Ferenc pápa a Chemin Neuf Közösség tagjaival Ferenc pápa a Chemin Neuf Közösség tagjaival 

Ferenc pápa fogadta a Chemin Neuf közösséget: Gyújtsatok reményt a fiatalokban!

A Szentatya pénteken délelőtt fogadta a Vatikánban a Franciaországból érkezett ökumenikus karizmatikus közösség tagjait. A testvériség, a barátság szálait szőjék, szolgálják a szegényeket, legyenek nyitottak a bevándorlók iránt. Evangelizálják a körülöttük lévő világot.

Gedő Ágnes – Vatikán

A pápa köszönetet mondott a Chemin Neuf (Új Út) Közösségnek, amiért a pandémia ellenére eljöttek Rómába. Köszönetet mond az Úrnak Szentlelke művéért, mely a közösségben megmutatkozik emberi és lelki fejlődésükön keresztül, a közjó és a szegények szolgálatára. A nyomor elutasításával egy igazságosabb és testvéribb világért munkálkodnak. A javak, a karrier, a dicsőség és a hatalom féktelen hajszájában a gyengékről és a kicsikről gyakran nem vesznek tudomást, vagy elutasítják őket, mert haszontalannak, selejtnek minősülnek. Ezért a pápa arra buzdítja a Chemin Neuf Közösséget, hogy lelkes és elkötelezett szolgálatukkal, melyet áthat Krisztus evangéliumának ereje, adják vissza ez élet ízét és a jövőbe vetett reményt sok embernek, különösen a fiataloknak.

Egyház a szegényekért és a szegényekkel együtt

A világiak hivatása elsősorban a családi szeretetre, a társadalmi vagy politikai szeretetre szól. Ez konkrét vállalást jelent, mely a hitből kiindulva igyekszik új társadalmat építeni, evangelizálni, növelni a békét, az együttélést, az igazságosságot, az emberi jogokat, az irgalmasságot, és így kiterjeszteni Isten Országát a világon. A Chemin Neuf Közösség pedig éppen ebbe az irányba halad, ökumenikus nyitottsággal kész befogadni az eltérő kultúrákat és hagyományokat, hogy ezáltal megváltoztassa társadalmuk arculatát. Ferenc pápa arra bátorította a közösség tagjait, hogy bátran járják a testvériség útját, építsenek hidat az emberek és a népek között egy olyan világban, ahol még sok fal van a másiktól való félelem miatt. Kezdeményezéseikkel, terveikkel és tevékenységükkel láthatóvá teszi a szegényekkel és a szegényekért élő egyházat. Azt a kilépő egyházat, amelyik kiáll a szenvedő emberekért, a bizonytalanságban élőkért, a kirekesztettekért. Idézve Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdításából a pápa hozzátette: A szegénnyé lett és mindig a szegények és kitaszítottak mellett álló Krisztusban való hitünkből következik az, hogy aggódunk a társadalom legelhagyatottabb rétegeinek átfogó fejlődéséért.

Egy csónakban evezünk

Közös otthonunk egészségi állapota forog kockán. Ennek kihívásait ma különösen érzik a fiatalok. Olyan ökológiai megtérésről van szó, amely elismeri minden emberi személy méltóságát, értékét, kreativitását és képességét arra, hogy a közjót keresse és támogassa. Az, amit most élünk a világjárvány miatt, konkrétan megmutatta, hogy mindannyian egy csónakban evezünk. Csak akkor tudjuk leküzdeni a nehézségeket, ha elfogadjuk, hogy együtt kell dolgoznunk. A pápa utalt rá, hogy a Chemin Neuf Közösség tagjai ezekben a napokban Rómában tanácskoznak közös otthonunk életének egyik aspektusáról: a migránsok jelenléte és befogadása a mai Európában. Jól tudjátok – fordult hozzájuk a Szentatya -, amikor migránsokról és kitelepítettekről beszélnek, túl sokszor megállnak a számadatoknál. Pedig nem számokról van szó, hanem személyekről! És ha megismerjük történetüket, akkor sikerül megérteni őket.

Krisztus él és hív, hogy kövessük Őt

Kedves barátaim, tartsatok ki szilárdan meggyőződésetekben és hitetekben. Soha ne feledjétek, hogy Krisztus él, és hív, hogy bátran kövessétek. Krisztussal legyetek a láng, mely újraéleszti a reményt sok elcsüggedt, szomorú, kilátástalan fiatal szívében! Kössetek barátságokat, osztozzatok a testvériségben egy jobb világért! Az Úr számít merészségetekre, bátorságotokra, lelkesedésetekre. Ferenc pápa e szavakkal kérte a Chemin Neuf Közösségre Szűz Mária közbenjárását és Loyolai Szent Ignác oltalmát, majd Isten áldásáért fohászkodott számukra.

A Chemin Neuf Közösség lelkisége

A Chemin Neuf Közösség ökumenikus elhivatottságú katolikus közösség, amely egy imacsoportból született 1973-ban, Lyonban (Franciaországban). Ma közel 2000 tagja van mintegy harminc országban. Házaspárok, családok, szerzetes férfiak és nők döntöttek úgy, hogy a szegény és alázatos Krisztust követve a közösségi élet kalandját választják, hogy szolgálják az Egyházat és a világot. A Közösség missziója alapításától fogva az evangelizáció – válaszolva a hívásra, hogy Krisztus szeretetét hirdessük minden embernek – és a keresztények képzése – hogy megerősítse őket hitükben, hogy lehetőséget adjon nekik az elköteleződésre, és hogy támogassa őket az Egyházban és a társadalomban vállalt felelősségeik hordozásában. A Közösség lelkisége egyszerre táplálkozik a Szent Ignác-i hagyományból és a karizmatikus megújulás tapasztalatából. A karizmatikus megújulás és a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok lelkisége abban a bizonyosságban kapcsolódnak egymáshoz, hogy „Isten képes közvetlen módon szólni teremtményéhez”, és valóságosan tud működni az emberek életében.

2009-ben a Chemin Neuf Intézményt pápai jogú papi és szerzetesi intézménynek ismerte az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának prefektusa. 2007-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia engedélyezte Magyarország területén való működését.

Photogallery

Az audiencia képei
30 április 2021, 15:32