Ferenc pápa Athén repülőterén Ferenc pápa Athén repülőterén  

Ferenc pápa megérkezett Görögországba

Két és félnapos ciprusi látogatása után Ferenc pápa szombaton délelőtt kevéssel tíz óra után megérkezett Athén repülőterére. Első programjaként az Athéni Elnök Palotában találkozott az ország politikai és civil társadalmi vezetőivel, valamint a helyi diplomáciai testületek tagjaival.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Délután programján szerepel a találkozás Jeromos athéni görög-ortodox érsekkel, majd késő délután az athéni Szent Dénes székesegyházban fogadta a görögországi katolikus egyház püspökeit, papjait, férfi és női szerzeteseit, szeminaristáit és katekétáit.

Program szerint a Szentatya vasárnap Leszbosz szigetére repül, ahol Mitilíniben meglátogatja a menekültek egyik helyi csoportját, elimádkozza a déli Úrangyala imát és visszatér Athénbe. Délután szentmisét mutat be az athéni Megaron koncert aulában. Hétfőn reggel még találkozik a fiatalokkal, majd visszaindul Rómába, ahová terv szerint déli fél egykor érkezik meg.

                     

04 december 2021, 12:53