Keresés

Ferenc pápa 2016. április 16-án Leszbosz szigetén Ferenc pápa 2016. április 16-án Leszbosz szigetén  

Ferenc pápa december 2-a és 6-a között Ciprusra és Görögországba látogat

November 5-én pénteken kora délután a Szentszék Sajtótermében Matteo Bruni szóvivő hivatalosan bejelentette, hogy Ferenc pápa ez év december 2-a és 6-a között, csütörtöktől hétfőig apostoli látogatást tesz Ciprus szigetén és Görögországban.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

A sajtótájékoztatón egyelőre nem tették közzé a látogatás részletes programját, de ismertették a főbb helyszíneket, valamint a látogatás logóit és mottóit. A közlemény szerint „ahogy Ferenc pápa már korábban bejelentette, a Szentatya december 2-a és 4-e között a ciprusi Nicosiában, majd december 4-e és 6-e között Görögországban tesz apostoli látogatást, ahol felkeresi Athént és Leszbosz szigetét. A Szentatya Cipruson és Görögországban az országok polgári hatóságainak és a helyi egyház vezetőinek a meghívására érkezik. A látogatás programját a maga idejében teszik közzé”.

A ciprusi látogatás logója Szent Barnabás, a megerősítő apostol

A logó hátterében Ciprus szigetének földrajzi alakja látható. Baloldalt alul Ferenc pápa arcképe tekint föl Szent Barnabás apostolra, Ciprus védőszentjére, aki szakállasan, nyakában ortodox stólával jelenik, kezében a kereszttel megjelölt evangéliumos könyvet tartja, körülötte a görög nyelvű „Barnabasz aposztolosz” felirattal. Jobboldalt a szárainál összekapcsolódó olivaág és búzakalász jelképezi a békét és a közösséget. Alul és fölül görög és angol nyelven olvasható a látogatás mottója: „Erősíts meg minket a hitben”. A logó alján maga az esemény olvasható: Ferenc pápa látogatása Cipruson 2021. december 2-4. A logón a domináns narancssárga és a zöld színek Ciprus lobogójára utalnak, míg a fehér és a sárga a Vatikán színeit jelzik.  

A ciprusi látogatás mottója: „Erősíts minket a hitben”  

A látogatás mottója görögül „Sztéridzontasz ho hénasz tu allo tén pisztén”, angolul „Comforting each other in faith”, jelentése magyarul: „Erősíts minket a hitben”. A mottó szövege az Apostolok Cselekedetei egy szövegére utal, mely a jeruzsálemi hívek életét írja le: „József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia, eladta földjét, az árát fogta, és az apostolok lába elé tette” (ApCsel 4,36). A Barnabás név az arám Bar Nabiya, vagy Bar Naba kifejezésből ered, aminek elsődleges jelentése a „Jövendölés Fia”, ám maga az Újszövetségi Szentírás a „Vigasztalás Fia” értelmet adja neki, mely a látogatás összefüggésében inkább a hitben való megerősítést jelenti.

A görögországi látogatás logója a Krisztus keresztjével imbolyogva haladó bárka  

A görögországi látogatás logója egy bárka, mely imbolyogva halad a mai világ viharos vizein. Főárboca Krisztus keresztje, a Szentlélek fújja a dagadó vásznait, mely egyúttal Ferenc pápa mitrájára is utal, aki Görögország barátjaként érkezik. A mélykék szín Hellászra utal, a sárga pedig a Vatikánra. A bárka az egyház ősi jelképe, melyről a kereszténység mindig azt vallotta, hogy „hánykolódik, de el nem süllyed”. A kék víz a Földközi tenger, a Mediterraneum térsége tágasabb értelemben, melynek partjai Európa és a kereszténység szülőhazája.

A görögországi látogatás mottója: Legyünk egyre nyitottabbak Isten meglepetéseire!

A mottót Ferenc pápának a 36. Ifjúsági Világnapra írt üzenetéből vették: „Nyíljunk meg Isten meglepetéseinek, aki fel akarja ragyogtatni világosságát az utunkon”. A pandémia és a mostani gazdasági válság következményeit viselő jelenlegi időszakban a mottó azt a reménysugarat mutatja fel, amelyet a Pápa visz Görögország jövője számára, mely hitben gyökerező és fényes múltú ország. Az „Isten meglepetései” kifejezés arra a lehetőségre utal, melyet Isten azok számára készít, akik teszik a maguk dolgát és bíznak benne.   

Emlékezetes XVI. Benedek pápa apostoli látogatása Ciprus szigetén 11 évvel ezelőtt, amikor 2010 június 4-e és 6-a között kereste fel Nicosiát és a bibliai Páfosz városát. E látogatás adott alkalmat arra, hogy Benedek pápa Cipruson közzétegye a Közel-Kelet térségéről szóló rendkívüli püspöki szinódusnak a munkadokumentumát.   

        

06 november 2021, 17:23