Ferenc pápa ez évi utolsó katekézise: Védjük meg az ártatlan gyerekeket a mai Heródesektől!

December 29-én tartotta meg Ferenc pápa az év utolsó általános szerdai kihallgatását a VI. Pál aulában, melynek során katekézisében tovább folytatta a Szent Józsefről kezdett sorozatát, ezúttal a keddi liturgikus ünnep, az Aprószentek, vagyis a betlehemi gyermekgyilkosság témájával. Elmélkedésében Szent József gondviselő szerepére utalt, amikor isteni utasításra Egyiptomba menekítette családját.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán            

Ma Szent Józsefet szeretném bemutatni, mint bátor és üldözött migránst – kezdte beszédét Ferenc pápa. Így ír róla Máté evangélista a „Menekülés Egyiptomba” néven ismert történetben. A Szentcsalád személyesen tapasztalta meg a nélkülözést, a félelmet és a fájdalmat, hogy el kellett hagyniuk hazájukat, miként napjainkban is sokan élnek át hasonló drámákat. Az ok majdnem mindig ugyanaz, vagyis a hatalmasok erőszakoskodása.  

Heródes a diktátorok jelképe       

Heródes királyt feldúlja a bölcsek hozta hír a „zsidók királyáról”, elbizonytalanadik, mert fenyegetve érzi magát uralmában. Információkat szerez róluk, majd ezt kéri tőlük is, hogy számoljanak be neki az újszülöttről, hogy ő is „imádja”. Amikor pedig megtudja, hogy a bölcsek más úton tértek haza, aljas módon meg akarja öletni a betlehemi kisdedeket. Eközben egy angyal arra indítja Józsefet, hogy „a gyermekkel és az anyjával meneküljenek Egyiptomba”, miként ma is sokan mondják benső sugallatra: „Meneküljünk, meneküljünk, mert itt veszély van” – tette hozzá szabadon a pápa, majd rámutatott a Heródes és az elsőszülöttekre lesújtó egyiptomi fáraó közti hasonlóságra. Továbbá egyiptomi kötelék az oda vándorló Ábrahám, az Egyiptomba eladott bibliai József és Mózes, aki végül megszabadítja népét az egyiptomi szolgaságból. Az Egyiptomba menekülés megmenti Józsefet, de nem akadályozza meg, hogy Heródes kivégezze a kisdedeket. A pápa összehasonlította Heródes és József egymásnak teljesen ellentmondó alakját: a mások életére törő kegyetlen királlyal szemben József bátran törődik a rábízottakkal, még saját bőre árán is. Ám Heródes zsarnoksága mindenki számára kísértés lehet napjaikban is, kicsi Heródesként! – figyelmeztetett a pápa.

József bátorsága a hétköznapokban is valóság    

József a diktátor Heródes ellentéteként először is „igaz ember”. El lehet képzelni, milyen viszontagságokkal kellett szembenéznie a hosszú és veszélyes út során és milyen nehézségekkel jár egy más nyelvet beszélő idegen országban való tartózkodás! József bátornak mutatkozik az Egyiptomból visszatérés pillanatában is, amikor angyali megerősítésre Máriával és Jézussal Názáretben telepedik le. Heródes és József két ellentétes karakter, amelyek az emberiség két különböző arcát tükrözik, mint mindig. Tévedés azt hinni – állapította meg a pápa –, hogy a bátorság a hősök kizárólagos erénye, mert hiszen mindenkinek szüksége van a hétköznapok bátorságára. Valójában nem élhetünk bátorság nélkül, hogy szembenézhessünk a mindennapok nehézségeivel. Minden korban és minden kultúrában voltak olyan emberek, akik – összhangban a hitvallásukkal – leküzdöttek mindenféle nehézséget, elviselték az igazságtalanságokat, az elítéléseket, sőt a halált is. A bátorság az erőslelkűséggel rokon, mely az igazságossággal, a bölcsességgel és a mértékletességgel együtt a sarkalatos erények közé tartozik.

Ima Szent Józsefhez: Oltalmazd a menekülni kényszerülőket   

A Józseftől megkapott tanulság szerint az élet mindig tartogat számunkra vészterhes viszontagságokat, de nem azon a módon, hogy Heródes mintájára a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Sokkal inkább József példája a követendő, aki bátran szembesül a félelemmel és az isteni Gondviselésére bízza magát. Végezetül Ferenc pápa imádságra buzdított a migránsok és üldözöttek iránt, akik hazájukból menekülve számtalan nehézséggel néznek szembe. „Az emberiség e társadalmi botránya előtt nem hunyhatjuk le a szemünket!” Szent Józsefről tartott katekézisét a pápa egy imádsággal zárta: „Szent József, aki magad is átélted a menekülni kényszerülő emberek szenvedéseit, hogy megmentsék szeretteik életét, támogasd őket nehézségeikben, erősítsd meg reménységükben és add, hogy befogadásra és szolidaritásra leljenek! Vigyázz lépteikre és nyisd meg azok szívét, akik segíthetnek nekik!

29 december 2021, 12:22

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >