Ferenc pápa az iraki külügyminiszterrel felidézte a közel-keleti országban tett márciusi látogatását Ferenc pápa az iraki külügyminiszterrel felidézte a közel-keleti országban tett márciusi látogatását 

A pápa fogadta Fuad Hussein iraki külügyminisztert

Félórás beszélgetést folytatott a pápa a közel-keleti politikussal a március 5-7. közötti iraki apostoli látogatása emlékére. Ferenc pápa háláját fejezte ki a fogadtatásért és annak a reményének adott hangot, hogy „mindenki növekedik a szolidaritásban és abban a képességben, hogy felismerje felelősségét a másik törékenységéért”.

Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa május 3-án kihallgatáson fogadta a Vatikánban Fuad Mohammed Hussein iraki külügyminisztert. Az audiencia nagy részét történelmi iraki látogatásának szentelték. Felidézték többek között, hogy milyen örömteli fogadtatásban részesült a pápa az iraki nép részéről. Az audiencia hírét a Szentszék Sajtóterme igazgatójának közleménye adta közre. Matteo Bruni kiemelte, hogy „a Szentatya hálával emlékezett a legutóbbi útja során kapott fogadtatásra”, amelyet „a remény jeleként határozott meg a háború és a terrorizmus évei után és egy súlyos világjárvány idején”.

Üdvözlet Iraknak és a "szolidaritás növekedésének" kívánsága

A miniszteren keresztül Ferenc pápa „szeretetteljes üdvözletet intézett Irakhoz és minden lakójához, megújítva azt a reményét, hogy mindenki szolidárisabbá válik és képes lesz felismerni, hogy felelősséggel tartozik a másik törékenységéért”. A beszélgetés végén Hussein iraki külügyminiszter egy ősi domborművet ajándékozott a pápának, aki a gesztust egy olajágat ábrázoló szoborral viszonozta, ami a béke szimbóluma.

Bagdadban már találkoztak

A kurd származású és síita muzulmán Hussein 2020. június 6. óta Irak külügyminisztere. Március eleji apostoli útján, Bagdadba érkezésekor üdvözölte a pápát. A márciusi pápai látogatást megelőző napokban több interjúban kijelentette, hogy az irakiak izgatottan várják „a béke és a tolerancia üzenetét”, amelyet Ferenc pápa hoz el az országba, és a látogatást „a minaretek és a harangok” történelmi találkozójaként határozta meg. Ezekben a napokban Rómában az iraki külügyminiszter a pápa felkeresése mellett néhány fontos találkozón és megbeszélésen is részt vesz az olasz kormány tagjaival.

 

 

04 május 2021, 16:14