Ferenc pápa hat újabb dekrétum közzétételét hagyta jóvá, köztük egy lengyel apáca hősies erényeit
Gedő Ágnes – Vatikán
Az egyik csodás imameghallgatás a XVIII-XIX. században élt francia Boldog Maria Rivier, a Mária Bemutatása Női Szerzetesi Kongregáció alapítónője nevéhez fűződik.
Betegek és szegények gondozása
A szenvedés és az irgalmas szeretet határozta meg a hamarosan szentként tisztelt Maria Rivier (1768-1838) életét. Mindössze 16 hónapos korában leesett az ágyról, megsérült a csípője, ami súlyos fejlődési rendellenességeket okozott nála. Sokáig lábra sem tudott állni, majd 1774-ben mankó segítségével sikerült neki, és további három év kellett teljes gyógyulásához. A betegség azonban egy megérzéssel ajándékozta meg: élete hátralévő részét Istennek akarja szentelni. 1768-ban megszületik benne a vágy, hogy szerzetesnő legyen, de egészsége miatt nem tartják rá alkalmasnak. Ekkor elhatározza, hogy iskolát nyit, a betegek és a szegények gondozásával foglalkozik. Bár közben kitör a francia forradalom, 1796-ban sikerül létrehoznia egy kis közösséget. Öt évre rá a vienne-i püspök jóváhagyásával megszületik a Mária Bemutatásáról nevezett Női Szerzetesi Kongregáció, ami néhány év leforgása alatt 46 rendházat nyit. Maria Rivier 1838-ban hal meg. Szent II. János Pál pápa 1982-ben avatja boldoggá, és most az egykori törékeny kislányt, aki lábra sem tudott állni, hamarosan a szentek között tisztelhetjük. Közbenjárására az orvostudomány által megmagyarázhatatlan módon gyógyult meg magzati betegségéből egy újszülött 2015-ben a Fülöp-szigeteken.
Kenyában hirdette az evangéliumot
A Szentatya jóváhagyta az Isten Szolgálója, Maria Carola Cecchin (1877-1925) közbenjárására bekövetkezett csodára vonatkozó dekrétumot. Az olasz szerzetesnő a Cottolengo Szent József Női Szerzetesi Kongregáció tagja volt a XIX-XX. század fordulóján. Életét kenyai misszióban töltötte, buzgón hirdette az evangélium örömhírét a szegény és elmaradott helyi lakosság körében. 1925-ben halt meg egy betegség következtében. A boldoggá avatásához szükséges csodás gyógyulást egy olyan kenyai csecsemőnél tapasztalták, aki 2013-ban hosszabb ideig tartó szív-, légzés- és idegi működéshiánnyal született.
Muzulmánok között misszióban
A Szentté avatási Kongregáció legújabb dekrétumai között három papot és egy szerzetesnőt találunk, akiknek a dokumentumok elismerik hősies erényeit. Bernardo Sartori komboniánus pap (1897-1921) 1943-ban Olaszországból Ugandába indult missziós szolgálatra muzulmán területre. Új missziókat és iskolákat alapított. A zavargások idején követi népét Zairébe, ahol ő is menekült lesz. Rövid olaszországi visszatérése után Zairében marad, hogy népe mellett lehessen. Fáradhatatlan az apostolkodásban és a felebarát megsegítésében.
Lengyel apáca tanúságtétele a náci és szovjet megszállás idején
A lengyel szerzetesnő, a Getszemáni Kertben haldokló Jézus Szívéről nevezett Mária Margit nővér (világi nevén Banaś) a Názáreti Szent Család tagja volt (1896-1966). Örökfogadalma után Nowogródekbe helyezik (ma Belarusz), ahol kórházi szolgálatot lát el. Nagy elhivatottságot érez a szegények, rászorulók, árvák, bebörtönzöttek iránt. 1939-ben a szovjet csapatok megszállják a várost, az apácákat pedig kiűzik a kolostorból és a kórházból. Világi ruhát kell hordaniuk, baráti családoknál keresnek menedéket. 1941-ben Nowogródek német kézre kerül. 12 szerzetesnőt behívatnak a náci parancsnokságra és agyonlőnek a közeli erdőben. Mária Margit nővér állhatatos a hitben, sikerrel megmenekül. 1944-ben, a németek visszavonulását követően kihantolja megölt szerzetestársainak holttestét és méltó módon temeti el őket a templomban. Szent II. János Pál pápa 2000-ben boldoggá avatja őket. A második világháború után a kelet-lengyelországi területeket bekebelezi a Szovjetunió. Mária Margit nővér nem tér vissza szülőhazájába, mint sokan mások: Nowogródekben marad, hogy folytassa küldetését, a templom és nővértársai sírjának egyedüli őrzőjeként. Itt hal meg 70 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegség után.
Az alázat és a szeretet példáképe
Az olasz kapucinus pap, Carlo da Abbiategrasso (1825-1859) már kiskorában kitűnt vallásosságával, buzgón oktatta társait a hitre. Szerzetesi hivatását korán megérezte, de törékeny egészségi állapota és tüdőbaja lassították útját. 1855-ben tehet fogadalmat, abban az évben szentelik pappá. A szeretetszolgálat hatja át életét. Milánóban ez idő alatt tombol a kolera. Carlo lázas beteg, de térden állva könyörög, hogy bemehessen a kórházba segíteni a szenvedőkön. A kapucinusok lombardiai Mária-kegyhelyén (Casalpusterlengo) teljesít szolgálatot, ahol kitűnik kegyes, alázatos, szeretetteljes viselkedésével. Csodatévőnek tartják, életszentség hírében áll. Az osztrák kormány ezért eltávolítását kéri, de ezt Lodi püspöke kategorikusan visszautasítja. 1858-ban hal meg tüdőgyulladás és tuberkolózis következtében.
A börtönben hirdette az igét a spanyol pap
Végül az utolsó dekrétum elismeri Andrea Garrido Perales (1663-1728) spanyol szerzetespap hősies erényeit. A Fogolykiváltó Boldogasszony rend tagja. Kiváló teológus, életét az igehirdetésnek, a gyóntatásnak szenteli, segíti a kirekesztetteket, az árvákat, szegényeket, betegeket, bebörtönzötteket, a cigányokat és a hajléktalanokat. Súlyos ízületi gyulladás torzítja el testét, de példás lelkierővel viseli állapotát, melyet állandó imával táplál. Hű marad rendi karizmájához, a bebörtönzöttek között hirdeti az evangéliumot, elősegítve újra beilleszkedésüket a társadalomba és támogatva őket a hit útján.
