Keresés

A zsúfolásig telt Szent István bazilikában az Afrika-napon az első padban középütt Érszegi Márk     A zsúfolásig telt Szent István bazilikában az Afrika-napon az első padban középütt Érszegi Márk  

Interjú Érszegi Márkkal: Ferenc pápa kiemelt fontosságot tulajdonít a kongresszusnak

Munkatársunk, Gedő Ágnes hétfőn interjút készített Érszegi Márk Auréllal, a Szentszéki Magyar Nagykövetség korábbi első beosztottjával, aki részt vett a NEK előkészítő munkálataiban és a vasárnapi nyitó szentmisében személyesen is érdekelt volt.

Gedő Ágnes / Vértesaljai László – Vatikán

Hallgassák meg Érszegi Márk Auréllal készült interjúnkat!

Ott voltam a nyitószentmisén az elsőáldozó kisfiammal együtt   

Valóban, a kisfiam most lett elsőáldozó és ez hatalmas élmény volt számára és a szülei számára is, így aztán ez tényleg szép kezdete volt számunkra a nemzetközi eucharisztikus kongresszusnak. Olyan szép szentmise és liturgia volt, ahol megtapasztalhattuk mindazt, ami szép a magyar egyház liturgiájában, énekeiben és a szent zenében, de ezentúl az egyetemességet is. Láthattuk azt az egyetemes egyházat, amibe a magyar egyház is belekapcsolódik most hangsúlyosabban ezen az eucharisztikus kongresszuson. Ennek jele volt a sok püspök jelenléte, így Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke és Jean-Claude Hollerich bíboros, luxemburgi érseke, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának elnöke, de a keleti egyházakat is két pátriárka képviselte. Nagyon szép volt látni az oltárnál ezt a közösséget, arról nem is beszélve, hogy egész Európából érkeztek görögkatolikus püspökök, mert most ők is találkoznak Magyarországon. Számomra tehát a szentmise szép volt és felemelő, de azt is segített átélni nekem és a magyaroknak, hogy mi is az egyetemes egyház, amihez mi ezer éve tartozunk. Erre emlékeztet minket pontosan a Hősök terén az a Gábriel arkangyal, aki a koronát hozza, hogy honnét is jött a mi hitünk és mit köszönhetünk neki.

Ferenc pápa maga döntött a budapesti helyszínről és hogy személyesen vesz részt rajta

Ilyen nagy nemzetközi katolikus esemény óhatatlanul nagyobb figyelmet kölcsönöz az azt megrendező helyszín számára, ami a jelen esetben Budapest és Magyarország, a magyar katolikus egyház. Ráadásul a nagyon szép és felemelő témák kapcsán mi is igyekszünk ezt méltón kihasználni és ezt segítik a méltó liturgia, a szép egyházzene, a szép kiállítások és programok. Nagyon fontosnak tartom az ehhez a kongresszushoz kapcsolódó pápalátogatás megértéséhez, hogy Ferenc pápa maga döntött arról, hogy a nemzetközi eucharisztikus kongresszust Magyarországon, Budapesten rendezzék meg és aztán külön döntött arról, hogy ő személy szerint el fog erre jönni, hogy bemutassa a zárószentmisét. Mi tudjuk az előző 51 eucharisztikus kongresszus révén, hogy ez egyáltalán nem magától értetődő. Ha jól számolom, akkor csak nyolc kongresszuson vett részt pápa eddig az elmúlt 140 évben, tehát csak az esetek töredékén. Ez mindenképpen már egy fontos pozitív döntés volt a részéről. Ugyanakkor arra is emlékszünk, hogy az elmúlt két évben legalább négy alkalommal említette meg a nemzetközi eucharisztikus kongresszust a vasárnapi Úrangyala imádság keretében, így azt mondhatjuk, hogy Ferenc pápa kiemelt fontosságot tulajdonít ennek az eseménynek.

A világ jelenlegi helyzetében egy fontos mozzanat a pápalátogatás   

Az a tény önmagában is sokatmondó, hogy a Szentatya a jelen történelmi pillanatban fontosnak ítélte, hogy személyesen a jelenlétével is hangsúlyozza a nemzetközi eucharisztikus kongresszus fontosságát, hogy a mostani helyzetben az egyház megtalálja a történelmi útját, hogy Péter utódja a testvéreit a hitben megerősítse és ő most úgy ítéli meg, ez az eucharisztikus kongresszus pontosan ezt a küldetést tudja szolgálni, különösen ebben a mostani helyzetben, amikor a világjárvány kapcsán előkerült létkérdések talán még több embert foglalkoztatnak, mint korábban.

08 szeptember 2021, 11:04