Ferenc pápa beszédet mond a szentszéki nagyköveteknek Ferenc pápa beszédet mond a szentszéki nagyköveteknek 

Testvériesség és párbeszéd - Ferenc pápa beszéde a Szentszékhez rendelt diplomáciai testülethez - Papp László diplomata ismertetőjével

Ferenc pápa december 10-én, hétfőn délelőtt az Apostoli Palota Áldások-termében, az új év kezdetén, első hivatalos audienciájaként a hagyományoknak megfelelően fogadta a Szentszékhez akkreditált országok nagyköveteit. Magyarországot Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet képviselte a találkozón.

Horváth Hajnalka - Vatikán

A Szentszék jelenleg 183 országgal tart fenn kétoldali diplomáciai kapcsolatokat, ehhez kapcsolódik még az Európai Unió és a Szuverén Máltai Lovagrend. 87 azon országok száma, amelyek római székhellyel tartanak fenn külképviseletet a Szentszéknél, ebbe beleértendő az Európai Unió és a Szuverén Máltai Lovagrend hivatala is. Római székhelye van továbbá az Arab Ligának, a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának.

Műsorunknak Papp László diplomata, a Szentszéki Magyar Nagykövetség első beosztottja foglalta össze a Szentatya beszédének legjelentősebb témáit.

Hallgassák meg Papp László diplomata, Magyarország szentszéki nagykövetsége első beosztottjának ismertetőjét.

Ferenc pápa a nagyköveteken keresztül üdvözletét küldi minden nemzetnek

Ferenc pápa a nagyköveteket köszöntve egy nagy családhoz hasonlította a találkozót hangsúlyozva a diplomácia elsődleges célját, vagyis a párbeszédet, amely segít az emberi együttélésből fakadó nehézségek feloldásában, valamint a valóság mélységes egységének felfedezésében. A Szentatya a nagyköveteken keresztül üdvözletét küldte és szeretetéről biztosította a diplomaták által képviselt országok népeit.

A pandémia leküzdéséhez személyes, politikai és nemzetközi elköteleződés kell

Beszédének első témája a pandémia volt, amely továbbra is nagy erőfeszítéseket kíván mindenkitől. A koronavírus továbbra is társadalmi elszigetelődést teremt és áldozatokat követel. A Szentatya megemlékezett Aldo Giordano érsekről, apostoli nunciusról, aki Covid-19 fertőzésben hunyt el az elmúlt év végén. Mindennek ellenére - hangsúlyozta a Szentatya - ott, ahol hatékony oltási kampányt hajtottak végre, a betegség súlyos lefolyásának kockázata jelentősen csökkent. Ezért is nagyon fontos, hogy a lakosság immunizálása megtörténjen, amely személyes, politikai és nemzetközi elkötelezettséget igényel. Nagyon fontos a személyes szerepvállalás, mert felelősséggel tartozunk saját és embertársaink egészségéért is. Az egészség ápolása erkölcsi kötelesség - mondta a pápa, majd kifejtette, hogy az ideológiai ellentmondások korát éljük. A pandémia azonban megköveteli a „valóság ápolását”, vagyis azt, hogy szembenézzünk a problémával és gyógymódokat találjunk rá. A védőoltások nem varázslatos eszközök - fogalmazta meg a pápa, de jelenleg ésszerű megoldást jelentenek a betegség megelőzésében.

A pápa és a nagykövetek közös fotója
A pápa és a nagykövetek közös fotója

Biztosítani kell a vakcinát mindenkinek

A politikai feladatvállalás a megelőzés és a népesség immunizálásának támogatásában nyilvánul meg, valamint az átlátható és világos hírközlésben, amellyel elkerülhető a bizonytalanság, a bizalmatlanság és a társadalmi megosztottság is. A nemzetközi közösségnek pedig azt kell elősegítenie, hogy globális szinten megvalósuljon az alapvető egészségügyi ellátás és mindenki számára elérhető legyen a vakcina. A Szentatya ezúton is arra szólította a kormányokat, hogy minden szinten segítsék a rászoruló szegény országokat az ingyenes egészségügy megvalósításában, a vakcinákhoz, a gyógyszerekhez és a diagnosztikai eszközök hozzáférésében.

Ferenc pápa beszédében megemlékezett a július 1-jén, Libanonért meghirdetett imanapról. A cédrusok országának népessége gazdasági és politikai válságot szenved el, ezért ismét felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a reformok és támogatások elősegítése érdekében.

Ferenc pápa visszaemlékezett apostoli útjaira, köztük budapesti látogatására

A pápa 2021-ben több apostoli látogatást is tett világszerte, így Irakban, majd Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárása alkalmából, valamint Szlovákiában, végül pedig Cipruson és Görögországban. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy mély nyomot hagyó pillanat volt a leszboszi látogatás, ahol megtapasztalhatta a migránsokat, köztük gyermekeket és időseket ellátó emberek nagylelkűségét. Ezeknek az embereknek az arca az út fáradalmait, a bizonytalan jövőtől való félelmet, az otthonmaradt családtagok iránti fájdalmat és a haza iránti nosztalgiát tükrözik. Nem lehetünk velük szemben közömbösek és nem építhetünk falakat - magyarázta a pápa megköszönve mindazok segítségét, akik közbenjárnak a menekültek ügyében. A pápa tudatában van annak, hogy egyes országoknak milyen népáradattal kell szembenézniük, és nem lehet a lehetetlent sem kérni tőlük, viszont a közömbösséget le kell győzni.   

A szentszéki nagykövetek között a képen látható Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet
A szentszéki nagykövetek között a képen látható Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet

A migráció nemcsak Európát, de az amerikai kontinenst is érinti

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a migráció nemcsak Európát érinti, amely az Ázsiából és Afrikából érkezők befogadásában érintett, hanem az amerikai kontinenst is, vagyis a mexikói és az Egyesült Államok határait. A pápa kiemelte a sok a haiti polgárt, akik az országot sújtó tragédiák elől menekülnek.

Senki sem tudja saját magát megmenteni, azaz korunk nagy kihívásai globális méretűek - mondta a pápa. Ezt a klíma és a migránsválság is mutatja. Fontos tehát a párbeszédre és a testvériségre való törekvés, valamint az "emberiség nagy családja" fogalmának befogadása.  

A mulitlaterális diplomácia a társadalmi, kormányzati és kormányközi rendszerek hitelességének csökkenése miatt egy ideje bizalmi válságon megy keresztül. A fontos állásfoglalások, nyilatkozatok és döntések gyakran valódi tárgyalások nélkül születnek meg, amelyekbe minden ország beleszólhat. Ez az egyensúlyhiány, amely mára drámaian nyilvánvalóvá vált, sok állam elégedetlenségét váltja ki a nemzetközi szervezetekkel szemben és gyengíti a multilaterális rendszer egészét, és egyre kevésbé hatékonyan tud szembenézni a globális kihívásokkal.

Értékelni kell a kulturális sokszínűséget

A pápa számos nemzetközi szervezet hatékonyságának hiánya miatt kitért az ideológiai gyarmatosítás problémájára is, amely sok helyen felötli magát, s amely nem hagy teret a véleménynyilvánítás szabadságának. A sokszínűség védelmének a nevében az identitástudatot töröljük el kockáztatva azt, hogy elhallgattatjuk azokat az álláspontokat, amelyek tiszteletteljes és kiegyensúlyozott elképzeléseket védelmeznek. Egyetlen - veszélyes - gondolat alakul ki, amely kénytelen tagadni a történelmet, vagy ami még rosszabb, átírja azt a kortárs kategóriák alapján, miközben minden történelmi helyzetet a kor, nem pedig a ma hermeneutikája szerint kell értelmezni.

A multilaterális diplomáciának ezért befogadónak kell lennie, értékelve a történelmi sokféleséget, amelyek megkülönböztetik a népeket. Ezáltal valósulhat meg az, hogy az emberiség egy nagy családként lesz képes összefogni és közös megoldásokat találni. Nem szabad az állandó értékekről megfeledkezni, ilyen az élethez való jog a fogantatástól a természetes halálig, valamint a vallásszabadsághoz való jog.

A szentszéki nagykövetek egy csoportja
A szentszéki nagykövetek egy csoportja

2022 kihívásai a klíma- és a migrációs válság

A Szentatya a klímaváltozás problémájára tért ki, amely esetében szintén nemzetközi közös megegyezésre van szükség. 2022 meghatározó év lesz, s ennek kapcsán a novemberben, Egyiptomban esedékes COP27-re emlékeztetett a pápa.

Ezt követően kitért a médiában nem szereplő jemeni válságra, amely évek óta sok áldozatot követel, köztük gyermekek és nők halálát.

Az izraeli-palesztin békefolyamatok kapcsán reményének adott hangot, hogy a két állam képes lesz egymás mellett békében és biztonságban élni, gyűlölet nélkül a kölcsönös megbocsátás jegyében.

A líbiai helyzet kapcsán szintén aggodalmának adott hangot, továbbá a Száheli-övezetet, Dél-Szudán és Etiópia helyzetét illetően is. Ugyanez érvényes Ukrajnára és a dél-kaukázusi övezetre is, vagy a balkáni régió egyes részeire.

Ferenc pápa végül a nukleáris fegyverekről és a fegyverekről általánosságban szólt a nagyköveteknek, amelyeket "egy állam, ha van neki, előbb utóbb használni fogja" - fogalmazta meg. A pápa hangsúlyozza, hogy egy nukleáris fegyverek nélküli világ lehetséges és szükséges. A Szentszék egyértelműen tartja álláspontját, miszerint a nukleáris fegyverek nem megfelelőek a biztonságot fenyegető veszélyek megfékezésére, és erkölcstelen a használatuk.

A nevelés-oktatás szerepe a párbeszéd és testvériség kultúrájának elősegítésében

A Szentatya beszéde befejező részében a testvériség és párbeszéd kultúráját elősegítő elemekre hívta fel a nagykövetek figyelmét. Ehhez nagyban szükség van a nevelésre-oktatásra, amely az embert szabad és felelősségteljes személlyé formálja. A nevelés hosszú folyamat, amelyet sosem szabad feladni - hangsúlyozta a pápa. A nevelés-oktatás kultúrát generál és hidat képez a népek között. Ezeket az értékeket képviselte a Szentszék a 2021-es Expo Dubai rendezvényen is. Az egyház mindig is elismerte és értékelte a nevelés-oktatás szerepét a spirituális, erkölcsi és társadalmi fejlődés érdekében. Ezért nagy fájdalom, hogy az egyházi intézményekben visszaéltek ezzel súlyos károkat okozva a fiataloknak, amelyekre fényt kell deríteni, és amelyek soha többé nem történhetnek meg - mondta a pápa.  

A Szentatya szólt a pandémia okozta nehézségekről, így az egyenlőtlenségek kiéleződéséről egyes térségekben. Itt gondolni kell az ivóvízhez, élelmiszerhez, oktatáshoz, orvosi ellátáshoz való hozzájutásra. Nagyon fontos a munka szerepe - hangsúlyozta a pápa - ugyanis nem létezik gazdasági növekedés munka nélkül és azt sem lehet elképzelni, hogy a modern technológiák helyettesítsék az emberi munka értékét. Ezért, az elkövetkezendő időkben, különösen fontos lesz a nemzetközi és helyi együttműködés a méltóságteljes munka és a munkához való hozzájutás elősegítése érdekében.

Végül Jeremiás próféta szavaival zárta beszédét: „Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek” (Jer 29,11). Ferenc pápa a nagyköveteknek és az általuk képviselt minden nemzetnek békés és nyugodalmas új évet kívánt.

Ferenc pápa üdvözli a szentszéki nagyköveteket
Ferenc pápa üdvözli a szentszéki nagyköveteket

 

11 január 2022, 21:35