A pápa beszéde a teatinus rend nagykáptalanjához: A reformot önmagunkon kell kezdeni!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán           

„A 164. rendi nagykáptalan alkalmából fogadlak benneteket. Mekkora út áll e szám mögött, milyen nagy utat jártatok be az isteni Gondviselés jegyében! És ehhez milyen nagy hálát kell éreznünk!” – kezdte beszédét a pápa, utalva a teatinusok közel félévezredes történetére, hiszen VII. Kelemen pápa 1524-ben hagyta jóvá rendalkotmányukat.

Apostoli papi testvériség a lelki életben és a rászorulók iránti konkrét szeretetben  

A „misszió” kifejezés áll a nagykáptalan ezekben a napjaiban folytatott munkájának középpontjában, ahogy az összejövetel mottója is jelzi: „Teatinus szerzetesek a misszióért”. Ferenc pápa nagyra értékeli ezt a választást, amely összhangban van az Egyház alapvető irányultságával, amelyet a Feltámadott Úr az evangelizációra szólító „kilépés” dinamizmusával töltött meg, valójában minden keresztény és minden közösség számára. A misszió sugallta egyébként – tette hozzá szabadon a pápa – a Római Kúria számára írt új dokumentumot is. Ez a dinamizmus különösen összekapcsolódik Szent Kajetán és a társalapítók karizmájával, amely úgy foglalható össze, mint egy apostoli papi testvériség, mely erőteljesen ver gyökeret a lelki életben és a rászorulók iránti konkrét szeretetben.

A szent életbe való átlépés többlete a Szentlélektől ered

Szent Kajetán életében – akárcsak sok más szent életében is – szembetűnő, hogy egy bizonyos ponton egy „minőségi ugrás” történik, amit bibliai értelemben inkább úgy hívhatunk, mint „hivatás a hivatásban”, vagy másképpen mint „második megtérés”. Ez azt jelenti, hogy a már jó és megbecsült életből a szent életbe lépünk át, ahol az átmenet „többletét” maga a Szentlélek adja. Ez a minőségi ugrás nemcsak az egyes emberek, hanem az egyház életét is gyarapítja. Ez a többlet az, ami bizonyos értelemben „megreformálja”, megtisztítja az Egyházat és előhozza belőle annak evangéliumi szépségét.

A teatinusok eredeti karizmáját aktualizálni kell, válaszként a jelenlegi kihívásokra

Erre a tanúságtételre, erre az „élő evangéliumra” mindig hivatkozhatunk és hivatkoznunk is kell annak érdekében, hogy előrehaladhassunk személyes és közösségi utunkon, jól tudva, hogy „egy keresztény nem gondolhat földi küldetésére anélkül, hogy azt ne tartaná a „szentség útjának” – idézett a pápa „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdításából. Szent Kajetán szerint „minden szent egy küldetés”, amit a pápa így értelmez: Minden férfi és női szent „az Atya terve, hogy a történelem adott pillanatában tükrözze és megtestesítse az evangélium egy sajátos szempontját”. Ez nem annyira azt kérik tőlünk, hogy a szó szoros értelmében utánozzuk őt – Akit mindannyiunknak a valóságban utánoznunk kell, az egyes egyedül csak Jézus Krisztus lehet –, hanem hogy annak a férfi vagy női szentnek befogadjuk a „módszerét”, vagyis azt a sajátos „spirituális dinamizmust”, amivel megélte az evangéliumot, hogy így próbálja meg azt lefordítani az adott körülmények között. Ahogy a nagykáptalan is ezt javasolta általános célkitűzésként, idézte a pápa a megfogalmazást: „A teatinusok karizmáját aktualizálni kell, hogy saját identitásunkból kiindulva tudjanak válaszolni a jelenlegi kihívásokra”.

A reformot mindig önmagaddal kezdd!

A reform  első konkrét célja a saját identitás művelése. A pápa rámutatott Szent Kajetán tanúságtételének egy lényeges vonatkozására, miszerint a reformot önmagunkon kell kezdeni. Amikor Rómába érkezett, hogy a pápai kúrián dolgozzon, észrevette a sajnálatos módon elterjedt lelki és erkölcsi hanyatlást. A világiasság – mint a rossz gyökere – mindig ott van, ami aztán lelki és erkölcsi leépülést okoz. És mit csinált ekkor a szent? – kérdezte a pápa. Szent Kajetán,   miközben hivatali munkáját végezte, eljárt az Isteni Szeretet oratóriumába, ahol imádkozott és a lelkét művelte, majd kórházba ment, hogy segítsen a betegeknek. Ez az út: a reformot önmagunkkal kell kezdeni, hogy mélyebben és egységében éljük meg az evangéliumot. Minden szent ezt mutatja nekünk. Ők az egyház igazi reformátorai. Jobban mondva a Szentlélek az, aki formálja és megreformálja az Egyházat, mégpedig Isten Igéje és a szentek által, akik életükben gyakorlatba ültetik az Igét. Mindig önmagaddal kezdd! – foglalta össze gondolatát a Szentatya.

Közösségteremtés a szeretet hétköznapi gesztusain keresztül       

Beszéde második témáját a pápa a közösség megteremtésében jelölte meg. Szent Kajetánt a Lélek nem arra indította, hogy egyedül cselekedjen, egyéni utat járva. Arra hívta ellenben, hogy hozza létre a klerikusok szerzetes közösségét, akik az apostolok életmódja szerint élik meg az evangéliumot. Ferenc pápa utalt a „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítására, melyet magának és mindenkinek ismételt olvasásra ajánlott, és amelyben felidézett néhány „szent közösséget”, akik „hősiesen élték meg az evangéliumot”. Minden bizonnyal hozzájuk lehetne kapcsolni a ti társalapítóitokat – mondta. A keresztény élet a családokban és a szerzetesközösségekben általában a mindennapi élet gesztusaiból áll. „Az a közösség, mely ügyel a szeretet apró részleteire és ahol a tagok törődnek egymással, ahol nyitott és evangelizáló teret alkotnak együtt, ott jelen lesz a Feltámadott, hogy az Atya terve szerint megszentelje azt a közösséget”. Ehhez azonban kerüljék a fecsegés és pletykálkodás minden formáját, mert az mint egy szú, megrontja a közösséget!  

Elsősorban életpéldával és az irgalmasság műveivel szolgáljanak

Harmadik és befejező témaként a pápa a missziót, a küldetést érintette. Ehhez meg kell különböztetni az idők jeleit, hogy Isten Országát éljék és hirdessék az emberek között. Ez az alapító karizma, vagyis küldetés ad gentes, a népekhez. Szent Kajetán Rómában, Velencében és Nápolyban működött, ahol elsősorban életpéldájával, az irgalmasság műveivel szolgált társaival együtt az egyházban, mint egy „tábori kórházban”, Jézusnak a küldetése jegyében, ahogy azt a Máté evangélium 25. fejezetében olvassuk. A Szentatya végül arra buzdította a teatinus szerzetesek nagykáptalanjának tagjait, hogy ezen az úton haladjanak, elkerülve a merevség és a klerikalizmus bomlasztó jelenségeit. Ezzel szemben inkább legyenek szilárdak az imádságban, az imádásban, a közös életben, a testvéri szeretetben, a szegénységben és a szegények szolgálatában, de keressék mindenekelőtt az Isten Országát.