Ferenc pápa folytatja a kórházi kezelést, lassan visszatér a munkához

A pápa pénteki napja nyugodtan telt, a várható klinikai lefolyásnak megfelelően. A vérvizsgálat eredménye kielégítő, folytatja az előírt kezeléseket. Délután szegények egy csoportja vitte el a kórházhoz jókívánságait a Szentatyának.

Gedő Ágnes – Vatikán

Pénteken délután a pápa szentmisét mutatott be a magánkápolnában, este pedig közösen fogyasztotta el vacsoráját az ápolásában részt vevő személyekkel – adja hírül Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont igazgatója szombat déli közleményében. A Szentatya kézzel foghatóan megtapasztalta az orvosi-egészségügyi dolgozók humánus odaadását. Hálásan köszönti mindazokat, akik gonddal és együttérzően választják a szenvedés arcát, személyes kapcsolatba lépnek a betegekkel, főként a legelesettebb és legkiszolgáltatottabb páciensekkel – zárul a sajtóközlemény.

A szegények köszönete a pápának

Pénteken délután hajléktalanok egy csoportja ellátogatott a Gemelli-klinikához, hogy kifejezze köszönetét Ferenc pápának, aki a Vatikán közelében egy épületet adományozott nekik, és gondoskodott számukra a koronavírus elleni vakcináról is. Mielőbbi gyógyulást kívánnak a pápának, imádkoznak érte, az egyik asszony pedig egy virágcsokrot adott át a vatikáni csendőrnek, hogy továbbítsa a Szentatyának. A 20 fős csoport a Sant’Egidio Közösség kíséretében érkezett a kórházhoz.

 

Photogallery

Szegények a pápánál
10 július 2021, 12:12