Keresés

Az emeritus pápa múlt év november 14-én a Ratzinger-díj kitüntetettjeivel, balról Lombardi atya Az emeritus pápa múlt év november 14-én a Ratzinger-díj kitüntetettjeivel, balról Lombardi atya 

XVI. Benedek gondolatai a Szent Kereszt Egyetem tanulmányi napja középpontjában

A Vatikáni Könyvkiadó gondozásában megjelent „Az egyház: jel a népek között” című kötetet bemutatták a római Szent Kereszt Egyetemen. A könyv az emeritus pápa ekkleziológiai témájú írásait gyűjti egybe. „Egy teológiai út, amelyet botrányok és bűnök, de az életszentség és a kiengesztelődés történetei is fémjeleznek” - hangsúlyozta Pietro Luca Azzaro, a könyv társszerkesztője és társfordítója.

Somogyi Viktória – Vatikán

Joseph Ratzinger teológus írásai továbbra is olvasók százezreit nyűgözik le szerte a világon. A római Szent Kereszt Pápai Egyetemen március 31-én, csütörtökön „Az egyház Joseph Ratzinger – XVI. Benedek ekkleziológiájában” témáról tartott konferencián egy tanulmányi nap keretében foglalkoztak az emeritus pápa műveivel. A kiindulópontot a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) által kiadott Opera Omnia sorozat VIII. kötetének első része jelentette, amely „Az egyház: jel a népek között” címet viseli, és amely számos egyházi témájú írást gyűjt össze, amelyek fél évszázados tudományos kutatás, tanulás és tanítás eredménye.

„Bár szisztematikusan rendszerezett könyvről van szó, minden olvasót, és nem csak a hivatásos teológust, lenyűgöz a szerző által feldolgozott tartalmak aktualitása” – fogalmazott Pietro Luca Azzaro professzor, a kötet társszerkesztője és társfordítója. Kiváltképpen a szeretet témája időszerű, ami „az a nap, amely körül Joseph Ratzinger minden gondolata forog, intellektuális utazásának első lépéseitől a legutolsó enciklikájáig”. Az egyház „egyrészt Isten végtelen és túláradó ember iránti szeretetének kifejeződése, másrészt azonban a bűn által beszennyezett kifejezése”. Mindezeken az oldalakon az emeritus pápa azt mondja: „igaz, hogy létezik a bűnösök egyháza, amelyet botrányok szennyeztek be, de van egy másik történet is: a nagy szentek története és az egyház nagy kiengesztelő ereje” – hívta fel a figyelmet a professzor.

A II. Vatikáni Zsinathoz való hozzájárulása

A kötet másik fontos mozzanata a II. Vatikáni Zsinat, amelyen a fiatal Joseph Ratzinger először Josef Frings kölni bíboros érsek teológiai tanácsadójaként, majd a zsinat szakértőjeként vett részt. Sőt, 1965 után az ő hozzájárulása alapvetőnek bizonyult a teológia és az ekkleziológia megújításában. „Az emeritus pápa életrajzírója, Peter Seewald egyszer azt mondta, hogy Joseph Ratzinger egyik legfontosabb munkája egy kis cikk, amelyet káplánként írt „Az új pogányok és az egyház” címmel – idézte fel Azzaro. Ez 1959-ben volt, és csaknem három évvel a II. Vatikáni Zsinat megnyitása előtt a fiatal teológus rájött, hogy „a templomok megteltek a nagy ünnepek alkalmával, de Jézus Krisztus már nem élt annyira a hívek szívében”. Ezért a következő ötven évben a hit mindennapi életben való átadásának és hatékonyságának kérdése állt gondolatainak középpontjában.

Gazdag nyelvi stílus

A Joseph Ratzinger gondolatairól szóló könyvsorozat az emeritus pápa anyanyelvén íródott. „A német kiadás lehetővé teszi, hogy felfedezzék, mit mondott valójában a pápa, amelynek gazdagságát az értékes és soha nem banális stílusban is felfedezhetik” – mutatott rá Paul Josef Cordes bíboros, a Cor Unum Pápai Tanács nyugalmazott elnöke. Ez a nyelvezet az olasz fordításban sem veszít erejéből. A kérdéssel kapcsolatban Azzaro professzor megjegyezte, hogy Joseph Ratzinger „görögből és latinból is fordít németre. Ez pedig máris rávilágít arra, amit egy fordítótól elvár: hogy vissza tudja állítani a szövegekben azt a megtestesülési módot és konkrétságot, amely a hit történetére és átörökítésére jellemző, és amely egy nagyon pontos és fényes nyelvezetből épül fel, tükrözve Krisztus példáját, aki egy fényes ösvény az Egyház történetében.”

A tanulmányi nap

Ez csak néhány téma azok közül, amelyek a Szent Kereszt Egyetemen tartott tanulmányi nap középpontjában álltak. A tanácskozást csütörtökön délelőtt Luis Navarro professzor, az intézmény rektora és P. Federico Lombardi, a Joseph Ratzinger – XVI. Benedek vatikáni alapítvány elnöke, valamint Lorenzo Fazzini, a Vatikáni Könyvkiadó vezetője nyitotta meg. Ezt követően felszólalt Gianfranco Calabrese professzor az Észak-Olaszországi Teológiai Karról „A szeretetközösség ekkleziológiája” témában; Philip Goyret professzor, a Szent Kereszt Pápai Egyetemről „A primátus és a püspökség” kérdéséről; Paolo Prosperi professzor, a Borromeo Szent Károly Misszionárius Papi Testvériségből „Az egyházi mozgalmakról” szólt. Rudy Albino de Assunção professzor, a Quixadai Katolikus Egyetemi Központból „A szinodalitás” témájáról adott el. Pilar Río professzor vezette a délelőtti ülést. Délután 5 órától a program Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnökének előadásával folytatódott „Az ökumenikus dimenzió Joseph Ratzinger – XVI. Benedek ekkleziológiájában” címmel. Majd Pablo Blanco professzor, a Navarra Egyetemről „Az eucharisztikus ekkleziológia Joseph Ratzinger – XVI. Benedek írásaiban” témáról szólt.

02 április 2022, 10:10