Ferenc pápa katekézise: Maradjunk meg Krisztus szabadságában

Őrizzük meg lelkünk nyugtalanságát, ami segít, hogy szabadok maradjunk, szabadok a bűntől és a túlzott merevségtől. Ferenc pápa erről elmélkedett a szerdai audiencián, folytatva Szent Pál galatákhoz írt levelének elemzését.

Gedő Ágnes – Vatikán

Krisztus szabadságra tanított minket

„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk. (...) Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 4.4-5; 5.1)

Szabadságunk ajándék

Mi a keresztény szabadság? Ferenc pápa katekézisében Szent Pál szavaiból indult ki. A szabadság olyan kincs, amit csak akkor értékelünk igazán, amikor elveszítjük. Sokan hozzá vagyunk szokva a szabad élethez, ami megszerzett jognak, semmint ajándéknak tűnik fel előttünk. Sok félreértés, ütköző vélemény merült fel az évszázadok során a szabadság témájában. A galaták esetében a Népek Apostola nem tudta elviselni, hogy azok a keresztények, miután már megismerték és befogadták Krisztus igazságát, hagyják magukat csalárd ígéretektől befolyásolni, és a szabadságból a rabszolgaságba esni. Jézus szabadító jelenlétéből belecsúsztak a bűn rabságába, a legalizmus csapdájába. A pápa hozzátette: a legalizmus korunkban is gondot okoz, sok keresztény elrejtőzik a szabályok túl merev és betű szerinti betartása mögé.

Az igazság szabaddá tesz

Pál ehhez képest arra szólítja a keresztényeket, hogy maradjanak szilárdak a szabadságban, amelyet a keresztségben kaptak, és ne engedjék magukat újra a szolgaság igájába fogni (vö. Gal 5,1). Nem állhatja a visszalépést, hiszen akkor evangéliumi az igehirdetés, ha Krisztus szabadságából indul ki. Nem lehet erőltetni Jézus nevében, senkit nem lehet rabigába hajtani Jézus nevében, aki szabaddá tesz minket. A szabadság olyan ajándék, amelyet megkeresztelkedésünkkor kaptunk – magyarázta a Szentatya. Pál ezt pozitívan fogalmazza meg: Jézus tanításában megtaláljuk az igazságot, és az igazság szabaddá tesz. Maradjunk meg tehát Jézusban, az igazság forrásában, ami szabaddá tesz minket. Erre a két pillérre épül tehát a keresztény szabadság: Jézus kegyelmére, és az igazságra, melyet Krisztus fed föl előttünk, és ami Ő maga.

Isten szeretetének misztériuma

Az igazi szabadság, mely megszabadít a bűn rabságától Krisztus keresztjéből fakad. Ez Isten szeretetének misztériuma. Értünk, szabadságunkért adta életét, és ezt a misztériumot Pál személyesen is megtapasztalta. Ezért mondja elképesztő bátorsággal a galatáknak, hogy “Krisztussal engem is keresztre feszítettek” (Gal 2,19) Az Úrral való legmagasztosabb egyesülésben kapta meg élete legnagyobb ajándékát: a szabadságot. A kereszten ugyanis a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. (vö. Gal 5,24). Az igazi szabadság a bűn rabságából való megszabadulás, ami Krisztus keresztjéből fakad. Ahol Jézus hagyta magát keresztre feszíteni, Isten megadta az ember gyökeres szabadságának forrását. Ez folyton ámulatba ejt minket: hogy az a hely, ahol megfosztanak minket szabadságunktól, a halál a szabadság forrása lehet. De hiszen ez Isten szeretetének misztériuma!

Az apostol tanúságtétele arra ösztönöz minket – folytatta katekézisét a pápa -, hogy tovább menjünk ebben a szabad életben. Ne térjünk vissza az előírások rabigájához, a furcsaságokhoz.

Az igazság jó, ha nyugtalanít minket

A szabadság másik oszlopa az igazság. A hitigazság nem elvont elmélet, hanem az élő Krisztus valósága, mely személyes életünket közvetlenül és átfogóan érinti. Hány tanulatlan ember nem tud írni, olvasni, mégis jól megértette Krisztus üzenetét. Ez a bölcsesség tesz minket szabaddá, mely a keresztséggel a Szentlélek ereje által belép életünkbe. Nyíljunk meg Krisztus kegyelmének, és hagyjuk, hogy az igazság nyugtalanítson minket. Ne kényelmesedjünk bele a megszokott életünkbe, mindig nézzünk önmagunkba, és hagyjuk, hogy a Szentlélek megszólítson, dolgozzon bennünk. Ezáltal felfedezzük, hogy az igazság és a szabadság útja fáradságos és egy életen át tart, de lehetséges. Ezen az úton a keresztről jövő szeretet vezet és támogat minket, amelyik kinyilatkoztatta az igazságot és nekünk adja a szabadságot. Ez a boldogság útja – mondta még szerdai katekézisében a pápa.

Imákat kér a pápa a szinódusért

A Szentatya a francia nyelvű hívekhez fordulva imákat kért a szombaton kezdődő szinódusi megbeszélésekért, melyeknek témája a szinodalitás. „Kérlek, hogy imádkozzatok, hogy az összejövetel megfontolásai és eszmecseréi segítsenek minket újra felfedezni annak örömét, hogy Isten népe vagyunk, aki velünk együtt zarándokol és mindenkit meghallgat.

Rózsafüzér Királynője ünnepe

Az olasz zarándokokat a pápa emlékeztette Rózsafüzér Királynője ünnepére, amelyet október 7-én tart az egyház, és amelynek hagyománya oly kedves a keresztény nép számára. A lengyel hívekhez intézett köszöntésében is Rózsafüzér Királynőjéről szólt, akinek közbenjárásába ajánlotta hétfőn kezdődött ad limina látogatásukat. A lengyel püspökök zarándoklata Péter apostol sírjánál hozzon bőséges evangéliumi gyümölcsöket szolgálatukra és a lengyel helyi egyház lelki javára. A szentolvasót imádkozva bízzák a Legszentebb Szűzanyára jelenüket és jövőjüket.

A horvát zarándokokhoz szólva Mária anyai gyöngédségére bízta mindazokat, akik a nehézséggel küzdő személyeket gondozzák, hogy a hit fénye világítsa meg minden szolidáris cselekedetüket.

Photogallery

Az audiencia képei
06 október 2021, 16:11

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >