Keresés

A Szentatya utalt 2013-ban tett felejthetetlen brazíliai útjára A Szentatya utalt 2013-ban tett felejthetetlen brazíliai útjára 

Ferenc pápa videóüzenete a brazil püspökök közgyűléséhez: Őrizzétek meg az egységet!

A brazil püspökök ezen a héten tartják 58. közgyűlésüket, melyen a súlyos gondokkal küzdő 215 milliós ország katolikus egyházának a problémáit tekintik át. Ferenc pápa csütörtökön videóüzenettel fordult az ülésező püspökökhöz, melyben a pandémia kihívásai miatt is rendkívüli módon szenvedő ország gondjainak az enyhítésére az egymás közötti egység megőrzését kérte tőlük.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Ferenc pápa spanyol nyelvű üzenettel fordult a portugál nyelvet beszélő brazíliai főpásztorokhoz, emlékeztetve őket a közös „portuñol” dialektusra, melyet mindkét ország lakosai megértenek. Püspökeiken keresztül szól a pápa a szeretett országhoz, mely most „történelme egyik legnagyobb próbatételét éli át”. Közelségéről biztosította családok százezreit, szülőket és időseket, orvosokat és ápolókat, szegényeket és gazdagokat, mert a pandémia nem kímél senkit a szenvedés útján. Külön megemlékezett a pápa a Covid-19 fertőzésben elhunyt brazil püspökökről, akiknek örök békét kívánt. A halál különösen akkor fájdalmas, amikor még a búcsúra sincs lehetőség – említette meg.                      

A világjárványt le lehet legyőzni a következményeivel együtt, ha egységben maradunk

Az Egyház Krisztusnak a halál felett aratott győzelmét hirdeti a mostani időszakban, mely megújítja a szív reménységét, éppen ezért nem adhatjuk fel a küzdelmet, hiszen aki győzelmet aratott, mellettünk áll. Újítsuk meg a reményünket, hogy az élet győzedelmeskedjék! A föltámadt Krisztusba vetett hitünk mutatja meg nekünk, hogy le tudjuk győzni ezt a tragikus pillanatot. Ez a remény arra bátorít minket, hogy felkeljünk, hogy együtt sírjunk a sírókkal, hogy kezünket nyújtsuk a rászorulóknak, hogy tudjanak mosolyogni. A világjárványt le lehet győzni a következményeivel együtt, ha egységben maradunk. A püspöki konferenciának egynek kell lennie most, mert a nép amely szenved, egy.

Az egyház legyen a megbékélés eszköze

A Szentatya utalt 2013-ban tett felejthetetlen brazíliai útjára, amikor egyik beszédében az Aparecida Miasszonyunk történetére utalt, akinek az összetörten megtalált szobra a brazíliai valóság jelképeként szolgálhatna: „Ami egykor széttörött, most újból eggyé lehet. Aparecidában Isten a kezdetektől fogva üzenetet ad a széttöredezett egybeszerkesztéséről, a megosztottak egységesítéséről. A falaknak, a mélységeknek, a ma is jelen lévő távolságoknak meg kell szűnniük. Az egyház nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tanulságot: az egyháznak a megbékélés eszközének kell lennie” (Beszéd a brazil püspökökhöz, 2013. július 27.) – kérte a pápa.

Közös munkával le lehet győzni a koronavírust és a közöny vírusát is

A megbékélés, az egység eszközének kell lennie, mert ez az egyház küldetése Brazíliában. Ma inkább, mint valaha! Ehhez pedig fel kell hagyni a megosztottsággal és az eltérésekkel. A lényegi kérdésekben való találkozásra van szükség. Krisztussal, Krisztusért és Krisztusban, annak érdekében, hogy újra felfedezzük „a Lélek egységét a béke kötelékén keresztül”. (Ef 4, 3). Csak így tudjátok Isten népének pásztoraiként buzdítani nemcsak a katolikus híveket, hanem más keresztényeket és más jóakaratú férfiakat és nőket is a társadalom minden szintjén, akár intézményi, társadalmi és kormányzati szinten. A közös munkával le tudjátok győzni nemcsak a koronavírust, hanem azt a másik vírust is, amely már régóta megfertőzte az emberiséget: a közöny vírusát, amely önzésből fakad és társadalmi igazságtalanságot teremt.

Az Aparecida Miasszonyunk őrizze gyermekeit a közjó, a segítés és a testvériség kegyelmében

Ferenc pápa videóüzenetében brazil püspöktestvéreit a kihívás nagyságára emlékeztette. Mindazonáltal tudjuk, hogy az Úr velünk együtt jár: „Íme, mindig veletek vagyok minden nap, a világ végéig” (Mt 28,20), mondja nekünk Jézus. Ezért abban a bizonyosságban, hogy „Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” (2 Tm 1, 7): „váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra!” (Zsid 12,1-2). Mindig Jézus! Benne van az alapunk, az erőnk, az egységünk. Végül a pápa arra kérte a közgyűlés tagjait, hogy a feltámadt Úrban teremjék az egység és a kiengesztelődés gyümölcseit az egész brazil nép számára és magában a püspöki konferenciában. Olyan egységet teremtsenek, mely nem egyformaság, hanem harmonikus egység, amit csak a Szentlélek tud adni. Az Aparecida Miasszonyunk támogatását kérte, hogy őrizze gyermekeit a közjó, az egymás segítése és a testvériség előmozdítása kegyelmében, majd áldását adta brazil püspöktestvéreire.

Brazília a harmadik legfertőzöttebb ország a világon az Egyesült Államok és India után: Eddig közel 14 millióan lettek vírusfertőzöttek és 362 ezren hunytak a járvány miatt.

 

16 április 2021, 12:36