Keresés

Laetare vasárnapi Útangyala imádság az Apostoli Palotából  Laetare vasárnapi Útangyala imádság az Apostoli Palotából  

Nyissuk meg szívünket Isten végtelen szeretetének – Ferenc pápa Úrangyala imája

Nagyböjt negyedik, „Laetare”, öröm vasárnapján délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa Jézus három jellemzőjét elemezte: Jézus az ember Fia, az Isten Fia és ő a világosság.

Vertse Márta – Vatikán

A pápa arra buzdított, hogy a nagyböjti időszakban még nagyobb elkötelezettséggel törekedjünk a jóra, kérjünk alázatosan bocsánatot bűneinkért és fogadjuk be Isten világosságát, gyöngédségét. Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy üdvözítse az egész emberiséget.

Isten szeretetének csúcspontja, hogy Fiát az emberiségnek ajándékozta

Nagyböjt negyedik vasárnapján a szentmise liturgiája ezzel a felhívással kezdődik: „Örülj, Jeruzsálem…” (vö. Iz 66,10) – kezdte beszédét a pápa, utalással az Izajás könyvéből vett kezdőénekre, majd feltette a kérdést: „A nagyböjti időszak közepén mi ennek az örömnek az oka?”  A kérdésre az evangéliumi szakasz szavaival válaszolt: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3,16). Ez az örömteli üzenet a keresztény hit középpontja: Isten szeretetének csúcspontja, hogy Fiát ajándékba adta a gyenge és bűnös emberiségnek. Nekünk adta Fiát, mindnyájunknak – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Izrael politikai hatalommal rendelkező Messiást várt

Ez derül ki a Jézus és Nikodémus között folytatott éjszakai párbeszédből, amelynek egy részét írja le a vasárnapi evangéliumi szakasz. Nikodémus, mint Izrael népének minden tagja, várta a Messiást, akit egy olyan erős férfivel azonosítottak, aki hatalommal ítélkezik a világ felett. Jézus azonban válságba sodorja ezt az elvárást, mivel a következő három szempont szerint mutatkozik be: ő az ember Fia, akit a kereszten felmagasztalnak; ő Isten Fia, akit Isten azért küldött el a világba, hogy üdvözítse azt; valamint ő a világosság, amely megkülönbözteti azt, aki az igazságot követi attól, aki a hazugságot követi – magyarázta a pápa, majd egyenként elemezte Jézus három ismertetőjét, mint az ember Fia, mint Isten Fia és mint a világosság.

Aki hisz Jézusban, annak örök élete van

Jézus mindenekelőtt mint az ember Fia mutatkozik be. A szöveg utal a rézkígyóra (vö. Szám 21,4-9), amelyet Isten akaratából Mózes emelt fel egy póznára, amikor a népet mérgeskígyók támadták meg; ha a megharapott feltekintett a rézkígyóra, meggyógyult. Ehhez hasonlóan Jézust a keresztre emelték fel, aki hisz Őbenne, meggyógyul bűneiből és él.

Jézus üdvözítő küldetése mindenkinek szól

A második szempont, hogy Jézus az Isten Fia. Az Atya olyannyira szereti az embereket, hogy nekik „adja” Fiát: nekik adta a Megtestesülésben és nekik adta halálában. Isten adományának a célja az emberek örök élete: Isten ugyanis nem azért küldi el Fiát a világba, hogy elítélje azt, hanem azért, hogy a világ üdvözülhessen Jézus által. Jézus küldetése az üdvösség küldetése mindenki számára – mutatott rá a pápa.

Válasszuk a világosságot, hogy elnyerjük az üdvösséget

Végül a „világosság” fogalmát elemezte. Ez a harmadik név, amelyet Jézus magára vonatkoztat a Nikodémussal folytatott beszélgetésben. „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot” – olvassuk az evangéliumban. Jézus eljövetele a világban választásra késztet: aki a sötétséget választja, elítélik, aki a világosságot választja, üdvözül. Az ítélet mindig az egyes személyek szabad választásának a következménye: aki rosszat tesz, a sötétséget keresi, a gonosz mindig elrejtőzik, elfedi magát. Aki az igazságot teszi, vagyis a jót gyakorolja, kijön a napvilágra, megvilágítja az élet útjait. Aki a világosságban jár, aki közeledik a világossághoz, az csak jó cselekedeteket hajthat végre. A világosság arra késztet bennünket, hogy jót tegyünk, hangsúlyozta Ferenc pápa.

Erre kaptunk meghívást Nagyböjt idején, hogy még nagyobb elkötelezettséggel fogadjuk be a világosságot lelkiismeretünkbe, hogy megnyissuk szívünket Isten végtelen szeretetének, gyöngédséggel és jósággal teli irgalmasságának, megbocsátásának – buzdított Ferenc pápa, majd hozzátette: „Ne feledjétek, hogy Isten mindig megbocsájt, mindig, ha mi alázatosan bocsánatot kérünk. Elég, hogy bocsánatot kérjünk és Ő megbocsájt. Így megtaláljuk az igazi örömet, örvendezhetünk Isten bocsánatának, ami újjáéleszt és életet ad”.  

„Szűz Mária segítsen, hogy ne féljünk attól, hogy Jézus „válságba sodor” bennünket. Ez egy egészséges válság gyógyulásunk érdekében, hogy örömünk teljes legyen” – zárta beszédét Isten Anyjához intézett fohászával Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt.  

15 március 2021, 08:42

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >