Kihallgatás a VI. Pál aulában, a pápa köszönti a híveket  Kihallgatás a VI. Pál aulában, a pápa köszönti a híveket  

Ferenc pápa szerdai katekézise: Az ábrahámi Szövetség felülmúlja a mózesi Törvényt

„Mózes törvénye” címmel tartotta meg szerdán a VI. Pál aulában Ferenc pápa a Galata levélről szóló negyedik katekézisét. A galata hívek közé befurakodott fundamentalista misszionáriusok vissza akarták téríteni őket a Törvényhez, a parancsolatok szigorú megtartásához, szemben a jóval korábbi ábrahámi szövetséggel.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

Ferenc pápa katekézise az alábbi levélrészletre vonatkozott: „Mire való tehát a törvény? A törvényszegések miatt kaptuk, míg el nem jön a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Ellentétben áll tehát a törvény Isten ígéretével? Egyáltalán nem. Ha a törvénynek lett volna éltető ereje, akkor valóban a törvényből fakadna az igazságosság. De az Írás mindent bűnösnek nyilvánított, hogy a hívők a Jézus Krisztusba vetett hit folyományaként részesüljenek az ígéretben. Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt.” (Gal 3,19.21-22).

A nosztalgiázók vágyakozása a Krisztus előtti időkre

Mire való tehát a törvény? – tette fel a kérdést egykor Pál apostol és most mi is erre szeretnénk választ kapni – kezdte beszédét a pápa. Pál levele ötödik fejezetében írja: „Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek” (Gal 5,18). Pál rosszakarói azt tartották, hogy a galatáknak követniük kellett volna a Törvényt, hogy üdvözüljenek. Ám ezzel visszafelé haladtak, mert nosztalgikusan tekintettek más időkre, melyek Jézus Krisztus előtt voltak. Pál azonban nem ért ezzel egyet. Az apostolok tanítására hivatkozik Jeruzsálemben, jelesen Péter szavaira: „Miért teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?” (ApCsel 15,10). Az első jeruzsálemi zsinat rendelkezései világosak voltak: „Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el” (ApCsel 15,28-29).

A Törvény megtartása garantálta a népnek az Istennel való kapcsolatát    

Amikor Pál a törvényről beszél, rendszerint a mózesi Törvényre, a Tízparancsolatra hivatkozik. Ez pedig az Istennek a néppel kötött szövetségével állt kapcsolatban. A Tóra, ahogy a héber nyelv a Törvényt jelzi, parancsolatok gyűjteménye, melyet az izraelitáknak meg kell tartaniuk a szövetség erejében, ahogy a Második Törvénykönyv említi: „Az Úr, a te Istened bőséget ad kezednek minden munkájában, méhed gyümölcsében, jószágod ivadékában és földed termésében. Mert az Úrnak öröme telik benned, a te javadra, ahogyan örömét lelte atyáidban, ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened szavának, és megtartod az ebben a törvénykönyvben foglalt parancsokat és törvényeket, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez” (MTörv 30, 19-20). Vagyis a Törvény megtartása garantálta a népnek a szövetség javait és Istennel való kapcsolatát. Amikor Isten szövetséget kötött a népével, Törvényt adott neki, hogy az megértse az akaratát és igazságosságban éljen. Erre azért volt szükség, mert Isten népét abban a korban pogányság és bálványimádás vette körül. Főként a próféták írásai intenek arra, hogy a Törvény be nem tartása a szövetség megszegését jelenti és Isten haragját kelti. A Szövetség és a Törvény közti kapcsolat oly szoros volt, hogy a kettő elválaszthatatlannak tűnt. A Törvény azt fejezte ki, hogy az ember és az egész nép Istennel szövetségben van – tette hozzá a pápa.                  

A Szövetség és a Törvény nem kapcsolódik egymáshoz elválaszthatatlanul

Ezek után könnyen érthető a galaták közé befurakodott misszionáriusok szándéka, akik fenntartották, hogy a szövetséghez tartozással együtt jár a mózesi törvény betartása, miként az régen volt. Pál kegyelemtől megvilágosított lelki intelligenciája éppen ezen a ponton figyelhető meg. Az Apostol ugyanis megmagyarázza a galatáknak, hogy a Szövetség és a Törvény nem kapcsolódik egymáshoz elválaszthatatlanul. Érvelése arra támaszkodik, hogy az Isten által Ábrahámmal kötött szövetség az ígéret beteljesülésébe vetett hitre épült, nem pedig a törvény betartására, mely még nem is létezett akkor, hiszen Ábrahám a törvények előtt évszázadokkal élt. Pál apostol maga hivatkozik erre: „Azt akarom mondani, hogy az Istentől korábban jogerőre emelt végrendeletet a négyszázharminc esztendővel később adott törvény nem érvényteleníti, az ígéret tehát nem vesztheti el hatályát. Ha ugyanis a törvényből folyna az örökség, akkor nem lehetne az ígéret folyománya. Ám Ábrahámot ígérete alapján ajándékozta meg az Isten” (Gal 3,17-18). Pál érvelésével elérte első célját: A Törvény nem az Ígéret alapján áll, mert noha szükséges és igaz, csak utólagosan érkezett. Ez az érvelés érvényteleníti annak a fenntartását, hogy a mózesi Törvény a Szövetség szerves része. Az első tehát Ábrahám meghívása és a Törvény nincs benne az Ábrahámnak adott ígéretekben.

Aki az életet akarja, annak az ígéretre kell néznie és Krisztusban történt beteljesedésére

Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy Pál ellene lenne a mózesi törvénynek, hiszen ő megtartotta azokat. Leveleiben többször védelmezi azok isteni eredetét és hirdeti azok egészen pontos szerepét az üdvtörténetben. A Törvény mégsem ad életet, nem jelenti az Ígéret beteljesítését, mert nincs abban a helyzetben, hogy megvalósítsa azt. A Törvény egy út, mely egy találkozás felé vezet. Pál szerint „a törvény nevelőnk, pedagógusunk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk” (Gal 3,24). Aki az életet akarja, annak az ígéretre kell néznie és a Krisztusban történt beteljesedésére. Pál apostolnak a galatákhoz írt levele a keresztény élet radikális újdonságát tárja fel, ami azt jelenti, hogy mindazok, akik Jézus Krisztusban hisznek, arra hívattak, hogy a Szentlélekben éljenek, aki megszabadít a törvénytől és ezzel egyidőben beteljesíti azt a szeretet törvénye szerint. A pápa végezetül tisztázta, hogy a parancsolatoknak van egy „bizonyos aktualitása, amennyiben pedagógusként a Jézussal való találkozásra vezetnek. Azok a fundamentalista misszionáriusok, akik befurakodtak a galata hívek közé, el akarták hagyni a Jézussal való találkozást és vissza akarták téríteni őket a Törvényhez, a parancsolatok szigorú megtartásához, szemben a jóval korábbi ábrahámi szövetséggel. Az Úr segítsen minket, hogy a parancsolatok útján, de a Krisztus iránti szeretetre tekintve találkozzunk vele, tudva, hogy a Jézussal való találkozás fontosabb minden parancsolatnál” – zárta katekézisét Ferenc pápa.

        

                 

                

11 augusztus 2021, 21:05