Ferenc pápa katekézise: a szegény pásztorok alázatával közeledjünk Karácsony titkához

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ma, Karácsony előtt néhány nappal szeretném veletek együtt felidézni azt az eseményt, amelyet a történelem nem hagyhat figyelmen kívül, vagyis Jézus születését – kezdte beszédét a pápa. József és Mária Názáretből utaznak le Betlehembe, hogy eleget tegyenek Augusztus császár rendeletének, mely előírta, hogy mindenki írassa össze magát származási helyén. Amint megérkeznek, azonnal szállást keresnek, mert közeli már a szülés, de sajnos nem találnak helyet, ezért Mária arra kényszerül, hogy egy istállóban szülje meg gyermekét (vö. Lk 2,1-7).

A pásztorokat mélyen átalakítja a találkozás a Kisdeddel

Gondoljunk csak bele! – ajánlotta a pápa: A világegyetem Teremtője nem kapott helyet, ahol megszülessen! Ez talán annak az elővételezése volt, amit János evangélista mond: „Övéihez jött, de övéi nem fogadták be”, továbbá annak, amit maga Jézus fog kijelenteni: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét” (Lk 9,58). Angyal jelentette be Jézus születését az alázatos pásztoroknak. És egy csillag mutatta meg a bölcseknek, miként juthatnak el Betlehembe (vö. Mt 2,9-10). Az angyal Isten hírnöke. A csillag pedig arra emlékeztet, hogy Isten teremtette a világosságot (Ter 1,3) és hogy ez a Gyermek lesz „a világ világossága”, ahogyan majd ő értelmezi saját magát, mint az „igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” (Jn 1,9) és amely „a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl” (5. v.).    

A pásztorok Izrael szegényeit személyesítik meg, az alázatos embereket, akik belül saját hiányosságuk tudatában élnek, ennélfogva a többieknél jobban bíznak Istenben. Ők látják meg először Isten emberré lett Fiát és ez a találkozás mélyen átalakítja őket. Az evangélium megjegyzi róluk, hogy visszatérőben „dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit hallottak és láttak” (Lk 2,20).

Jézus születése egyetemes esemény, mely minden embert érint

A Bölcsek az újszülött Jézus körül is jelen vannak (vö. Mt 2,1-12). Az evangéliumok nem mondják el nekünk, hogy királyok voltak, sem a számukat, sem a nevüket nem említik. Csak azt tudjuk biztosan, hogy egy távoli keleti országból – gondolhatunk Perzsiára, Babilonra, Dél-Arábiára vagy az akkori Perzsiára – indultak a zsidók királyának keresésére, akit a szívükben Istennel azonosítanak, mert azt mondják, hogy imádni akarják őt. A Bölcsek a pogány népeket képviselik, főként azokat, akik az évszázadok során Istent keresték és elindultak a megtalálására. A Bölcsek a gazdagokat és a hatalmasokat is képviselik, de csak azokat, akik nem a birtoklás rabszolgái, akik nem „megszállottjai” azoknak a dolgoknak, amelyeket birtokolni akarnak. Az evangélium üzenete világos: Jézus születése egyetemes esemény, mely minden embert érint – szögezte le a pápa.

Csak az alázat útja vezet minket Istenhez, ugyanakkor éppen azért, mert elvezet Őhozzá, így valójában az élet lényegéhez, annak legmélyebb értelméhez vezet, amiért tényleg érdemes élni.

Csak az alázat nyit meg bennünket az igazság, a hiteles öröm, a valóban fontos tudás megtapasztalására – tanította Ferenc pápa. Alázat nélkül „el vagyunk vágva” az Isten és önmagunk megértésétől. Alázatosnak kell lenni már ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, de méginkább ahhoz, hogy megértsük az Istent A Bölcsek a világ logikája szerint is lehetnek nagyok, de kicsinnyé teszik magukat, alázatossá és éppen ezért tudják megtalálni Jézust és felismerni őt. Elfogadják a keresés, az útrakelés, a kérdezés, a kockázatvállalás és a tévedések alázatát...

„Uram, taníts meg a Te keresésedre, mutasd meg magadat, ha kereslek…”     

Testvéreim, szíve mélyén minden ember arra hivatott, hogy keresse az Istent: mindannyiunkban megvan ez a nyugtalanság és a mi dolgunk nem az, hogy ezt a nyugtalanságot kioltsuk magunkban, hanem hagyjuk növekedni, mert ez az istenkeresés nyugtalansága és az Istent az ő kegyelmével meg is találhatjuk. Ferenc pápa azt kérte az általános kihallgatás résztvevőitől, hogy fogadják be a 11. században élt Szent Anzelm imádságát: „Taníts meg a Te keresésedre, mutasd meg magadat, ha kereslek, mert keresni sem tudlak, ha nem Te tanítasz, sem megtalálni, ha nem mutatod meg magadat! Keresselek téged vágyakozással, vágyakozzam Hozzád a kereséssel! Találjalak meg a szeretéssel, szeresselek a megtalálással!” (Proslogion, 1).

Mindenkit szeretnék meghívni a betlehemi barlangba – kérte a Szentatya –, hogy imádjuk az emberré lett Isten Fiát. Mindannyian közeledjünk Betlehemhez, amire otthon, templomban vagy máshol találunk rá és törekedjünk belülről fakadó imádásra: „Hiszem, hogy te Isten vagy, hogy ez a gyermek Isten. Kérlek, Uram, add nekem az alázat kegyelmét, hogy megérthessem ezt a titkot.

Imádkozva közeledve a bölcsőhöz, az első sorba a szegényeket szeretném elhelyezni, akiket – ahogy arra Szent VI. Pál pápa buzdított  – „szeretnünk kell, mert bizonyos értelemben ők Krisztus szentsége, és velük – az éhezőkkel, szomjazókkal, száműzöttekkel, mezítelenekkel, betegekkel és foglyokkal – misztikus módon azonosítani akarta magát. Segítenünk kell őket, együtt kell szenvednünk velük, de követnünk is kell őket, mert a szegénység a legbiztosabb út Isten Királyságának teljes birtoklásához”.

Alázat nélkül soha nem találjuk meg az Istent

Ehhez az alázat kegyelmét kell kérnünk – fűzte hozzá szabadon a pápa:„Uram, add, hogy ne legyek büszke, ne legyek csak önmagammal törődő, ne tartsam magam a világmindenség középpontjának! Tégy alázatossá! Add meg nekem az alázat kegyelmét! Add, hogy ezzel az alázattal megkereshesselek! Mert ez az egyetlen út, alázat nélkül soha nem találjuk meg az Istent, ellenben megtaláljuk önmagunkat. Mert akiben nincs alázat, annak nincsenek távlatai, annak csak tükre van, amiben önmagát nézi. Kérjük az Úrtól, hogy törje össze a tükreinket és így tudjunk tovább nézni, a távlatokba, ahol Ő jelen van. De ezt már neki kell megtennie, hogy megadja nekünk az alázat kegyelmét és örömét, hogy ezen az úton tudjunk járni.

És akkor – folytatta a  pápa – szeretném elkísérni Betlehembe – ahogy a csillag tette egykor a Bölcsekkel – most mindazokat, akikben nincs meg ez a vallási nyugtalanság, akik nem veszik magukra az Isten-kérdést, sőt akik a vallás ellen harcolnak és végül mindazokat, akiket helytelenül ateistának hívnak. Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et spes” lelkipásztori konstitúciójából idézett: „Az Egyház vallja, hogy Isten elismerése egyáltalán nem ellenkezik az emberi méltósággal, mivel e méltóság Istenben alapszik és válik tökéletessé... Az Egyház tökéletesen tudja, hogy üzenete összhangban van az emberi szív legtitkosabb törekvéseivel” (Gaudium et spes, 21). Most az angyalok kívánságával térjünk haza: „Békesség a földön azoknak, akiket ő szeret” és mindig emlékezzünk arra, hogy „Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket, ő előbb szeretett minket” (1Jn 4,10.19)!

Jézus a szeretet neve és arca a mi örömünk alapja

Örömünknek az az oka, hogy szeretettek vagyunk, az Úr keres minket, hogy ránk találjon, hogy még jobban szeressen. Ez az örömünk oka: Tudni, hogy érdem nélkül szerettek minket, hogy az Isten mindig megelőzött bennünket a szeretetben, méghozzá olyan konkrét szeretettel, hogy az Isten testté lett  és közénk jött, abban a Gyermekben, akit a jászolban látunk. Ennek a szeretetnek neve és arca is van: Jézus a szeretet neve és arca az örömünk alapja. Testvéreim, boldog karácsonyt, boldog és szent karácsonyt kívánok nektek. És azt szeretném, hogy a jókívánságok, a családi összejövetelek mellett legyünk annak a tudatában, hogy az Isten „értem” jön el. Mindenki mondja majd ezt: „Az Isten értem jön el”. Legyünk annak a tudatában, hogy az Isten kereséséhez, Isten megtalálásához, Isten elfogadásához alázatra van szükség és kérjük a hiúság, a büszkeség, az önmagunkba tekintés tükre összetörésének a kegyelmét. Tekintsünk Jézusra, a távlatokba, nézzünk Istenre, aki eljön hozzánk, és aki megérinti a szívünket azzal a nyugtalansággal, amely a reményhez vezet minket! Boldog és szent karácsonyt! – kívánta és zárta katekézisét Ferenc pápa.