Keresés

Imatalálkozó a Vatikánban Libanon békéjéért: Segítsük az ország békés újraindulását!

Július elsején, egész napos béke ima- és elmélkedéstalálkozót tartottak a Vatikánban a pápa vezetésével, amelyen részt vettek a libanoni egyházak vezetői. Ferenc pápa a találkozó végén üzenetet adott át, amelyben az egyéni érdekek mellőzésére, az egyetemes testvériségre, a béke lángjának fellobbantására buzdított. Felemelte szavát a nők érdekében is: tiszteletet és felelős pozíciókat sürget számukra.

Gedő Ágnes / Salvatore Cernuzio – Vatikán

„Van, aki szeretné romba dönteni a cédrusok földjét. Elég volt abból, hogy kevesek számításból a többség bőrét viszik vásárra! Elég volt az érdekigazságok érvényesítéséből az emberek reményeinek rovására! Elég volt abból, hogy Libanont és a Közel-Keletet mások érdekeire és nyereségére használják fel!” Ferenc pápa ezt az erős hangú üzenetet fogalmazta meg a béke imatalálkozó végén, miután különböző nyelveken énekek és imádságok hangzottak fel; zárt ajtók mögött eszmecserét folytattak, illetve nyilvános békegesztusokat tettek a résztvevők, vagyis a keleti pátriárkák és a libanoni egyházak vezetői. A pápa üzenete mindazokhoz szól, akik megpróbálták kioltani a cédrusok földjének világosságát, tönkretenni a gyümölcsöt termő földet, amit évek óta súlyos politikai és gazdasági válság sújt. „Meg kell adni a libanoniaknak a lehetőséget, hogy saját földjükön egy jobb jövő főszereplői legyenek, mindenféle külső beavatkozás nélkül” – figyelmeztetett a pápa.

Világosság és ima Libanon újrakezdéséért

Ezért kiált a libanoni nép is, amely kiábrándult és megfáradt, bizonyosságokra vágyik; reményre és békére. A vatikáni imatalálkozó ezt a kiáltást akarta megerősíteni: „Ne hagyjuk abba, ne fáradjunk bele, hogy kiesdjük az égtől azt a békét, amelyet az emberek oly nehezen tudnak megteremteni a földön. Kérjük szüntelenül a békét a Közel-Kelet és Libanon számára” – buzdított a pápa. „Ezt a drága országot, a civilizáció és a lelkiség kincsét, mely évszázadokon át bölcsességet és kultúrát árasztott, mely a békés együttélés kivételes tapasztalatáról tanúskodik, nem hagyhatjuk sorsára vagy azok kezében, akik gátlástalanul követik önös érdekeiket”.


A béke szolgálatában, nem önös érdekek mentén

Libanon ugyanis nem csak egy kicsi, de nagyszerű ország, hanem annál sokkal több: „A béke és a testvériség egyetemes üzenete, amely a Közel-Keletről jön”, és annak is kell maradnia. „Hivatása az, hogy a tolerancia és a pluralizmus földje legyen, a testvériség oázisa, ahol a különböző vallások és felekezetek találkoznak, ahol a különféle közösségek együtt élnek, a közjót helyezve saját előnyük elébe”. A hatalmon lévők végre álljanak határozottan a béke szolgálatába, és ne saját érdekeiket keressék” – figyelmeztet a pápa.


A nőket tiszteljék és vonják be a felelős döntésekbe

A Szentatya a nők érdekében is fölemelte szavát. „A nők életet és reményt adnak mindenkinek. Tisztelni kell őket, érvényre juttatni, és bevonni Libanon döntésfolyamataiba”. A libanoniak kapaszkodjanak az idősek békeálmaiba, történelmük gyökereibe. Ne csüggedjenek, a remény újra kicsírázik majd. A politikai vezetők sürgősen találjanak tartós megoldást a jelenlegi gazdaság, társadalmi és politikai válságra, ugyanis nem létezik béke igazságosság nélkül. A nemzetközi közösség fogjon össze és teremtsék meg a feltételeket Libanon számára, hogy ne omoljon össze, hanem induljon el a fellendülés útján. Ez mindenkinek jót fog tenni”.

A keresztények a béke magvetői és kézművesei

A közjót jelölte meg célkitűzésként a pápa, melynek minden cselekedetünket irányítania kell: „Az emberi kapcsolatok nem alapulhatnak az érdekek, kiváltságok és saját nyereség keresésén”. Nekünk, keresztényeknek az a hivatásunk, hogy a béke és a testvériség magvetői és kézművesei legyünk, nem pedig az, hogy a múltbeli sérelmekben és neheztelésekben éljünk. Ne fussunk el a jelen felelősségétől, tekintetüket a jövő reménységére függesztve. A jövőhöz pedig nem vezet más út, mint a béke. „Biztosítsuk tehát a muzulmán és más vallású testvéreket együttműködési készségünkről, hogy építjük a testvériséget és előmozdítjuk a békét” – bátorított a pápa, majd annak a kívánságának adott hangot, hogy a július elsejei béke imatalálkozót több hasonló konkrét kezdeményezés követi majd a párbeszéd, a nevelés és a szolidaritás jegyében”.

Photogallery

A találkozó képei
02 július 2021, 13:18