Keresés

Ferenc pápa a Szépség Diakóniája tagjaival Ferenc pápa a Szépség Diakóniája tagjaival 

Ferenc pápa: A szépség örömforrás és kapcsolatba hoz Isten jóságával

A 10 éves fennállását ünneplő, francia “Diaconie de la Beauté” (A szépség diakóniája) mozgalom tagjait fogadta csütörtökön délben a pápa. Az egyháznak szüksége van a művészetre, hogy az emberekhez közelebb vigye a természetfelettit. A szépség közösséget teremt, mert egyetlen szimfóniában egyesíti Istent, az embert és a teremtett világot.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Szentatya szeretettel köszöntötte a delegáció vezetőjét, Robert Le Gall érseket és vele a művészeket, akik korunk embereit segítik előre a szépség útján (via pulchritudinis). A Szentírás sokszor beszél a világegyetem szépségéről és mindarról, amit az magában foglal, és a Teremtő szépségére utal. Mindez arra a hivatásunkra emlékeztet minket, hogy a szépség kézművesei és őrzői legyünk. A művészi munka bizonyos értelemben kiegészíti a teremtett világ szépségét.

A Szentatya és Le Gall érsek
A Szentatya és Le Gall érsek

A szépség összeköti a múltat, a jelent és a jövőt

Amikor pedig a hitből nyer ihletet, még világosabban megmutatja az embereknek az isteni szeretetet, melyből fakad – mondta beszédében a pápa, majd köszönetet mondott a mozgalom tíz éves munkájáért, mellyel a tehetséges művészeket támogatják a hit és az evangelizálás kifejezésében. A szépség képes közösséget teremteni, mert egyetlen szimfóniában egyesíti Istent, az embert és a teremtett világot. Összeköti a múltat, a jelent és a jövőt, mert egy helyre vonzza a különböző emberek és távoli népek tekintetét – idézett a pápa a Vatikáni Múzeum támogatóinak mondott, 2018-as beszédéből.

A művészeket nem korlátozza az idő, mert alkotásaik minden kornak szólnak. A tér sem korlátozza, mert a szépség mindenkiben megszólíthatja az egyetemest, főként az Isten utáni szomjat, túl minden nyelvi vagy kulturális akadályon. A hiteles művész mindenkinél jobban beszél Istenről, képes velünk megéreztetni a szépséget és a jóságot, eléri az emberi szívet, melyben felragyog a Feltámadott igazsága és jósága – utalt Evangelii gaudium – kezdetű buzdítására Ferenc pápa.

Ferenc pápa és a mozgalom tagjai
Ferenc pápa és a mozgalom tagjai

Az egyháznak szüksége van a művészetre

Érdemes újraolvasni Szent II. János Pál sorait, melyeket a művészekhez írt: ahhoz, hogy átadja a Krisztus által rábízott üzenetet, az egyháznak szüksége van a művészetre. Feladata ugyanis az, hogy érzékelhetővé, sőt, amennyire lehet, vonzóvá tegye a lélek világát, a láthatatlant, Istent. A szépség képes színekbe, formába, hangokba öntetni a megfoghatatlant az arra fogékony néző vagy hallgató számára. Ezért fontos arra törekedni, hogy érhető és befogadható legyen a művészet, az embert érzékeny és együttérző szívre hangolja, hogy szerető tekintettel nézzen a világra és a másik emberre.  

Ma még nagyobb szükségünk van a szépségre

A mostani nehéz helyzetben, amikor világunkat a bizonytalanság és a szomorúság önti el, a művészek küldetése még fontosabbá vált. A szépség ugyanis mindig örömforrás, kapcsolatba hoz minket az isteni jósággal. A szépséget Isten ajándékozza nekünk jóságból. Ez pedig örömmel tölt el, megnyugtat, jót tesz nekünk. Növeli hitünket, ezért közelebb visz minket az Úrhoz – mondta végül Ferenc pápa.

Ferenc pápa köszönti a delegáció tagjait
Ferenc pápa köszönti a delegáció tagjait
17 február 2022, 14:48