A Szentatya a kassai stadionban találkozott a fiatalokkal A Szentatya a kassai stadionban találkozott a fiatalokkal 

Jézus felfedezésének örömét kívánom nektek – a Szentatya találkozása a fiatalokkal Kassán

Ferenc pápa szlovákiai látogatásának második napján, délután 5 órakor érkezett meg a kassai Lokomotiva standionba, ahol a fiatalok nagy örömmel várták őt találkozójuk alkalmából. Ferenc pápát Bernard Bober érsek köszöntötte, majd fiatalok tanúságtételei hangzottak el, amelyet a Szentatya beszéde követett.

Horváth Hajnalka – Vatikán

Bober érsek köszöntőjében örömének adott hangot egyházmegyéje híveinek és fiataljainak nevében, mert a Szentatya jelenléte megerősítést és bátorítást jelent számukra e nehéz időkben. A főpásztor Szűz Máriát, Szlovákia patrónáját emelte ki beszédében, aki mindannyiuk számára példa különös tekintettel az egymásra figyelést és a segítségnyújtás illetően. Boldog Anna Kolesárová vértanúra hívta fel figyelmet, akit 2018-ban avattak boldoggá Kassán. A Vörös Hadsereg egy részeg katonája ölte meg 1944-ben, 16 évesen, aki Istennek ajánlotta magát. Hősies erényei sok fiatal számára erőt adnak és példát mutatnak.

Fiatal családok tettek tanúságot a pápa előtt

A főpásztort fiatalok követték, elsőként a 29 éves Petra, aki a kiengesztelődésről jelentőségéről szólt életében. Bérmálkozása előtt, a szentgyónás alkalmával nagy örömben lehetett része, hiszen a Szentlélek tüze lelkébe költözött. Azt kérdezte a Szentatyától, hogy a fiatalok manapság hogyan tudják legyőzni az akadályokat az Isten kegyelméhez vezető úton?

A második tanúságtevő Peter és felesége Zuzana volt, akiknek három kislányuk van és most várják negyedik gyermeküket. Ismerkedésük során Boldog Anna Kolesárová tisztaságának példája megérintette szívüket és házasságukig tisztaságban éltek.  

Végül szintén egy házaspár, Lenka és Peter tett tanúságot, nekik három gyermekük van, aktívan szerepet vállalnak lelkiségi mozgalmakban. Kérdésük a Szentatyához így szólt: Hogyan lehet bátorítani ma a fiatalokat arra, hogy ne féljenek a kereszttől, a nehézségektől életükben?

A szeretet és hősiesség naggyá teszi életeteket

Ferenc pápa elsőként a társkapcsolatban megélt szeretetről szólt. A szeretet az élet egyik legnagyobb álma, még akkor is, ha sokszor nem egyszerű. A szeretet hűség, adomány és felelősség. Az élethez, hogy naggyá tegyük azt, szeretetre és hősiességre van szükség, amelyet Jézus maga tanúsít nekünk. Boldog Anna a szeretet hőse – mondta a pápa, majd azt erősítette meg a fiatalokban, hogy Isten szemében mindenki egyedi és különleges, és a szeretet, amelyet adni tud, szintén egyedi és pótolhatatlan. Fontos továbbá a gyökerekhez való ragaszkodás, a szülők és nagyszülők iránti szeretet. A mai világ, az internet eltereli a figyelmünket a szeretetről, Isten pedig azt várja tőlünk, hogy az élethez csatlakozzunk, legyünk nyitottak mindenki iránt. Legyenek erős gyökereitek, de ugyanakkor legyetek nyitottak.

 A gyónás az öröm szentsége

A Szentatya kitért a második tanúságtételre, amely erősen kapcsolódik az elsőhöz. A mai világban nagy nyomást gyakorol az emberre a szomorúság, amely pesszimizmust szül. Az Úr viszont azt akarja, hogy emeljünk tekintetünket ez égre! Amikor rossz kedvetek van, amikor akadályok előtt álltok, akkor a gyónás az, ami segíthet. Isten a gyónás szentségében azt várja tőlünk, hogy közeledjünk Hozzá saját magunkra összpontosítva. A gyónás lényege a megbocsátás – hangsúlyozta a Szentatya, majd egy tanáccsal látta el a fiatalokat. Minden gyónás után gondolkodjatok el arról a megbocsátásról, amelyben részesültetek. Őrizzétek meg szívetekben a békét, a szabadságot, amit elnyertetek. A gyónás az öröm szentsége. Ne szégyelljétek magatokat! Isten örül annak, ha bocsánatát kéritek, ő szeretett fiait látja bennetek.

Jézussal újjá születik az öröm, ezt az örömöt kívánom nektek

A Szentatya Peter és Lenka tanúságtételére válaszolva kifejtette, hogyan lehet a fiatalok bátorítani a kereszt átölelésére. A kérdésben benne van a válasz, az ölelés maga segít legyőzni a félelmet. Hagyjuk tehát, hogy Jézus átöleljen bennünket, aki maga remény. A szeretet az, amely átalakítja a fájdalmat. Tehát Jézussal együtt kell a fájdalommal szembenézni, ugyanis Vele újjászületik az öröm. Ezt az örömet kívánom mindannyiótoknak – hangoztatta a Szentatya, majd búcsúzásként arra kérte a fiatalokat, hogy imádkozzanak érte! Végül mindannyian elimádkozták az Úr imáját, a Miatyánkot.

A Szentatya találkozása a fiatalokkal Kassán
14 szeptember 2021, 21:26