Keresés

Az Astalli központ fotókiállításának meghívója Az Astalli központ fotókiállításának meghívója 

A jezsuiták olaszországi menekültszolgálata 40 éves évfordulóját ünnepli

Fotókiállítás nyílik a jezsuiták által működtetett menekültszolgálat olasz székháza, az Astalli központ működésének 40 éves évfordulója alkalmából, amelynek célja, hogy a jövőbe tekintsen és a menekültekkel együtt létrejövő új közösség, egy új „mi” fogalmára világítson rá. Ferenc pápa üzenetet küldött a fotókiállítás megnyitója alkalmából.

Antonella Palermo / Horváth Hajnalka – Vatikán

A tárlat mintegy 20 portréfotóból áll, olyan menekülteket örökítenek meg, akiket az Astalli központ fogadott be. A kiállítást Angelo De Donatis bíboros, a római egyházmegye általános helynöke és Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztérium migrációért és a menekültekért felelős szekciójának titkárhelyettese nyitotta meg Nicola Zingaretti olasz politikus, Lazio tartomány elnöke és Róma város frissen megválasztott polgármestere, Roberto Gualtieri részvételével.

Ferenc pápa: építsük a szolidáris közösséget és a találkozás kultúráját

Ferenc pápa üzenetében a jezsuita menekültszolgálat által befogadott emberekre emlékezik, akik nemcsak ételt kaptak és tetőt fejük fölé, hanem értelmet kapott életük és erőt biztosított számukra a szabadság felé vezető úton. A 40 éves évforduló alkalmából a pápa kiemelte a 40-es szám jelentőségét a bibliában, emlékeztetve pl. Izrael népének 40 éves sivatagi vándorlására az ígéret földje felé, ahol ahhoz, hogy néppé váljanak, időre volt szükség. Az emberiség történetének utolsó 40 éve szintén nehéz volt, hiszen egyre több azoknak az embereknek a száma, akik szülőföldjük elhagyására kényszerülnek.

„Sokan közületek - folytatja üzenetét a pápa - menekülésre kényszerültek a szolgasághoz hasonlítható életkörülmények miatt, ahol az emberi személyt megfosszák méltóságától és tárgyként bánnak vele.” A pápa a háborúkra is kitért üzenetében. A menekültek pontosan tudják, hogy mit jelent szabadság és jogok nélkül élni, tehetetlenül nézni az elnyomást, majd elindulni egy biztonságosabb helyre, ahol az álmok valóra válhatnak, ahol az egyéni tehetség kibontakozhat. Viszont nem mindig hoz szabadulást a menekülés, hiszen sokszor az út az emberiség sivatagjába vezet, a közönybe, amely kiszárítja az emberi kapcsolatokat.

Ferenc pápa szerint az elmúlt évtizedekben a történelem a múltba való visszatérés jeleit mutatta. Utalt a háborúkra, konfliktusokra, a nacionalizmusokra, azokra a helyzetekre, ahol falakat építenek egyetlen megoldást látva bennük. Ugyanakkor reményt fakasztó jelek is vannak - hangsúlyozza a pápa - amelyet az Astalli központ 40 éves működése is mutat rávilágítva arra, hogy van lehetőség az együtt haladásra.

A menekültekben benne él a boldog élet utáni vágy, amely erőt ad a nehézségekkel való szembenézésre. Ferenc pápa üzenetének szavai szerint példájuk arra buzdít mindenkit, hogy a múlt hibáit ne ismételjük meg, hogy változtassunk a jelenben és építsünk egy jobb és békés jövőt. Az Astalli központ folytonos munkája ezt a példát mutatja mindenkinek.  

Ferenc pápa annak a reményének is hangot ad, hogy a szolidaritás jegyében szabadon élhessenek együtt az emberek, mint egységes csoport, de nem egyforma emberek közössége, ahol a kulturális változatosság érték. A fényképek tehát buzdítsanak a szolidáris közösség építésére és a találkozás kultúrájára.

Czerny bíboros: jövőnk a befogadáson, béke építésén és a párbeszéden múlik

Michael Czerny bíboros visszaemlékezett az Astalli menekültszolgálat alapítójára, Pedro Arrupe jezsuita generálisra, aki a menekültek felkarolását, szolgálatát és védelmét tűzte ki a központ céljainak. Czerny bíboros szerint az emberiség jövője a társadalmi befogadáson, a béke építésén és a társadalmi párbeszéden múlik, ennek egyik feltétele pedig az, hogy az emberek együtt tudjanak haladni a jövőbe vezető úton.

Fontos, hogy kiküszöböljük a közönyt és vállaljuk fel a felelősséget.

A fotókiállítás főszereplőiről

A fotókiállítás megnyitóján felszólaltak a portrék valódi szereplői is, köztük pl. Jawad és felesége Nazifa, afgán menekültek és 10 éve élnek Olaszországban. Joy egy Nigériából menekült nő, akiről senki nem mondaná meg, hogy afrikai, mert albínó. Lampedusa szigetén kötött ki a menekülést követően, és így kapott egy második lehetőséget az életre, amelyet örömmel, mosollyal fogadott. Cedric Kongóból érkezett, színész és emiatt kellett elmenekülnie. Művészetén keresztül hívta fel a figyelmet a nők elleni erőszakra a börtönökben, amely miatt egyes vezetők ellenségévé vált. Minden embernek, aki menekülésre kényszerül, azt kívánta, hogy valahol találjon nyitott ajtóra, és lépjen be rajta a holnap reményével. 

18 november 2021, 15:22