Ferenc pápa szentmisét mutatott be az elhunyt főpásztorokért: Isten mellettünk áll a bajban

Gedő Ágnes – Vatikán

A próbatételek, nehézségek, a fájdalom és a szenvedés, ha párosul a hittel, nem összetör, hanem megtisztít és megerősít. Ferenc pápa erről beszélt a bazilikában összegyűlt híveknek, akikkel együtt imádkozott a Covid-19 és más betegségek miatt elhunyt bíborosokért és püspökökért. Jeremiás könyvében olvassuk: „Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig” (Jer 3,26). Ez nem a kiindulási pont, hanem megérkezés egy hosszú és viszontagságos út után. Rá mer hagyatkozni az Úrra, aki sosem csalja meg a benne bízókat. Ez a bizalom nem pillanatnyi lelkesedés szülte érzelmi fellángolás. Éppen ellenkezőleg, türelemben érlelődik, belső átalakulás révén jut el a csöndes várakozásig, szelíd lélekkel megtanulja várni az Urat. A türelem itt nem beletörődést jelent, mert tudva tudjuk, hogy az Úr el fog jönni és nem okoz csalódást.

Az élet legnagyobb próbatétele a halál

Ferenc pápa ezért arra buzdít minket, hogy tanuljuk meg az Úrra való várakozás művészetét. Alázatosan, bizalommal, szelíden, nem pedig nagy zajt csapva. Őrizzük meg ezt a reményteli csöndet, különösen a próbatételek idején. Így tudunk felkészülni az végső és legnagyobb próbatételére, ami a halál. Előtte ott vannak az adott pillanat nehézségei, a kereszt, amit most hordozunk és ami miatt kérjük az Úr kegyelmét, hogy meg tudjuk várni majd az üdvösséget, ami eljön. Valamennyiünknek meg kell érlelni ezt a képességet. Az élet nehézségei és problémái közepette nehéz türelmesnek és derűsnek maradni. Idegesek és csalódottak vagyunk olykor, megkísért a borúlátás és a beletörődés. Mindent sötéten látunk, szokásunkká lesz, hogy lemondóan és panaszkodva beszéljünk. A megpróbáltatás idején még a szép emlékek sem nyújtanak vigaszt, mert a csapás az elménket a nehéz pillanatok felé irányítja. Egyre nő bennünk a keserűség, az élet csak szerencsétlenségek láncolatának tűnik.

Amikor a legnagyobb a keserűség, megérkezik Isten

A szakadék mélyén, az értelmetlenség szorongásában azonban Isten megjelenik, hogy megmentsen minket. Amikor a keserűség a tetőfokára hág, egyszercsak kivirágzik a remény. A pápa itt elgondolkodva hozzátette: milyen csúnya is az, amikor valaki öregségére megkeseredik, kérges lesz a szíve... A fájdalom közepén odajön hozzánk az Úr és a szenvedésből ajtót nyit előttünk a reményhez. Ez egy húsvéti élmény, amikor a fájdalom átvezet az életbe, mintegy lelki vajúdást élünk át, amikor a sötétből újra kijutunk a fényre. Ez a fordulat nem azért áll be, mert eltűntek volna a gondok, hanem azért, mert a válság teret ad a belső megtisztulásra. A bőség ugyanis gyakran elvakít, felületessé, gőgőssé tesz. Amikor azonban megpróbál minket az élet, és mi kitartunk a hitben, átalakulunk, más emberként jövünk ki a krízishelyzetből, mint amilyenek előtte voltunk.

A szenvedés átalakít, új dolgokra lesz rálátásunk

Nazianci Szent Gergely azt mondta, hogy a szenvedésnél semmi sem ösztökél jobban az új dolgok felfedezésére. A próbatétel megújít, mert lehull rólunk a sok felesleges lerakódás. Megtanít minket arra, hogy messzebbre tekintsünk, túl a sötétségen, és megtapasztaljuk, hogy az Úr tényleg megment minket, és hatalma van átalakítani mindent, még a halált is. Az Úr nem azért vezet minket szűk utakon, hogy magunkra hagyjon, hanem azért, hogy elkísérjen. Igen, mert Isten főként a fájdalomban áll mellettünk, mint az apa, amelyik úgy neveli fiát, hogy mellette áll a nehézségben, de nem oldja meg helyette a problémát. És mielőtt arcunkat ellepnék a könnyek, az Atyaisten is meghatódik, hadd mondjam azt: előbb sír, mint mi – fogalmazott a pápa. A fájdalom továbbra is misztérium marad, de ebben a misztériumban új módon fedezhetjük föl Isten atyaiságát, aki eljön hozzánk a próbatétel idején.

Isten szeret minket

Ma, a megváltott halál misztériuma előtt kérjük a kegyelmet, hogy más szemmel nézzük a viszontagságokat. Kérjük az erőt, hogy megtanuljunk szelíden és bizakodva lakozni a csöndben, mely az Úr üdvösségére vár anélkül, hogy panaszkodnánk vagy morognánk. Ami büntetésnek tűnik föl előttünk, kegyelemnek bizonyul majd, újabb bizonyíték lesz rá, hogy Isten szeret minket. Csöndben várakozni az Úr üdvözítésére művészet, amit gyakorolnunk kell. Értékes időket élünk, s ma nem hangzatos cselekedetekre van szükség, hanem arra, hogy mindenki az életével tanúskodjon a hitről, ami engedelmes és reményteli várakozás. A keresztény ember nem becsüli le a szenvedés súlyosságát, hanem azt az Úr tekintete elé emeli, és a megpróbáltatás súlya alatt bízik Istenben, és imádkozik a szenvedőkért. Szemét az égre emeli, de keze mindig a föld felé nyúlik, hogy szolgáljon és segítse felebarátját.

Ima az elhunyt főpásztorokért

Ezzel a lélekkel imádkozzunk azokért a bíborosokért és püspökökért, akik az elmúlt évben hagytak itt bennünket. Van, aki a Covid-19 következtében halt meg, mások nehéz helyzeteket éltek át, amelyek súlyosabbá tették a szenvedést. Fohászkodjunk, hogy ezek a testvéreink megízlelhessék az evangéliumi felhívás örömét, amit az Úr minden hű szolgálájának üzen: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25,34)