Ferenc pápa év végi hálaadása: Reményteli pillantással tekintsünk a jövő elé!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ezekben a napokban a liturgia arra hív bennünket, hogy felélesszük magunkban a megtestesülés titka iránti ámulatunkat – kezdte beszédét a Szentatya. A legjobban talán éppen Karácsony ünnepe szítja fel bennünk ezt az érzést, ami ámulat, rácsodálkozás és szemlélődés. Ahogy az a betlehemi pásztorokkal történt, akik előbb megkapták a fényes angyali híradást, majd „sietve menvén” megtalálták az említett, vagyis a pólyába csavart és jászolba fektetett Gyermeket. Könnyes szemmel térdelnek le az újszülött Megváltó előtt. De nemcsak a pásztorok, hanem Mária és József is eltelnek ámulattal afölött, amit a pásztorok mesélnek az angyalok hozta és a Gyermekről szóló üzenetről.
Csodálkozzunk rá az Esemény közepére!
És íme, a Karácsonyt nem lehet ámulat nélkül ünnepelni – emelte ki a pápa. Ám ez az ámulat nem korlátozható egy felületes érzelemre, egy ünnep külsőségességére, legkevésbé egyfajta fogyasztói őrületre. Ha erre fokozzuk le a Karácsonyt, az semmi változást nem hoz, a holnap is olyan lesz, mint a tegnap, a jövő esztendő is, mint a tavalyi, és így tovább. Ez azt jelentené, hogy néhány pillanatra felmelegszünk gyorsan fellobbanó szalmalángnál, anélkül hogy egész valónkat kitennénk az Esemény erejének, enélkül pedig nem ragadhatjuk meg Krisztus születése misztériumának középpontját.
A valóságnál nincs csodálatosabb és elképesztőbb jelenség!
A középpont pedig ez: „Az Ige testté lett és köztünk lakott” (Jn 1,14). Ezt többször is halljuk ebben az esti liturgiában, amely megnyitja Mária, a Boldogságos Istenanyja ünnepét. Ő az első tanú, az első és a legnagyobb, egyben a legalázatosabb. A legnagyobb, mert a legalázatosabb. Szíve tele van csodálkozással, de mindenféle romantikus, negédes és kegyeskedő vonás nélkül. Nem. Az Anya visszavezet bennünket a valósághoz, Karácsony igazságához, amelyet Szent Pál két szóba foglal: „asszonytól született” (Gal 4,4). A keresztény ámulat nem egy fantasztikus világ hatásvadász műveletéből ered, hanem a valóság misztériumából, mert hiszen a valóságnál nincs csodálatosabb és elképesztőbb jelenség! Egy virág, egy darab rög, egy élettörténet, egy találkozás… Öregember ráncos arca és kisgyermek frissen kivirágzott arca. Gyermekét karján ringató és tápláló anya. Kiárad belőlük a titok! – hangsúlyozta a pápa.
Nem vagyunk egyedül: az Atya „elküldte Fiát”
Testvéreim, Mária ámulata, az Egyház ámulata tele van hálával. Az Anya hálája, aki miközben a Gyermeket szemlélve megsejti Isten közelségét, érzi egyúttal, hogy Isten nem hagyta el népét, eljött, közel van, Velünk az Isten. A problémák nem szűntek meg, a nehézségek és aggodalmak megmaradnak, de nem vagyunk egyedül: az Atya „elküldte Fiát” (Gal 4,4), hogy kiváltson minket a bűn rabságából, és visszaadja gyermeki méltóságunkat. Ő, az Egyszülött, a sok testvér közt Elsőszülött lett, hogy bennünket, elveszetteket és szétszóródottakat, mindannyiunkat visszavezessen az Atyai Házba.
A közös felelősség választása nem a világtól jön, hanem Istentől
Ez a járvány-időszak csak világszerte fokozta az eltévelyedettség érzésünket. A válaszadásunk első szakaszában, amelyben egymás iránt szolidárisnak éreztük magunkat ugyanabban a hajóban, elterjedt a kísértés, hogy „mentse magát, aki tud”. De hála Istennek újból felelősségtudattal reagáltunk. Valóban elmondhatjuk, de el is kell mondanunk, hogy „hála Istennek”, mert a közös felelősség választása nem a világtól jön, hanem Istentől; sőt magától Jézus Krisztustól származik, aki egyszer s mindenkorra beleírta történelmünkbe eredeti hivatásának „útvonalát”, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, egyazon Atya gyermekei. Róma ezt a hivatást a szívébe írva hordozza. Rómában mindenki testvérnek érzi magát; bizonyos értelemben mindenki otthon érzi magát, mert ez a város egyetemes nyitást rejt magában, mondhatjuk, egyetemes város. A történelméből és a kultúrájából fakad ez, de főként Krisztus evangéliumából származik, aki itt a vértanúk vérével megtermékenyített mély gyökereket eresztett, kezdve Pétertől és Páltól.
Legyen Róma egy következetesen összefüggő város, mely hálára indít!
De még ebben az esetben is vigyázni kell, mert a befogadó és testvéri várost nem a „homlokzatáról” lehet felismerni, a szép beszédekről és a hangzatos eseményekről. Nem! – szögezte le a pápa. Azoknak a hétköznapi odafigyeléséből lehet felismerni, akik a legtöbbet fáradoznak, akik leginkább érzik a válság súlyát fogyatékosokkal a családokban és akik napról-napra a tömegközlekedést használják a munkahelyre jutáshoz, akik a külvárosban élnek, akiknek kudarcot vallott az életük és akiknek szociális ellátásra van szükségük, és így tovább.
Róma egy csodálatos város, amely állandóan elkápráztat, de az ott élők számára egyúttal fárasztó város is, mely sajnos nem mindig méltó a polgárai és a vendégei számára, olyan város, mely néha leselejtez. Az óhajunk pedig az, hogy mindenki, az itt élők és itt dolgozók, a zarándokok és turisták mind jobban tudják megbecsülni a Várost a befogadás, az élet méltósága, a közös ház révén, a legsérülékenyebbek és legsebezhetőbbek számára is. Bárcsak mindenki csodálkozással felfedezhetné ebben a városban a sok szépséget, amelyre azt mondanám, hogy ez egy következetesen összefüggő város, mely hálára indít! Ez az én jókívánságom ma - tette hozzá a pápa.
A Gyermek az Út. Kövesd őt, légy bizalommal!
Ma az Anya – Mária Anya és Anyaszentegyház – megmutatja nekünk a Gyermeket. Ránk mosolyog, és azt mondja: „Ő az Út. Kövesd őt, légy bizalommal.” Kövessük őt a mindennapi úton: általa beteljesedik az idő, ő értelmet ad a munkának és a napoknak. De bízzunk a boldog és fájdalmas pillanatokban is, mert az a remény, amit Ő ad nekünk, nem csal meg bennünket sohasem – zárta az év végi Te Deum hálaadáson mondott homíliáját Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában.
