Keresés

A Kelemen-terembe belépő Ferenc pápát köszöntik a konferencia résztvevői A Kelemen-terembe belépő Ferenc pápát köszöntik a konferencia résztvevői  

Ferenc pápa: Egy szolidáris világ építése nem politikai kérdés, hanem a hit megtestesítése

Ferenc pápa október 23-án szombaton találkozott a Vatikánban szervezésében tartott konferencia résztvevőivel, akik csütörtökön és pénteken a „Szolidaritás, együttműködés és felelősség, mint az igazságtalanságok, egyenlőtlenségek és kirekesztés elleni küzdelem ellenszerei” témát vitatták meg. A Szentatya beszédében megállapította, hogy a „mindenkinek testvére lenni”, a „Fratelli tutti” gondolat nem egy „elérhetetlen utópia”, hanem „lehetséges álom”, ugyanaz, mint Istené.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A világot érő mai kihívásokkal szemben nem elegendő a rossz feltárása, hanem a jót kell előmozdítani. A pápa elismerő szavakkal szólt az Alapítvány tevékenységéről, főként a fiatalok képzése és nevelése terén. A konferencia mottójául választott három szó – szolidaritás, együttműködés és felelősség – az Egyház társadalmi tanításának három pillérét jelenti, amely az emberi személyt tekinti a teremtés csúcsának és a társadalmi, gazdasági, politikai rend középpontjának. Ez az emberi személyre figyelő társadalmi tanítás szemben áll az individualista felfogással, de éppúgy a kollektivista látásmóddal is, amely napjainkban újfajta „technokrata egységesítés” tervei mögé rejtezik. Ugyanakkor az egyház szociális tanítása nem „politikai kérdés”, hiszen lényegileg Isten Igéjéhez kötődik, a Megtestesülés hitéből indul ki, hogy azon keresztül irányítsa az emberi fejlődés folyamatait. A pápa arra buzdította a konferencia tagjait, hogy szenvedélyesen tanulmányozzák az egyház társadalmi tanítását, mint a tradíció kincsét.

A társadalmi elkötelezettség végső alapja a Szentháromság misztériuma

A szolidaritás, együttműködés és felelősség három szavát a Szentatya a Szentháromság misztériumához kapcsolta. Isten, mint személyek közössége arra irányít bennünket, hogy kiteljesítsük önmagunkat a mások felé való nagylelkű nyitottság (szolidaritás), a másokkal való együttműködés (együttműködés) és mások iránti elkötelezettség (felelősség) által. Ezt kell tenni a társadalmi élet minden megnyilvánulásában, a kapcsolatokban, a munkában, a civil elköteleződésekben, a teremtésvédelem feladatában és a politikán keresztül is. Ma az élet minden területén, minden eddiginél inkább kötelességünk tanúságot tenni a másokra való odafigyelésről, hogy önmagunkból kilépve ingyenesen elkötelezzük magunkat egy igazságosabb és méltányosabb társadalom alakításában. Hivatásunk továbbá, hogy vigyázzunk az emberi személy tiszteletére, szabadságára, sérthetetlen méltóságának védelmére. Ebben a küldetésben áll az Egyház szociális tanának megvalósítása – szögezte le a pápa.

Isten segítségével a "Fratelli tutti" álma még ebben a világban valóra válhat

Ám ebben a nagy munkában nem vagyunk egyedül, Isten közel van hozzánk megtestesült Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Benne testvérnek ismerünk el minden embert és így, mint hívő közösség félelem nélkül együttműködhetünk mindenkivel mindenki javára, kirekesztés és előítélet nélkül.       

Határtalan szeretet a hivatásunk, ennek tanúsítására lehet és kell túllépnünk az önzés, a személyes és nemzeti érdekek falain, túl a pénz hatalmán, amely gyakran dönt a népek ügyeiről. Lépjünk túl az ideológiák barikádjain, amelyek megosztják és felerősítik a gyűlöletet. Lépjünk túl minden történelmi és kulturális korláton, mindenekelőtt a közömbösségen, a közöny kultúráján. Így mindannyian testvérek lehetünk és mindenki testvéreként gondolkodhatunk és dolgozhatunk. Ez elérhetetlen utópiának tűnhet. Mi inkább azt hisszük, hogy ez egy lehetséges álom, mert ez a szentháromságos Istennek ugyanazon álma. Ám az ő segítségével ez az álom még ebben a világban valóra válhat – zárta beszédét Ferenc pápa a „Centesimus Annus Pro Pontifice” Alapítvány szervezésében tartott konferencia résztvevőihez.

 

26 október 2021, 15:47