Ferenc pápa beszédet mond a találkozó résztvevőinek Ferenc pápa beszédet mond a találkozó résztvevőinek 

Felelősségvállalás és szolidaritás az élet és a környezet védelmében - a pápa beszéde a glasgow-i klímacsúcsra készülve

Október 9-én, szombaton délelőtt a vatikáni VI. Pál teremben Ferenc pápa találkozott a hónap végén esedékes glasgow-i klímacsúcstalálkozót előkészítő parlamentközi találkozó mintegy 500 résztvevőjével, akikhez beszédet intézett. Megjegyezzük, hogy Matteo Bruni szentszéki szóvivő október 8-án, pénteken, újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a szentszéki küldöttséget Pietro Parolin bíboros államtitkár vezeti a glasgow-i találkozón.

Horváth Hajnalka – Vatikán

A Szentatya beszédében felidézte az október 4-én vallási vezetőkkel és tudósokkal együtt aláírt felhívást, amelyet a COP26 klímcsúcstalálkozóra fogalmaztak meg. A tudatosság vezetett mindannyiunkat – mondta a pápa –, hiszen Földünk, közös otthonunk és maga az élet eddig soha nem látott módon veszélyben van. A pápa utalt az emberiséget sújtó katasztrófák okozta fájdalomra, másrészt arra, hogy változtatásra van szükség, amellyel megvalósulhat a környezet védelmét tisztelő kultúra.

Az emberiség képes megvalósítani ezt az összetett és nehéz kihívást, amelyhez személyes belső elszántság és erős akarat szükséges elsősorban a döntéseket meghozó személyek részéről.

A nevelés szerepe az átfogó ökológia megvalósulásáért

A pápa beszédében elsőként a nevelési kihívásokra tért ki, mert minden változáshoz szükség van nevelési és oktatási folyamatokra az egyetemes szolidaritás és egy nyitottabb társadalom érdekében. Az átfogó ökológiára való nevelés kihívásáról van szó, amelynek érdekében mi, vallási vezetők jelentős tevékenységet folytattunk.

A legfontosabb feladatok: tiszta energiák, biodiverzitás, új élelmezési rendszerek

A pápa ezt követően felhívást intézett az államok kormányaihoz, hogy vezessenek be a föld átlag hőmérsékletének emelkedését fékező intézkedéseket megerősítve a nemzetközi együttműködést a kérdésben. Elő kell segíteni az ún. tiszta energiákra való áttérést, a föld javainak fenntarthatóságát megőrizve az erdőket és a biodiverzitást, továbbá környezetvédő élelmezési rendszereket kell bevezetni, meg kell oldani az éhezés és alultápláltság problémáját.

A fejlődés átfogóbb és befogadóbb megvalósításról van szó, amelynek a szolidaritásra és a felelősségvállalásra kell épülnie, figyelembe véve a munka világára való hatásait.

Mindenkinek szerepe van a közös otthonunk védelmében

Ebben a kihívásban mindenkinek szerepe van, a parlamenti képviselőknek pedig különösen. Mindez bölcsességet, előrelátást, a közjó érzését kívánja meg, hogy a törvények segítségével és az emberi méltóság, a szolidaritás és szubszidiaritás figyelembevételével megfelelően szabályozzák a cselekvési folyamatokat.

A pápa végül annak a reményének adott hangot, hogy a döntéshozók munkáját a COP26 találkozót tekintve a felelősségvállalás és a szolidaritás vezérli majd, amelyet elsősorban a fiatalok, az eljövendő nemzedékek érdekében kell szem előtt tartani. A pápa Isten áldását kérte a jelenlévők családjaira és munkájára. 

 

09 október 2021, 14:33