A háborút őrületnek nevezte Ferenc pápa A háborút őrületnek nevezte Ferenc pápa 

A pápa megismételte ukrajnai béke felhívását, miközben folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések

A szerdai általános kihallgatáson a pápa „őrületnek” minősítette a háborút, és párbeszédre szólított fel, ami az ukrajnai feszültségek és konfliktus leküzdésének egyik módja lehet.

Somogyi Viktória - Vatikán

A szerdai audiencián tartott katekézisét követően Ferenc pápa felhívást intézett Ukrajna békéjéért. A pápa köszönetet mondott mindazon közösségeknek, akik január 26-án csatlakoztak az ország békéjéért meghirdetett imához. „Továbbra is könyörgök a béke Istenéhez, hogy komoly párbeszéddel győzzék le a feszültségeket és a háborús fenyegetéseket, és hogy a normandiai tárgyalási formátumok is hozzájáruljanak ehhez. Ne felejtsük el: a háború őrület” – nyomatékosította a pápa.

Diplomáciai erőfeszítések

Oroszország és Ukrajna között évek óta fennáll a feszültség. Legutóbb Oroszország tavaly év végén kezdett csapatokat és katonai felszereléseket küldeni az ukrajnai határa közelébe, ami aggodalmat keltett egy esetleges invázió miatt. A legutóbbi fejlemények miatt felgyorsultak a diplomáciai erőfeszítések a helyzet enyhítésére. Emmanuel Macron francia elnök Vlagyimir Putyin elnökkel folytatott megbeszéléseit követően kedden kijelentette: úgy véli, lépéseket lehet tenni a válság enyhítésére, és minden felet higgadtságra szólított fel. Putyin és Zelenszkij ukrán elnök is kijelentette, hogy elkötelezettek a 2014-es békemegállapodás elvei mellett, hozzátéve, hogy ez a Minszki megállapodás utat kínál a folyamatban lévő vitáik megoldásához. Később Berlinben Olaf Scholz német kancellárral találkozva Macron és a kancellár is hangsúlyozta: „Közös célunk, hogy megakadályozzuk a háborút Európában.” Macron és Scholz Berlinben találkozott Andrzej Duda lengyel elnökkel is. A francia elnökség a tárgyalásokat követően közölte, hogy a három vezető közös támogatásáról biztosította az ukrán szuverenitást.

A szankciók

Az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókkal fenyegette meg Oroszországot, ha az megtámadja Ukrajnát. Moszkva azonban nagyrészt üres fenyegetésként elutasította az új szankciókat. Joe Biden amerikai elnök hétfőn arra figyelmeztetett, hogy ha Oroszország megtámadja Ukrajnát, „nem lesz többé Északi Áramlat 2”, utalva az újonnan épített, még meg nem nyitott gázvezetékre Németország felé.

09 február 2022, 22:37