„Tápláljuk a holnap reménységét, meggyógyítva a ma fájdalmát” – Ferenc pápa homíliája

Vertse Márta – Vatikán

A Szegények Világnapja arra szólít bennünket, hogy ne fordítsuk el róluk tekintetünket, hanem gyöngédséggel álljunk melléjük, akik a társadalmi igazságtalanságok legsebzettebb áldozatai. Már most tegyük valósággá az üdvösség ígéreteit és legyünk a reménység fáradhatatlan építői, a gyakorlati életben szervezzük meg a reményt, a jóval győzzük le a rosszat, ezt várja a világ a keresztényektől, mutatott rá szentbeszédében Ferenc pápa.

Jézus eljövetelének jeleit már ma is szemlélhetjük

A vasárnapi evangéliumi szakasz első részében a Jézus által használt képek szorongással töltenek el: a nap elhomályosul, a hold nem áraszt többé fényt, a csillagok lehullanak az égről és az eget összetartó erők megrendülnek (vö. Mk 13,24-25). Nem sokkal később azonban az Úr reményt támaszt bennünk, mert éppen annak a teljes sötétségnek a pillanatában eljön az Emberfia és eljövetelének jeleit már a jelenben is szemlélhetjük. Olyan, mint amikor látjuk, hogy egy fügefa levelet kezd hajtani, akkor tudjuk, hogy közel van a nyár – kezdte homíliáját a pápa, majd elemezte az evangéliumi szakasz két aspektusát, ami a ma fájdalma és a holnap reménysége. A szöveg egyrészt felidézi mindazokat a fájdalmas ellentmondásokat, amelyekbe az emberi valóság minden időkben alámerül; másrészt utal rá, hogy az emberiségre az üdvösség jövője vár, vagyis a találkozás az Úrral, aki eljön, hogy megszabadítson bennünket minden rossztól – fejtette ki Ferenc pápa, arra buzdítva, hogy ezt a két szempontot Jézus tekintetével szemléljük.

A szegények a társadalmi igazságtalanság legsebzettebb áldozatai

Az első szempont: a ma fájdalma. Egy olyan történelemben élünk, amelyet a megpróbáltatások, az erőszak, a szenvedés és az igazságtalanságok jellemeznek, várjuk a megszabadítást, amely látszólag soha nem jön el. Ez mindenekelőtt a szegényeket, a láncolat legtörékenyebb láncszemeit sebzi meg, nyomja el, töri össze. A Szegények Világnapja azt kéri tőlünk, hogy ne fordítsuk el tekintetünket, ne féljük közelről nézni a leggyengébbek szenvedését, akik számára nagyon időszerű a mai evangélium: életük napját gyakran elhomályosítja a magány, várakozásaik holdja kialudt; álmaik csillagai belezuhantak a beletörődésbe és létezésük is darabjaira tört. Mindez a szegénység miatt, amelyre gyakran kényszerülnek. Ők egy leselejtező társadalom igazságtalanságának és egyenlőtlenségének az áldozatai, egy olyan társadalomé, amely gyorsan fut előre, anélkül, hogy észrevenné őket és gátlástalanul sorsukra hagyja őket.

A ma fájdalmában virágoztassuk ki a jövő reménységét

A pápa ezután az evangéliumi szakasz második szempontját elemezte, amely a holnap reménysége. Jézus meg akar nyitni bennünket a remény számára, el akar szakítani bennünket az aggodalomtól, a világ fájdalmától való félelmünktől. Ezért állítja, hogy éppen, amikor a nap elhomályosodik és minden látszólag a mélybe zuhan, Ő közel jön hozzánk. Fájdalmas történelmünk kiáltásában benne van az üdvösség jövője, amely csírázni kezd. A jövő reménysége a ma fájdalmában virágzik. Igen, Isten üdvössége nem pusztán egy túlvilági ígéret, hanem már most növekedik sebzett történelmünkben, utat tör magának a világ elnyomásai és igazságtalanságai között. Éppen a szegények sírása közepette Isten országa rügyezni kezd, mint egy fa puha levelei és elvezeti a történelmet a végcélhoz, a Világegyetem Királyával való végső találkozáshoz, az Úrhoz, aki végleg megszabadít bennünket.

A keresztények legyenek a reménység fáradhatatlan építői

A pápa ekkor feltette a kérdést: mit várnak el tőlünk, keresztényektől? Azt, hogy tápláljuk a holnap reménységét, meggyógyítva a ma fájdalmát. Az evangéliumból születő reménység ugyanis nem azt jelenti, hogy passzívan várjuk, hogy holnap jobban menjenek a dolgok, hanem azt, hogy ma valóssággá változtassuk Isten üdvösség ígéretét. Ma és minden nap – hangsúlyozta Ferenc pápa. A keresztény reménység ugyanis nem egy felhőtlen optimizmusa azoknak, akik várják, hogy a dolgok megváltozzanak, mint például egy serdülő, és közben tovább élik életüket, hanem minden nap, konkrét gesztusokkal építenünk kell a szeretet, az igazságosság és a testvériség országát, amelyet Jézus nyitott meg számunkra – fejtette ki a pápa.

Utalt az irgalmas szamaritánus evangéliumi szakaszára (vö. Lk 10,30-35), amely szerint a keresztény remény magvait nem egy levita vagy a pap hintették el, akik elmentek a sebesült mellett, hanem egy szamaritánus, aki gondjaiba vette a rászorulót. Olyan, mintha ma azt mondaná az egyház: „Állj meg és hintsd el a remény magvait a szegénységben. Közeledj a szegényekhez és élessz reményt”. Annak a személynek a reménye a te reményed, az egyház reménye. Arra van szükség, hogy az együttérzés tanúi legyünk, enélkül soha nem tehetünk jót. A részvét az, ami megérinti a szívet: közeledünk, részvétet érzünk és a gyöngédség tetteit hajtjuk végre. Ez Isten stílusa: közelség, együttérzés, gyöngédség – ez az, amit ma tennünk kell – szögezte le Ferenc pápa, összefoglalva, hogy a világ mit vár el a keresztényektől: a világ mindennapi romjai között legyünk a reménység fáradhatatlan építői; legyünk világosság, miközben a nap elhomályosodik; legyünk az együttérzés tanúi, miközben körülöttünk uralkodik a nemtörődömség; legyünk figyelmes jelenlét az elterjedt közönyben.

Nem elég reménykedni, a reményt meg kell szervezni

A pápa felidézte a szegényeket segítő Tonino Bello püspök gyakran hangoztatott mondását: „Nem korlátozhatjuk magunkat a reménykedésre, meg kell szerveznünk a reményt”. Az 1993-ban életszentség hírében elhunyt olasz főpásztor szavait értelmezve a pápa a következőket szögezte le: „Ha reményünket nem alakítjuk át a figyelem, az igazságosság, a szolidaritás, a közös otthon gondozása konkrét választásaivá és gesztusaivá, akkor nem tudjuk enyhíteni a szegények szenvedéseit, nem tudjuk megváltoztatni a leselejtezés gazdaságát, amely arra kényszeríti őket, hogy a társadalom peremén éljenek, így elvárásaik nem virágozhatnak ki. Ránk, keresztényekre vár különösen, hogy megszervezzük a reménységet, minden nap megvalósítsuk a konkrét életben, az emberi kapcsolatokban, a társadalmi és politikai elkötelezettségben. A pápa itt elismeréssel szólt sok jótékony keresztény, valamint az Apostoli Alamizsna Hivatal tevékenységéről, amely nem egy pénzérmet ad, hanem a reményt szervezi. Ez az a dinamizmus, amelyet ma az egyház kér tőlünk – állapította meg.

Gyöngédséggel csíráztassuk ki a reménységet, a jóval győzzük le a rosszat

A mai evangéliumi szakaszban Jézus a reménység egy képét kínálja fel számunkra, amely egyszerű és egyben utat mutató: a fügefa leveleinek a képe, amelyek hangtalanul hajtanak ki, jelezve, hogy közel a nyár. Ezek a levelek akkor jelennek meg, amikor a fa ága már gyönge (vö. Mk 13,28). A pápa kiemelte, hogy ez a szó, a gyöngédség az, ami kifejezi, hogy mi csíráztatja ki a világban a reménységet és enyhíti a szegények fájdalmát. Rajtunk áll, hogy leküzdjük a bezártságot, a benső merevséget, a kísértést, hogy csak saját problémáinkkal foglalkozzunk, hogy képesek legyünk meghatódni, látván a világ drámáit, hogy szánakozzunk a fájdalmon. Mint a fügefa levelei, arra kaptunk meghívást, hogy magunkba szívjuk a minket körülvevő szennyezett levegőt és azt jóvá alakítsuk: nincs értelme a problémákról beszélni, vitatkozni, azokon megbotránkozni – ezt mindenki meg tudja tenni – arra van szükség, hogy kövessük a levelek példáját, anélkül, hogy feltűnést keltenénk, minden nap alakítsuk át a piszkos levegőt tiszta levegővé. Jézus azt akarja, hogy legyünk a „jóra való átalakítók”: olyan személyek, akik elmerülve a nyomasztó levegőben, amelyet mindenki belélegez, a rosszra jóval válaszolnak (utalt a pápa a Rómaiakhoz írt levél soraira: „Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat” (Róm 12,21). Olyan személyek, akik cselekednek: megtörik a kenyeret az éhezőkkel, az igazságosságon munkálkodnak, felemelik a szegényeket és visszaadják nekik méltóságukat.

A szegényekben jelen van Jézus

Szép, evangélikus, fiatal az olyan egyház, amely kilép önmagából, és mint Jézus, hirdeti a szegényeknek a jó hírt (vö. Lk 4,18). Ez egy prófétai egyház, amely jelenlétével azt mondja a szívükben eltévelyedetteknek és a világ leselejtezettjeinek: „Bátorság, az Úr közel van, számodra is van egy nyár, amely beköszönt a tél szívében. A te fájdalmadból is feltámadhat a reménység” – mondta a pápa, majd így buzdított: „Vigyük el a reménynek ezt a tekintetét a világba. Vigyük el gyöngéden a szegényeknek, anélkül, hogy ítélkeznénk róluk. Mert ott, mellettük, ott van Jézus; ő bennük ott van Jézus, aki vár bennünket”.