Ferenc pápa és Rodríguez Maradiaga, a Bíborosi Tanács koordinátora   Ferenc pápa és Rodríguez Maradiaga, a Bíborosi Tanács koordinátora  

A pápa előszava Maradiaga bíboros riportkönyvéhez: Az egyház válaszol a változásokra

Fernando Prado újságíró a közelmúltban hosszú interjút készített Óscar Andrés Rodríguez Maradiaga bíborossal, a hondurasi Tegucigalpa érsekével, a Bíborosi Tanács koordinátorával a Római Kúria reformját szolgáló „Praedicate Evangelium” új apostoli konstitúcióról. A madridi Claretian kiadónál megjelent „Praedicate Evangelium” című interjúkötethez Ferenc pápa írt előszót, melyben röviden összefoglalja a Római Kúria reformját és elmagyarázza alapvető gondolatát.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

Az Egyház az életét mindig az idők során megváltozó körülményekhez igazítja

A II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyház számos reformot hajtott végre a Római Kúriában, hogy alkalmazkodjon a kor követelményeihez, az egyházi élethez és magának a Zsinatnak a befogadásához, amely továbbra is iránytű maradt. Szent VI. Pál pápa a Regimini Ecclesiae Universae kezdetű apostoli konstitúción keresztül a II. Vatikáni Zsinat tételeihez kívánta igazítani a Kúriát. Néhány évvel később, 1988-ban Szent II. János Pál pápa ugyanezt tette a Pastor Bonus apostoli konstitúció kihirdetésével, melyben – egyéb változtatásokat bevezetve – a Kúria működését az 1983-ban jóváhagyott új Kánonjogi Kódexhez kívánta igazítani. XVI. Benedek pápa a maga részéről Motu Proprio-kon keresztül különféle változtatásokat eszközölt a Pastor Bonus alkalmazása terén, hogy annak rendelkezései megfeleljenek az újabb kihívásoknak és a szükséges kiigazítások révén alkalmazkodjanak az adott helyzethez. Ekkor még egy új testület is létrejött, mégpedig az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa.

Mielőtt egyházmegyét váltottam – írja Ferenc pápa a könyv előszavában, utalással Róma püspökévé, vagyis pápává választására – a legutóbbi konklávé előtti bíborosi gyűléseken sok egyéb ajánlat mellett az új pápától határozottan kérték a Kúria új reformját. Ezt sürgős és szükséges lépésnek tekintették. Ez a mostani reform onnan származik. Én magam is bátorkodtam akkoriban ajánlásokat tenni, arra gondolva, hogy ezeket majd valaki másnak (az új pápának) kell végrehajtania. De a dolgok másként alakultak. És így, kezdettől fogva dolgoztunk ezen, idáig minden éven át.

A kúria reformja több, mint egy apostoli konstitúció

Hálás vagyok a madridi Claretian kiadónak ezért az új szolgálatáért. Nem könnyű idők ezek a „sajtóapostolkodás” számára. Hálás vagyok továbbá az egész Bíborosi Tanács türelmes munkájáért ebben a hosszú alkotó folyamatban. Külön köszönetet mondok Rodríguez Maradiaga bíborosnak a Péter Székének nyújtott maradandó szolgálatáért és gratulálok ehhez az interjúkötethez. Úgy gondolom, hogy kellőképpen feltárja ennek az aprólékos és határozott munkának a jelentőségét és célkitűzését. Egyúttal világossá teszi, hogy a kúria reformja több, mint egy apostoli konstitúció. A Praedicate Evangelium a reformnak egyik dimenziója.

Remélhetőleg mindaz, amit ez a konstitúció tartalmaz, mind inkább nyilvánvalóvá lesz annak alkalmazása és gyakorlatba ültetése során. Az apostoli konstitúció újításai közül sokat már a mostani pápaság első évei óta végrehajtottak és megfelelő gyümölcsöt hoztak. Mások kellő időben hoznak majd gyümölcsöt – írja Ferenc pápa az interjúkötet előszavában.

Az emberek gondolkodásának és szívének megújulása az igazán fontos

A struktúrák és a szervezeti reformok kétségtelenül szükségesek, de ami igazán fontos, az az emberek gondolkodásának és szívének megújulása. Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy részt vegyünk ebben. És ne felejtsük el, hogy a törvények és dokumentumok mindig behatároltak és szinte mindig mulandóak! Más idők jönnek. Más körülmények új színt adnak a világnak... Az Egyház pedig a világgal folytatott állandó párbeszédében, szilárdan kötődve az eredethez és hűen a Hagyományhoz, életét és emberi szerkezetét ismételten az idők során megváltozó körülményekhez igazítja. Így az Egyház továbbra is megújult módon kínálja fel az Evangéliumot a világnak. Ez a mi helyzetünk, mert hisszük, hogy „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8). Így a mai hívők a következő generációknak adják át a tanúságot.

Róma, 2022. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján  Ferenc pápa   

23 április 2022, 09:28