Ferenc pápa a klarissza nővérekhez: Hordozzátok vállaitokon az Egyház fájdalmait és bűneit

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Félek, hogy az Úr elhalad mellettem, és én nem veszem észre, hogy elment mellettem” – idézte Ferenc pápa Szent Ágoston gondolatát, mely egyúttal a klarissza nővérekhez intézett beszéde kiindulópontjául szolgált. Ebben arra buzdította a klauzúrás nővéreket, hogy maradjanak figyelmesen szemlélődő szerzetesek. A figyelem nem azoké, akik az ablakból nézik, mi történik odakinn napközben, a jól szemlélődő elme nem vesztegeti az idejét csevegésre. Ám ahhoz, hogy figyelmesek legyünk az Úr iránt, „békés szívűnek” kell lenni, és vissza kell térni a meghívás pillanatához, amit a szív akkor érzett, amikor Jézus követése és elkísérése örömét tapasztalta meg. A pápa azt kérte a nővérektől, hogy tegyék fel maguknak a meghívásukhoz kapcsolódó kérdéseket: Miért hívott meg engem az Úr? Hogy karriert csináljak? Hogy elérjek egy bizonyos rangot, vagy egy másikat?  Eljutni erre a helyre, majd arra a másikra? Nem! Szeretetre hívott meg az Úr és arra, hogy hagyjam magam szeretni! – szögezte le a pápa.

Közbenjárás az egyházért

A lélek derűs szemlélődéséhez hozzá kell tennünk a kezek tevékenyégét, melyek nemcsak imádságra, hanem munkára is szolgálnak – folytatta Ferenc pápa, idézve Pál apostol híres sorait a tesszalonikai hívekhez: „Aki nem dolgozik, ne is egyék”. Amikor a szellem, a szív és a kéz azt teszi, amit tennie kell, ez megteremti az Istennek szentelt személyek szeretettel és szenvedéllyel teli egyensúlyát. Ilyen állapotban könnyű észrevenni, hogy mikor halad el az Úr mellettem és közben meg lehet hallgatni, mit is akar mondani nekünk. A ti munkátok abban áll – állapította meg a pápa –, hogy hordozzátok vállaitokon az Egyház problémáit és fájdalmait és azt is merném mondani – tette hozzá – hogy hordozzátok az egyház bűneit: a mi bűneinket, a püspökökét, mert bűnös püspökök vagyunk, mindannyian bűnösök, a papok bűneit, a szerzetesek bűneit. Vigyétek az Úr színe elé: Uram, bűnösök ők, de felejtsd el, bocsáss meg nekik! – legyen ez mindig a közbenjárásotok az Egyházért.

Ne hagyd, hogy megrontson a bűn!

Ferenc pápa szerint a veszély nem annyira bűnösnek lenni, hanem ha engedjük, hogy a bűn megrontson minket, mert a korrupt ember képtelen bocsánatot kérni. A korrupció ugyanis arra vezet, hogy a bűnt normális magatartásnak tekintsük. Az ilyen korrupt embernek csak egyirányú jegye van, a visszaút hiányzik. A bűnösök élete viszont olyan, hogy szükségszerűnek érzik a bocsánatkérést. Soha ne veszítsük el annak a szükségességét, hogy bocsánatot kérjünk! A pápa arra buzdította a szerzetesnővéreket, imádkozzanak azért, hogy az Egyház ne legyen korrupt. A korrupt nővérek, korrupt papok és püspökök a legmagasabb rendű bűnösök, annak a mondásnak a jegyében: „Corruptio optimi pessima” vagyis a legjobb személynek a korrupciója a legrosszabb. Ehelyett mindig szükség van alázatra, hogy bűnösnek érezzük magunkat, mert az Úr mindig megbocsát, másfelé néz és megbocsát mindent.

Soha ne hagyjuk abba a bocsánatkérést!

Ferenc ezután felidézte annak a most 94 éves kapucinus gyóntató atyának a szavait, amit annak idején Buenos Airesben mondott neki. Gyóntatószékéhez még ma is nagyon sok ember jár: férfiak, nők, gyerekek, fiúk, munkások, papok, püspökök, nővérek, mindenki, Isten népének egész nyája elmegy hozzá gyónni, mert ő egy jó gyóntató. Egy napon ez a kapucinus szerzetes elment a püspökségre és ott a püspöknek, a későbbi pápának azt mondta: „Néha rosszul érzem magam, mert túl sok bűnt bocsátok meg”. „Aztán betérek a kápolnába és csak szemlélem a tabernákulumot: „Uram, bocsáss meg nekem, túl sokat bűnt bocsátottam meg!”. Ám egy bizonyos ponton magamhoz térek: „De vigyázz, mert te voltál az, aki rossz példát mutatott nekem!”. A kapucinus atya szavaira emlékeztetve a pápa hangsúlyozta, hogy Isten „csak az alázatunkat kéri, hogy kérjünk bocsánatot”.

Imádkozzatok a papokért, hogy lelkipásztorok legyenek és ne hivatalvezetők!

Ferenc végezetül egy sor különleges buzdítást intézett a klarissza nővérekhez: „Gondoljatok az Egyházra. Gondoljatok az idősekre, a nagyszülőkre, akik gyakran már csak selejtnek tekintenek. Gondoljatok a családokra, ahol az anyának és apának oly sokat kell dolgoznia, hogy megéljék a hónap végét és legyen ennivalójuk is. Imádkozzatok a családokért, hogy tudják jól nevelni gyermekeiket. Gondoljatok a gyerekekre, a fiatalokra és az őket fenyegető és sok bajt okozó világiasságra. És imádkozzatok az Egyházért. Gondoljatok a többi szerzetesnővérre, akiknek iskolákban, kórházakban kell dolgozniuk. Gondoljatok a papokra. Avilai Teréz belépett a Kármelbe, hogy imádkozzon a papokért: erre szükségünk van, erre nagy szükségünk van! „Imádkozzatok – kérte ismételten a pápa –, hogy tudjuk: lelkipásztorok vagyunk és nem hivatalvezetők, a papok és a püspökök pedig szolgáljanak igazi lelkipásztorként.