Keresés

A pápa felhívása Libanonért: lábaljon ki a válságból, legyen béke

Június 29-én, Szent Péter és Pál ünnepén a szentmise bemutatása után délben elimádkozta az Úrangyala-imát. Arra kérte a híveket, hogy csatlakozzanak a július elsejei imanaphoz, amelyet a Vatikánban tartanak a libanoni egyházi vezetőkkel. Gratulált a 160 éves L’Osservatore Romano – című vatikáni napilapnak: „Köszönöm szolgálatotokat”.

Gedő Ágnes / Salvatore Cernuzio – Vatikán

Ferenc pápa újból felhívást intézett a sokat szenvedő cédrusok földjéért. Imádkozzunk a közel-keleti főpásztorokkal együtt, akik azért jönnek a csütörtökön, hogy elmélkedjenek, eszmét cseréljenek Libanon jövőjéről, és kérjék Istentől a béke áldását.

„Holnapután, július elsején, csütörtökön tartunk itt, a Vatikánban egy speciális napot, amelyen Libanonért imádkozunk és elmélkedünk. A cédrusok földjén jelen lévő valamennyi egyház vezetőjével együtt hagyjuk, hogy inspiráljon minket a Szentírás szava, amelyik így szól: Az Úristennek béketervei vannak” – mondta Ferenc pápa az Apostoli Palota ablakából. „Arra szólítok mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk lélekben, hogy Libanon kilábaljon a súlyos válságból, amely sújtja, és újra mutassa meg a világnak békés és reményteli arcát”.

Július elsején a pápa a libanoni keresztény vezetőkkel imádkozik a békéért

Ferenc pápa május 30-án, vasárnap, az Úrangyala elimádkozásakor jelentette be az eseményt, vagyis hogy július elsején a Vatikánba hívja a libanoni keresztény közösségek legfőbb vezetői, hogy elmélkedései napot tartsanak az ország aggasztó helyzetéről és közösen imádkozzanak a béke és a stabilitás ajándékáért. A pápa ezt a szándékot Isten Anyja közbenjárására bízta, akit olyan nagy tisztelettel vesznek körül a libanoni Harissza kegyhelyen. Már egy hónappal ezelőtt kérte a híveket, hogy kísérjék együttérző imáikkal ennek az eseménynek az előkészületeit, fohászkodva a szeretett ország jobb jövőjéért.

Gyertyák Péter apostol sírjánál

A csütörtöki imanap különböző szimbolikus gesztusokra épül: Ferenc pápa körmenetet vezet az ortodox és katolikus egyházak képviselőivel, a maguk különféle rítusai és hagyományainak megfelelően, valamint a reformáció után született egyházi közösségekkel együtt a Szent Péter-bazilikába. Ott együtt lemennek a főoltár alatt található, Szent Péter sírját körülölelő lépcsősoron, és mindenki elhelyez egy gyertyát az égő imádság jelképeként, kérve az apostolfejedelem közbenjárását. Ezt egy kerekasztalbeszélgetés követi, melyet Joseph Spiteri érsek nuncius vezet a tíz keresztény közösség vezetőivel. Végül ökumenikus imát mondanak a bazilikában, felolvasnak a Szentírásból, imádságok és énekek váltakozásával, melyek a Libanonban jelen lévő hagyományokat tükrözik. Arab, szír, örmény, káld nyelven hangzanak fel a szövegek a Szent Péter-bazilika kupolája alatt. A szertartás végén néhány fiatal átad egy meggyújtott lámpást, amit egy gyertyatartóra helyeznek. Ezzel a béke reményét jelképezik, amelyet az ifjú nemzedékek nyújtanak át azoknak, akik felelősek a cédrusok földjéért.

160 éves a L’Osservatore Romano vatikáni napilap

Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozásakor egy másik fontos eseményről is beszélt. 160 éve jelent meg a L’Osservatore Romano – című vatikáni napilap első kiadása. „A párt lapja, ahogy én hívom – utalt a pápa arra a tréfás elnevezésre, amelyet 2019-es, romániai útjából visszatérőben használt a szentszéki újságra. Akkor azt mondta: „Jó lenne, ha olvasnátok a „párt lapját”, mert ott fontos értelmezésbeli kulcsokat találtok”. „Gratulálok, és nagyon köszönöm szolgálatotokat” – fordult most a pápa a napilap készítőihez. „Folytassátok hűségesen és kreatívan munkátokat!”.

29 június 2021, 14:10

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >