Ferenc pápa 2017-ben Mianmarban mutatott be szentmisét Ferenc pápa 2017-ben Mianmarban mutatott be szentmisét 

Ferenc pápa május 16-án szentmisét mutat be a Rómában élő mianmari híveknek

A Szent Péter-bazilikában celebrál misét a pápa a mianmari közösségnek. Mint ismeretes, számos alkalommal szólított a párbeszédre és a kiengesztelődésre, legutóbb a vasárnapi Regina Coeli elimádkozásakor.

Gedő Ágnes / Adriana Masotti – Vatikán

Május 16-án, Urunk mennybemenetele ünnepén délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilika katedra oltáránál mutatja be a Szentatya a Rómában élő mianmari híveknek a szertartást. Vasárnap délben a pápa szólt a májusi Mária-maratonról, amelynek keretében rózsafüzért imádkoznak a világ ismert Mária-kegyhelyein. Ennek kapcsán dicsérte a burmai egyház kezdeményezését.

Üdvözlégy Mianmarért

Beléptünk május hónapba, amelyben a népi ájtatosság sokféle módon kifejezi a Szűzanya iránti tiszteletet. Ebben az évben fontos Mária-kegyhelyeken keresztül ima „maratont” tartunk, hogy kiesdjük a pandémia végét. A pápa utalt rá, hogy május elsején, szombaton este került sor a Szent Péter bazilikában az imamaraton első állomására. Ebben az összefüggésben megemlítette, hogy van egy olyan kezdeményezés, amely nagyon közel áll a szívéhez. Ez pedig a burmai egyház kezdeményezése, amely arra hív, hogy imádkozzunk a békéért és napi rózsafüzér imánkból egy Üdvözlégy Máriát Mianmarért mondjunk el. „Mindnyájan anyukánkhoz fordulunk szükség, nehézség idején. Mi, ebben a hónapban Mennyei Édesanyánkat kérjük, hogy szóljon Mianmar minden felelősének szívéhez: találjanak bátorságot ahhoz, hogy végig járják a találkozás, a kiengesztelődés és a béke útját” – fohászkodott a pápa Máriához Mianmar békéjéért.

Győzzön a párbeszéd

Ferenc pápa már számos alkalommal szólított párbeszédre és kiengesztelődésre azóta, hogy február elsején a hadsereg megdöntötte a kormányt és átvette az ország irányítását. A lakosság a puccs elleni tiltakozásul többször utcára vonult, ami erőszakba torkollt, több tucat ember halálát okozva. A pápa többször kérte a tüntetőket, hogy kerüljék az erőszakot, illetve a hatóságokat, hogy a tüntetők ellen ne lépjenek fel erővel. A március 17-i általános kihallgatáson emlékeztetett Ann Nu Thawng nővérre, akinek bátor kiállása a békéért körbejárta a világsajtót. A xaveriánus szerzetesnő térden állva könyörgött a mianmari rendőrségnek, hogy megmentse a demokráciáért békésen demonstráló fiatalokat. Ezzel a mianmari február 28-i béketüntetés szimbóluma lett. Ehhez csatlakozva a pápa elmondta:

„Ismételten és nagy szomorúsággal kell sürgősen felidéznem Mianmar drámai helyzetét, ahol sokan, főként fiatalok veszítik életüket azért, hogy reményt adjanak országuknak. Én is letérdelek Mianmar utcáin és azt mondom: szűnjön meg az erőszak! Én is kitárom a karom és azt mondom: győzzön a párbeszéd! A vér semmit nem old meg. Győzzön a párbeszéd!” – mondta a pápa.

Békés jövőt a fiataloknak

Ezt megelőzően március 3-án, szintén az általános kihallgatás alkalmával emelte föl szavát a mianmari fiatalokért, hogy legyen reményük egy békés jövőre, tekintettel az onnan érkező súlyos feszültség hírére. Felhívta „az érintett hatóságok figyelmét, hogy a párbeszéd érvényesüljön az elnyomás felett, a harmónia pedig a viszályok felett”. Ferenc pápa továbbá felhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a mianmari emberek törekvéseit ne fojtsa el az erőszak”. Kérte a bebörtönzött politikai foglyok szabadon engedését is.

A gyűlöletet csak szeretettel lehet kiirtani

A húsvéti Urbi et Orbi üzenetben is megemlékezett a szenvedő ázsiai nemzetről. Közel érzi magát a mianmari fiatalokhoz, akik „elkötelezik magukat a demokráciáért, békésen hallatják hangjukat, és tudatában vannak annak, hogy a gyűlöletet csak szeretettel lehet kiirtani”. Február 7-én, közvetlenül katonai puccs után az első felhívások egyikét szintén a pápa tette közzé: „Ebben a kényes pillanatban újólag szeretném lelki közelségemről, imáimról és szolidaritásomról biztosítani Mianmar népét. Kérem, hogy az ország felelősen őszintén állítsák a közjó szolgálatába magukat; a társadalmi igazságosság, a nemzeti stabilitás előmozdításával segítsék a békés, demokratikus együttélést”.

Demokratizálódási folyamat

A szentszéki diplomatákhoz intézett év eleji beszédében, amikor a pandémia következményeit taglalta, a környezetvédelem kérdését, illetve a világ több pontján feszülő politikai konfliktusokat, a testvériséget jelölte meg a válság és a megosztottság megoldásaként. A konfliktusok között szólt a mianmari helyzetről, ahol a puccs félbeszakította a demokratizálódási folyamatot. „Ez oda vezetett, hogy több politikai vezetőt börtönbe vetettek, akiket remélem, azonnal szabadon engednek az ország javát szolgáló őszinte párbeszéd biztató jeleként”.

04 május 2021, 14:32