Keresés

Az isteni kegyelem átalakít, megtisztít a bűnöktől: Ferenc pápa szerdai katekézise

A Galatákhoz írt levélről kezdett katekézis-sorozatának második részében a pápa Szent Pál megtéréséről beszélt, és ennek kapcsán arra buzdított, hogy nyíljunk meg igazságban az isteni kegyelem előtt, ami feloldoz, megtisztít, új utakat nyit előttünk az evangélium hirdetésére.

Gedő Ágnes - Vatikán         

Az imádságról folytatott, 38 részből álló katekézis sorozata után Ferenc pápa múlt héten új témát választott: Szent Pál apostol Galatákhoz írt levelének néhány fontos szempontját elemzi a következő szerdai kihallgatások során. Június 23-án a levél megírásának a körülményeit magyarázta, különös tekintettel azokra a problémákra, melyekkel a Népek Apostolának szembesülnie kellett. Ezek a problémák ma is jelen vannak az egyházban, mint például a múlt megőrzéséhez való merev ragaszkodás.

Az evangélium igazsága és a keresztények szabadsága

Ezúttal Szent Pál megtérésére összpontosított, vagyis hogy meg kell nyílni az evangélium újdonsága előtt, ami csak úgy lehetséges, ha nem ragaszkodunk mereven a korábbi előírásokhoz. Pál apostol nem megy bele a körülötte zajló vitába, nem áll meg a felszínen, mert a körülmetélés szokása helyett fontosabb az evangélium igazsága és a keresztények szabadsága, ami annak szerves része. Pál szereti Jézust, aki pedig nem a kompromisszumok Isten-embere – fűzte hozzá a pápa. Nem keresi mások tetszését, nem akar mindenkivel jóban lenni, hanem Krisztust akarja szolgálni.

Minden megváltozik

A damaszkuszi úton történt pálfordulás a Népek Apostolának megtérését, hivatásának születését jelenti, amikor megjelenik előtte a feltámadt Krisztus. Előtte hevesen üldözte Isten egyházát, a törvény tiszteletét vakon követve, erőszakos üldözőnek nevezi saját magát. Aztán bekövetkezik a gyökeres változás, amikor megtér, szívében megváltozik. Előbb üldözi a keresztényeket, mert nem tartják be a hagyományt és a törvényt, majd apostoli meghívást kap, hogy hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát. Pál azonban szabad – mutatott rá a pápa. Szabadon hirdeti az evangéliumot, mert szabadon megvallja bűneit is. Ez a szív, ez Isten szabadságának igazsága.

Isten útjai kifürkészhetetlenek!

Ahogy Pál visszatekint saját történetére, csodálkozás és hála tölti el. Nem számított rá, hogy valaha is apostol lesz. Gyerekkora óta a mózesi törvény szigorú betartására nevelték, majd a körülmények úgy hozták, hogy harcoljon Krisztus tanítványaival. Ekkor váratlan fordulat állt be: Isten az ő kegyelméből kinyilatkoztatta Pálnak meghalt és feltámadt Fiát, hogy hirdesse őt a pogányoknak. Isten útjai kifürkészhetetlenek! Ezt tetten érjük mindennapjainkban, de főleg akkor, ha azokra a pillanatokra gondolunk, amikor az Úr meghívott bennünket. Soha ne felejtsük el, hogyan és mikor lépett be életünkbe az Isten! Tartsuk élénken szívünkben és elménkben a kegyelemteli találkozást, amikor Isten megváltoztatta létünket!

A kegyelem méltóvá tesz az evangélium hirdetésére

Hányszor tolul fel önkéntelenül bennünk a kérdés: Hogy lehet, hogy Isten egy bűnöst, egy esendő és gyenge embert választ ki magának arra, hogy megvalósítsa szándékát? Márpedig semmi nem véletlenül történik, minden szerepel Isten tervében. Ő szövi a mi történetünk fonalát, és ha mi bizalommal válaszolunk üdvösségtervére, azt észre fogjuk venni. A meghívás mindig magával hozza a küldetést, mely nekünk rendeltetett: ezért kell komolyan felkészülnünk, tudva, hogy maga Isten küld minket, de egyben támogat is kegyelme által. Kedves testvérek! Ez a tudat vezessen bennünket: a kegyelem átalakítja létünket, és méltóvá tesz arra, hogy az evangéliumot szolgáljuk. A kegyelem elsőbbrendűsége elfedi bűneinket, megváltoztatja szívünket, életünket, és új utakat mutat nekünk. Ne feledjük! – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

Photogallery

Az audiencia képei
30 június 2021, 12:53

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >