Az embert Istentől kapott méltósága határozza meg – a pápa üzenete az UNESCO működésének 75. évfordulóján

Ferenc pápa videóüzenettel köszöntötte az UNESCO vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének nagy családját abból az alkalomból, hogy működésük 75. évfordulóját ünneplik idén novemberben. Az UNESCO alkotmánya 1946. november 4-én lépett hatályba azzal a céllal, hogy a szervezet az emberiség „intellektuális és morális szolidaritását” segítse elő.

Horváth Hajnalka – Vatikán

Ferenc pápa videóüzenetét szívből jövő jókívánságaival kezdi az ENSZ ezen szervezetének 75 éves évfordulója alkalmából. „Az egyház kiváltságos kapcsolatokat ápol az UNESCO-val. Az egyház ugyanis az Evangélium szolgálatában áll, az Evangélium pedig a legemberibb üzenet, amit a történelem valaha is látott és megismert” – állapította meg videóüzenetében a Szentatya.

„Az Evangélium az élet, a szabadság, a remény üzenete, amely minden korban és mindenhol számtalan nevelés-oktatási kezdeményezést inspirált, valamint ösztönözte az emberi család tudományos és kulturális növekedését” – fejtette ki a pápa, majd hozzátette, hogy emiatt az Egyesült Nemzetek Szervezetének Oktatási Tudományos és Kulturális Szervezete a Szentszék kiváltságos partnere. A felek ugyanis együttműködnek a népek közötti béke és szolidaritás, valamint az emberi személy teljes fejlődésének és a kulturális örökség védelmének közös céljából! Ezért tehát – zárta üzenetét a pápa – minden jót kívánunk az UNESCO-nak. Isten áldása kísérje munkáját.

Ferenc pápa levele az UNESCO főigazgatójához

Az UNESCO létrehozásáról szóló megállapodás 1945-ben történt meg az ENSZ-ben, míg a működést szolgáló alkotmány 1946. november 4-én lépett hatályba, ennek van most 75 évfordulója. Ferenc pápa Audrey Azoulay asszonyhoz, az UNESCO főigazgatójához szintén üzenettel fordult, amelyben hangsúlyozta, hogy a jeles évforduló különleges alkalom lehet a szervezet alapvető projektjének újra gondolására, amely a béke és a biztonság megőrzését szolgálja a nevelés-oktatáson, a tudományon és a kultúrán keresztül a nemzetek közötti együttműködést elősegítve. A katolikus egyház csatlakozni kívánt e nemes célokhoz, mivel egyrészt a vallások és a kereszténység között, másrészt a kereszténység és a kultúra között szerves kapcsolat áll fenn. Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy ez az együttműködés lehetővé teszi nemcsak a kultúrák közötti közeledést, hanem egy „közeledési kultúra” kialakulását is szolgálja. „Az embereket összekötő hidakat ugyanis csak úgy lehet építeni a nevelés-oktatáson és a kultúrán keresztül, ha a személyt teljes integritásában figyelembe vesszük” – fogalmazza meg november 11-én kelt levelében Ferenc pápa.

A Katolikus Egyház tanúskodik az emberről, származásáról, természetéről és sorsáról kapott igazságról, ennek értelmében pedig megállapítja, hogy az emberi személyt nem az határozza meg, amit birtokol, hanem az Istentől kapott méltósága, mert képes legyőzni önmagát és növekedni tud az emberségben. Ferenc pápa tehát örömét fejezte ki levelében az UNESCO-nak az eddig elvégzett munka kapcsán és azt kívánta, hogy a szervezet továbbra olyan kultúrát és nevelés-oktatást mozdítson elő, amely figyelembe veszi az ember teljes és átfogó fejlődését beleértve annak spirituális dimenzióit is. Ferenc pápa tehát apostoli áldását adja az UNESCO nagy családjára, a munkatársakra és az ott dolgozók családtagjaira is.

A Vatikáni Pénzverde érmét bocsátott ki az UNESCO évfordulójára

Az ENSZ  Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének 75 éves működése alkalmából a Vatikáni Pénzverde 10 eurós ezüst pénzérmét bocsátott ki. A tervező, Daniela Fusco egy galambot ábrázolt az érmén, amelynek csőrében a békét jelképező olajág, valamint egy szalag van, amelyen három szó olvasható: nevelés-tudomány-kultúra. A szavak a háborúk és a diszkrimináció minden fajtája elleni elkötelezettséget közvetítik. A galamb mellett pedig a Szent Péter bazilika látható a kereszténység szimbólumaként. Megjegyezzük, hogy Vatikánvárost teljes egészében 1984-ben a Világörökség részévé nyilvánították. 

A Vatikáni Pénzverde érme az UNESCO működésének 75. évfordulójára
A Vatikáni Pénzverde érme az UNESCO működésének 75. évfordulójára
13 november 2021, 13:32