Ferenc pápa köszönti a Magyar Püspöki Konferencia tagjait Ferenc pápa köszönti a Magyar Püspöki Konferencia tagjait 

Ferenc pápa beszéde a magyar püspökökhöz hármas küldetéssel: az evangélium-hirdetése, a tanúságtétel a szeretetről és a remény építése

Vasárnap reggel Ferenc pápa a közjogi méltóságokkal való találkozás után a Szépművészeti Múzeum reneszánsz termében köszöntötte a magyar katolikus püspöki konferencia tagjait. Hozzájuk intézett beszédében három iránymutatást adott nekik: „legyenek az evangélium hirdetői, legyenek a testvéri szeretet tanúságtevői és végül legyenek a remény építői”.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

A 17 magyar katolikus egyházkerület püspökeinek élén Veres András győri püspök, a magyar katolikus püspöki konferencia elnöke köszöntötte a Szentatyát. Ferenc pápa beszéde elején Krisztus áldozatára utalt, melyben „ő testét és vérét adja értünk. A magyar Egyház hosszú történelme alatt, amelyet végigkísért a szilárd hit, az üldöztetések és a vértanúk áldozata, mindvégig különösen ragaszkodott Krisztus áldozatához. Számos férfi és nő, sok püspök és pap élte meg azt, amit az oltáron megünnepelt”. „Őrizni kell tehát a múltat, de ugyanakkor a jövőbe is kell tekinteni”. A pápa szeretettel idézte fel egykori Buenos Aires-i magyar kapcsolatait: „Élénken őrzöm a szívemben a Congregatio Jesu tagjait, vagyis azokat az angolkisasszonyokat, akik a vallásüldözés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat. Személyiségükből fakadó bátorsággal és hivatásukhoz hűen megalakították a Ward Mária Kollégiumot Plátanos városában (Buenos Aires). Sokat tanultam az ő erejükből, bátorságukból, türelmükből és hazaszeretetükből, számomra komoly tanúságtételt jelentettek. Amikor ma itt megemlékezem róluk, velük együtt tisztelettel felidézem azt a sok férfit és nőt is, akiknek külföldre kellett menekülniük és azokat is, akik a hazájukért és a hitükért az életüket áldozták”. XVI. Benedek pápa tanítását idézte a hagyomány helyes kezelésére: „A Szenthagyomány nem dolgok és szavak gyűjteménye, hanem az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe”. Ezen bevezető gondolatok után fejtette ki a pápa a magyar püspököknek az említett három iránymutatást:„Legyenek az evangélium hirdetői, legyenek a testvéri szeretet tanúságtevői és végül legyenek a remény építői!”.

Ferenc pápa beszéde a magyar püspökökhöz:

Kedves Püspök Testvéreim!

Nagyon örülök, hogy itt lehetek közöttetek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró ünnepsége alkalmából. Hálásan köszönöm Veres András püspök úr köszöntő szavait és én is üdvözöllek benneteket, megköszönve a fogadtatást és ennek az eseménynek a megszervezését, amely az Eucharisztia központi szerepét hangsúlyozza az Egyház életében.

Szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, pontosan az Eucharisztia gesztusából kiindulva. A kenyérben és a borban ott látjuk Krisztust, aki testét és vérét adja értünk. A magyar Egyház hosszú történelme alatt, amelyet végigkísért a szilárd hit, az üldöztetések és a vértanúk áldozata, mindvégig különösen ragaszkodott Krisztus áldozatához. Számos férfi és nő, sok püspök és pap élte meg azt, amit az oltáron megünnepelt: vállalták, hogy a búzaszemek módjára megőrölje őket a világ, hogy mindenki jóllakhasson Isten szeretetével; engedték, hogy a szőlőszemekhez hasonlóan összetörjék őket, hogy Krisztus véréből új, éltető nedű fakadhasson. Őket összetörték, de szeretetáldozatuk az újjászületés evangéliumi magja lett, amelyet elvetettek ennek a népnek a történelmébe.

Ha végigtekintünk ezen az elmúlt történelmen, amelyet vér és mártírok kísértek, úgy indulhatunk a jövő felé, hogy magunkévá tesszük a vértanúk vágyát: megélni a szeretetet és tanúságot tenni az Evangéliumról. Az Egyház életében mindig együtt kell látni ezt a két valóságot: őriznünk kell a múltat és a jövőbe kell tekintenünk. Meg kell őrizni vallásos gyökereinket és történelmünket, amelyből származunk, de nem tekinthetünk csak visszafelé: előre kell néznünk ahhoz, hogy megtaláljuk az Evangélium hirdetésének új útjait.

Élénken őrzöm a szívemben a Congregatio Jesu tagjait, vagyis azokat az angolkisasszonyokat, akik a vallásüldözés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat. Személyiségükből fakadó bátorsággal és hivatásukhoz hűen megalakították a Ward Mária Kollégiumot Plátanos városában (Buenos Aires). Sokat tanultam az ő erejükből, bátorságukból, türelmükből és hazaszeretetükből, számomra komoly tanúságtételt jelentettek. Amikor ma itt megemlékezem róluk, velük együtt tisztelettel felidézem azt a sok férfit és nőt is, akiknek külföldre kellett menekülniük és azokat is, akik a hazájukért és a hitükért az életüket áldozták.

Mint főpásztorok, arra kaptatok elsősorban meghívást, hogy emlékeztessétek népeteket: a keresztény hagyomány, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott „nem dolgok és szavak gyűjteménye, mint egy doboz élettelen dolgokkal; a Szenthagyomány az új élet folyója, amely a kezdetektől, Krisztustól indul és elér egészen hozzánk, s belevon bennünket Isten és az emberiség közös történelmébe” (Általános kihallgatás, 2006. május 3). A Kongresszus jelmondatául a 88. zsoltár egy versét választottátok: „Minden forrásom belőled fakad”. Így van: az Egyház a forrásból, Krisztusból születik, tőle indul ki, azért, hogy az Evangélium, az élő víz folyója, amely végtelenül nagyobb és befogadóbb, mint a ti hatalmas Dunátok, eljuthasson a világ és az emberi szív száraz területeire, megtisztítsa ezeket és betöltse szomjúságukat. A püspöki szolgálat tehát nem arra szolgál, hogy egy múltbeli üzenetet ismételjünk, hanem az Evangélium örökké aktuális prófétai hangja Isten szent népének életében, a mai világ történései közepette.

Hadd adjak néhány iránymutatást arra nézve, hogy folytassátok ezt a küldetéseteket.

Az első: legyetek az Evangélium hirdetői. Ne feledkezzünk el róla, hogy az Egyház életének középpontjában a Krisztussal való találkozás áll. Néha, főként amikor a minket körülvevő társadalom nem tűnik túl lelkesnek keresztény üzenetünk iránt, a kísértés abban áll, hogy bezárkózzunk az intézmények és struktúrák védelmébe. A ti országotokban manapság nagy változások zajlanak, amelyek általában egész Európát érintik. A hosszú időszak után, amelynek során nem volt szabad megvallani a hitet, a szabadság elnyerésével új kihívásokkal kell szembenézni egy olyan közegben, amelyben a szekularizáció egyre erősebb és egyre kevésbé érzik át az emberek az Isten iránti szomjúságot. Emlékezzünk rá: az élő víz forrása, amely mindig folyik és mindig képes eloltani a szomjat, nem más, mint Krisztus. A struktúrák, az intézmények, az Egyház jelenléte a társadalomban csak arra valók, hogy felébresszék az Isten iránti szomjúságot az emberekben, és elvigyék számukra az Evangélium élő vizét. Ezért a püspökök feladata elsősorban: nem a struktúrák bürokratikus irányítása, nem előjogok és előnyök keresése, hanem lángolóan szeressék az Evangéliumot, úgy, ahogyan van. Az örömhír tanúinak és hirdetőinek, az öröm terjesztőinek kell lennetek, atyai szívvel közel lenni a papokhoz és a szerzetesekhez, gyakorolva a meghallgatás művészetét. Ne féljetek tőle, hogy teret adjatok Isten Igéjének és hogy bevonjátok a munkába a világiakat: ezek is olyan csatornák lesznek, amelyeken keresztül a hit folyója újra megöntözi Magyarország földjét.

Második iránymutatásom: legyetek a testvéri szeretet tanúi. A ti országotok olyan terület, ahol régóta együtt élnek különböző népekből származó emberek. Különféle nemzetiségek, kisebbségek, vallási felekezetek, vándorlók alakították ezt az országot is multikulturális közeggé. Ez új valóság, amely kezdetben megriasztja az embereket. A különbözőség mindig kicsit félelmet kelt, mert veszélyt jelent a megszerzett biztonságra és kihívást hordoz az elért stabilitás ellen. Ugyanakkor nagy lehetőség arra, hogy megnyissuk a szívünket az Evangélium üzenetére: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 15,12). A kulturális, etnikai, politikai és vallási különbségekkel szemben kétféle magatartást tanúsíthatunk: vagy bezárkózunk mereven úgynevezett identitásunkba, vagy megnyílunk a másikkal való találkozásra és együtt gondozzuk egy testvéri társadalom álmát. Szívesen említem meg itt, hogy éppen ebben az európai fővárosban találkoztatok 2017-ben Kelet-Közép-Európa püspöki konferenciáinak képviselőivel, és azt hangsúlyoztátok, hogy mindenki a maga identitásához ragaszkodik, de ez soha nem lehet oka az egymási iránti ellenségeskedésnek és lenézésnek, hanem segítenie kell az eltérő kultúrák közötti párbeszédet.

A városotokat kettészelő hatalmas folyó fölött ível át a gyönyörű Lánchíd, amelyet egy gyenge kis fahíd helyén építettek, hogy összekösse Budát és Pestet. Ha azt akarjuk, hogy az Evangélium folyója elérje az emberek életét, és itt, Magyarországon is testvériesebb és szolidárisabb társadalom alakuljon ki, ahhoz az szükséges, hogy az Egyház a párbeszéd új hídjait építse. Mint püspököktől, azt kérem tőletek, hogy a papokkal és a világi lelkipásztori munkatársaitokkal együtt mindig mutassátok meg az Egyház valódi arcát, amely mindenkit, a kívülről érkezőket is elfogadja, testvéri és nyitott a párbeszédre. Legyetek olyan főpásztorok, akik szívükön viselik a testvériséget. A nyájnak ne gazdái legyetek, hanem atyái és testvérei. A testvéries magatartás, amelynek művelésére kérlek titeket a papokkal és Isten egész népével, váljon egy fényes jellé Magyarország számára. Így formálódik egy olyan Egyház, amelyben főként a világiak, mindennapi életük minden területén, a családjukban, a társadalomban és hivatásukban az evangéliumi testvériség kovászává válnak. Legyen a magyar Egyház a hidak építője és a párbeszéd előmozdítója!

Végül azt kérem, hogy legyetek a remény építői. Ha az Evangéliumot helyezzük a középpontba és testvéri szeretettel teszünk róla tanúságot, akkor reménységgel nézhetünk a jövőbe, még akkor is, ha kisebb és nagyobb viharokat kell átvészelnünk a jelenben. Az Egyháznak ezt kell elterjesztenie az emberek életében: azt a derűs bizonyosságot, hogy Isten maga az irgalom, aki életünk minden pillanatában szeret bennünket, mindig kész megbocsátani nekünk és felsegít, ha elestünk. A reménytelenség és elkeseredés kísértése soha nem Istentől származik, hanem az ellenségtől, ám számos helyzet táplálja ezeket. A jólét álarca mögött, a vallásos hagyományok leple alatt sok árnyék meg tud bújni. A magyar Egyháznak a közelmúltban volt alkalma azt átélni, hogy mennyire ellentmondásos folyamat az átmenet a diktatúra időszakából az újra megtalált szabadság világába, mivel együtt jár az erkölcsi élet hanyatlásával, a bűnözés előretörésével, a kábítószer kereskedelem terjedésével, sőt a szervkereskedelem megjelenésével. Vannak társadalmi problémák is: a családok nehézségei, a szegénység, a fiatalok világának gondjai egy olyan közegben, ahol a demokráciának még meg kell erősödnie. Az Egyháznak közel kell lennie az emberekhez, oda kell figyelnie rájuk és vigasztalnia kell őket, hogy ne tévesszék szem elől a reménység fényét. Az Evangélium hirdetése megerősíti a reményt, mert emlékeztet bennünket arra, hogy Isten jelen van mindabban, amiben élünk, társunkul szegődik, bátorít és ötletet ad arra, hogyan fogjunk bele mindig egy új történetbe.

Megható felidézni azt, amit tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros mondott, aki a magyar Egyház fia és atyja is volt. Az üldöztetések miatt sok szenvedéssel teli élete vége felé ezeket a reménységgel teli szavakat fogalmazta meg: „Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek” (Körlevél Kanada és az USA magyarjaihoz, Közi Horváth J., Mindszenty bíboros, 111).

A társadalmi és egyházi válságok láttán legyetek mindig a remény építői. Mint ennek az országnak a püspökei, szavaitok mindig öntsenek bátorságot az emberekbe. Ne hagyják el ajkaitokat olyan szavak, amely eltávolítanak embereket, ítéleteket hirdetnek, inkább segítsetek Isten népének, hogy bizalommal tekintsen a jövőbe, és segítsetek az egyes embereknek, hogy életük szabad és felelős főszereplőivé váljanak, mivel az élet kegyelmi ajándék és nem megfejtendő rejtvény. A méltán híres mérnök, Rubik Ernő kockája egy zseniális játék, nem az élet modellje!

Kedves testvérek, Magyarországnak is arra van szüksége, hogy megújult erővel hirdessük az Evangéliumot, hogy a társadalom és a vallás terén is új testvériség szülessen, hogy új remény épüljön napról napra és örömmel tekintsenek az emberek a jövőbe. Ti vagytok ennek a történelmi folyamatnak, ennek a szép kalandnak a főpásztorai. Isten erősítse meg bennetek a misszió örömét! Köszönöm nektek mindazt, amit tesztek és szívemből megáldalak benneteket. A Szűzanya védelmezzen és Szent József őrizzen benneteket. Köszönöm.

Photogallery

Ferenc pápa találkozója a magyar főpásztorokkal képekben
12 szeptember 2021, 13:53