Háború Ukrajnában Háború Ukrajnában 

Ferenc pápa csatlakozott az ENSZ-felhíváshoz: tartsanak húsvéti tűzszünetet Ukrajnában

Április 24-én ünneplik Húsvétot a Julianus-naptárt követő egyházak. Ebből az alkalomból kért a békéhez vezető tűzszünetet Virágvasárnap a pápa Ukrajna számára. A Szentszék csatlakozott az ENSZ felhívásához.

Gedő Ágnes – Vatikán

Április 19-én Antonio Guterres ENSZ-főtitkár Szvjatoszlav Sevcsuk érsekkel, az ukrajnai görög-katolikus egyház vezetőjével egyetértésben felhívást tett közzé: április 24-én, a Julianus naptár szerinti Húsvét ünnepe alkalmából tartsanak tűzszünetet az ukrán konfliktusban. A Szentszék közleményben tájékoztatott arról, hogy Ferenc pápa és a Szentszék csatlakozik a kezdeményezéshez.

Tudatában annak, hogy Isten előtt semmi nem lehetetlen, fohászkodnak az Úrhoz, hogy a háborús övezetben csapdába esett lakosságot evakuálják, és mielőbb visszaállítsák a békét. A nemzetek vezetői hallják meg az emberek békekiáltását.

Virágvasárnap a pápa a Szűzanya szavait idézte

Mária az angyali üdvözlet után így válaszolt: „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37). A háború megszüntetése sem lehetetlen, aminek egyelőre nem látszik a vége. Azé a háborúé, amely minden nap szörnyű mészárlásokat és borzalmas kegyetlenségeket tár fel előttünk, melyeket civilek ellen követnek el. Imádkozzunk ezért! – buzdított a pápa.

Jézus legyőzte a halált és a bűnt. Mi se egymást akarjuk legyőzni!

Mint mondta, Húsvétkor Jézus Krisztus Urunk győzelmét ünnepeljük a bűn és a halál fölött. A bűn és a halál, nem pedig valaki más fölött, vagy valaki más ellen. De ma háború van. Miért akarnak így győzni a világ módjára? Így csak veszíteni lehet. Miért nem hagyják, hogy Ő győzzön? Krisztus azért hordozta a keresztet, hogy megszabadítson minket a rossz uralmától. Azért halt meg, hogy az élet, a szeretet és a béke uralma jöjjön el.

Valódi békét a tárgyalásokon keresztül

Tegyék le a fegyvereket! Kezdődjön meg a húsvéti fegyvernyugvás, de ne azért, hogy újratöltsék a fegyvereket és ismét harcoljanak, nem! A fegyverszünet vezessen a békéhez, a valódi tárgyalásokon keresztül, melyekben a felek készek némi áldozatra is az emberek java érdekében. Milyen győzelem lesz az, amikor kitűzik a zászlót a romokra? Isten előtt semmi sem lehetetlen. Bízzuk Őrá magunkat, Szűz Mária közbenjárására! – fohászkodott még Virágvasárnap Ferenc pápa.

A nagypénteki Via Crucis végén a békéért imádkozott a pápa

Fogj kézen, mint egy Atya, hogy ne távolodjunk el Tőled; térítsd szívedhez lázongó szíveinket, hogy megtanuljuk, miként kövessük a béke terveit; vezesd az ellenfeleket, hogy kezet fogjanak egymással, hogy megízleljék a kölcsönös megbocsátást; fegyverezd le a testvér testvér ellen emelt kezét, hogy ahol gyűlölet van, ott kivirágozzon az egyetértés. Add, hogy ne viselkedjünk Krisztus keresztjének ellenségeiként, s így részesedjünk feltámadásod dicsőségében. Aki Veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, mindörökkön-örökké. ℟ Ámen.

21 április 2022, 16:39