Keresés

Ferenc pápa a keresztényeket az egység keresésére buzdítja   Ferenc pápa a keresztényeket az egység keresésére buzdítja  

Kövessük a Napkeleti Bölcsek példáját – A pápa felhívása a keresztény egységhétre

A pápa imája a brazíliai áradások áldozataiért, valamint felhívása a Keresztények Egységéért végzett, kedden kezdődő Imahét alkalmából.

Vertse Márta - Vatikán

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa közelségét fejezte ki mindazoknak, akiket az elmúlt hetekben Brazília különböző térségeiben heves esőzések és áradások sújtottak. Imádkozik az áldozatokért és hozzátartozóikért, azokért, akik elveszítették otthonukat. Isten támogassa a segítségnyújtók elkötelezettségét.

Jézus, a keresztények egyetlen Ura

Ezután emlékeztetett rá, hogy január 18-a és 25-e között kerül megrendezésre a Keresztények Egységéért végzett Imahét, amely idén a Napkeleti Bölcsek tapasztalatát kívánja tükrözni, akik keletről érkeztek Betlehembe, hogy leróják tiszteletüket a Messiás Király előtt. „Mi, keresztények is, felekezeteink és hagyományaink különbözőségeiben zarándokok vagyunk a teljes egység felé vezető úton, és annál közelebb kerülünk a célhoz, minél inkább Jézusra, egyetlen Urunkra szegezzük a tekintetünket” – mondta a pápa, majd arra buzdított, hogy az Imahét során ajánljuk fel erőfeszítéseinket és szenvedéseinket is a keresztények egységéért.

17 január 2022, 09:49