Szüret Szüret 

Az éhezés az emberi jogok elleni bűntett – a pápa felhívása

Július 26 és 28-a között tartják Rómában az ENSZ élelmezési rendszerekről szóló szeptemberi csúcstalálkozóját megelőző nagyszabású összejövetelt, amelyre a Szentatya üzenetet küldött Paul R. Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcsolataiért felelős titkárának tolmácsolásában. A pápa az igazságtalanság felszámolására szólította a résztvevőket.

Isabella Piro / Horváth Hajnalka – Vatikán

Kihívás, botrány, bűntett, igazságtalanság: ezekkel a szavakkal illette üzenetében Ferenc pápa az éhség, az élelmezési bizonytalanság, az alultápláltság jelenségét a Covid-19 járvány idején. A római élelemzésügyi összejövetel a szeptemberi, élelmezési rendszerekről szóló, New-York-i csúcstalálkozó előrendezvénye, amelyet a Szentatya „fontos találkozónak” minősített António Gutteres ENSZ főtitkárnak címzett üzenetében. A pandémia rendszerszerű igazságtalanságok elé állított minket, amelyek aláássák az emberi család egységét. Ilyen a szegénység, és a földnek okozott folytonos károk az Isten teremtett javaival való visszaélés és azok helytelen felhasználása által – fogalmazta meg Ferenc pápa.

Gyökeres változtatásra van szükség

A pápa gyökeres változtatást sürgetett. Nem elég csak a technológiákra támaszkodni a föld termelőképességének növelése érdekében, ha az a természetet sterilizálását és elsivatagosodást idéz elő nemcsak kívül, hanem belül a lelkekben is. Nem elég megfelelő mennyiségű élelmiszert termelni, ha mégis sokan mindennapi kenyér nélkül maradnak. Ez botrány – írta a Szentatya üzenetében. Egy bűntett, amely megszegi az alapvető emberi jogokat, igazságtalanság, amellyel szemben mindenkinek az a kötelessége, hogy tényleges tettek, bevált gyakorlatok, bátor helyi és nemzetközi politikák segítségével tegyen ellene.

Az élelmezési rendszerek legyenek fenntarthatóak és környezetkímélők

A pápa megoldásként néhány elképzelést ajánlott üzenetében. Elsőként az élelmezési rendszereket figyelemmel és megfelelően át kell alakítani, hogy azok fenntarthatóak legyenek környezetvédelmi szempontból és tiszteljék a helyi kultúrát. Céljuk az legyen, hogy növeljék az ellenállóképességet, erősítsék a helyi gazdaságot, javítsák a táplálkozás minőségét, csökkentsék az élelmiszer-pazarlást és mindenkinek hozzáférhető, egészséges élelmiszerellátást biztosítsanak. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a változásnak belülről kell elindulnia, ugyanis az éhezés megszüntetése nem a nagymértékű élelmiszer előállítástól fog megszűnni, hanem egy új mentalitásnak, gondolkodásmódnak köszönhetően. Olyan szervezett élelemzési rendszereket kell megvalósítani, amelyek védelmezik a földet és középpontba helyezik az emberi személy méltóságát.

A mezőgazdasági és vidéki ágazat központi jellegének visszaállítása 

A pápa üzenetében második pontként az élelem biztosítását sürgette világszinten, illetve a tisztességes munka támogatását kérte helyi szinten annak érdekében, hogy a jövő veszélyeztetése nélkül tudjon táplálkozni a ma embere. Sürgette továbbá a vidéki szektor központiságának és az agrárszektor kiemelt szerepének támogatását a politikai és gazdasági döntéshozatali folyamatokban, különösen is a pandémia utáni időszakban. A földműveseket és farmer családokat főszereplőnek kell tekinteni, akiknek ismereteit és hagyományait nem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis segítenek a valós szükségletek megértésében.

A család az élelmezési rendszerek alapvető része

A pápa hangsúlyozta, hogy az élelmezési rendszerek egyik alapvető eleme a család, ugyanis itt tanuljuk meg a Föld adományait felhasználni anélkül, hogy visszaélnénk vele, itt fedezzük fel az személyes és közös javak tiszteletéről szóló életstílusokat. A vidéki gazdálkodással foglalkozó embereket, akik távoli és szegényebb részeken élnek, hatékony politikával kell támogatni. Ugyanakkor a Szentatya tisztában van azzal, hogy bizonyos gazdasági érdekek megakadályozzák a közjó értékeit, a szolidaritást, és a találkozás kultúráját támogató élelmezési rendszerek kialakítását. Mindennek ellenére egy gyümölcsöző multilateralizmus és egy felelősségteljes élelmezési rendszer fenntartásához alapvetően fontos az igazságosság, a béke és az emberi család egysége.

Ferenc pápa álma: senki se maradjon le a többiektől

Ferenc pápa üzenetében hangsúlyozta azt is, hogy sokak álma egy olyan világ megvalósulása, ahol kenyér, víz, gyógyszerek és munka megfelelő mennyiségben jut mindenkinek, mindenekelőtt a szegényeknek. Ez egy „nemes cél” – fogalmazott a pápa, amelyet a Szentszék és az egyház is támogat­: akaratot, erőt, cselekvést és bölcs döntéshozatalt egyesítve. A pápa üzenetét azzal a felhívással zárta, hogy senkit sem szabad hátra hagyni, magunk mögött hagyni! Azt kívánta, hogy minden ember képes legyen szükségleteinek fedezésére, amellyel egy békés, termékeny és testvéries társadalom építhető.

27 július 2021, 12:51