Vatican News
Krisztus személyes szeretetéről tanított a Pápai Ház szónoka  Krisztus személyes szeretetéről tanított a Pápai Ház szónoka  

Krisztus szeret minket, tekintsünk hittel megpróbáltatásainkra – 4. nagyböjti prédikáció

Virágvasárnap előtti pénteken tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros negyedik nagyböjti beszédét a Szentatya jelenlétében a római kúria tagjai számára. A „Názáreti Jézus egy személy” című prédikációja első részében a Pápai Ház szónoka Jézus isteni és emberi mivoltának egyetlen személyi valóságát hangsúlyozta, mely – Pál apostol példáját elemezve – alapvetően meghatározza a Krisztus-követő emberek egész életét. A mostani második részben az isteni szeretet dinamikájára mutat rá Szent Ágoston segítségével, majd Szent Pál római levelét hívja segítségül, hogy erőt adjon a mostani megpróbáltatásainkban.

P. Vértesaljai László – Vatikán         

Krisztus isteni személy

A korai egyház nagyszerű öröksége a Krisztus isteni személyéről vallott hite, amiért még vére hullatásáig is szenvedett. A legtermékenyebb és legtartósabb teológiai hozadék Szent Ágostoné, aki a Szentháromság dogmát az „Isten szeretet” (1 Jn 4,8) kijelentésre alapozta. Eszerint minden szeretet magában foglal egy szerető személyt, a szeretettet és a kettejüket egyesítő szeretetet, amit Ágoston így a három isteni Személyre ért: az Atyára, aki szeret, a szeretett Fiúra és a Szentlélekre, az őket egységbe kapcsoló szeretetre. Nincs szeretet, mely ne lenne valakié vagy valamié, tehát nincs „üres”, tárgy nélküli szeretet. Kérdés, hogy ki szereti az Istent, hogy Őt szeretetnek nevezhessük? Talán a világegyetem? De akkor az Isten csak néhány milliárd fényév óta szeretet! A bibliai kinyilatkoztatás válasza, amit az Egyház fejt ki: Isten szeretet kezdettől, az örökkévalóságtól fogva, mielőtt léteztek volna szerethető dolgok rajta kívül, önmagában hordozta az Igét, a Fiút, akit végtelen szeretetben szeretett a Szentlélekben. Mindez nem magyarázza az egység „hogyan”-ját, miként is létezik egyidejűleg a szentháromságos szeretet, minthogy az kifürkészhetetlen titok. Nekünk azonban elég legalább a „miértjét” megérteni, hogy az Istenben a többes nem mond ellent az egyesnek. Azért, mert „Isten szeretet”. Egy olyan Istennek, mely pusztán csak ismeret, vagy törvény, vagy hatalom, nem lenne szüksége arra, hogy hármas legyen, de olyan Istennek igen, mely mindenekelőtt szeretet, mert hiszen kettőnél kevesebb között nem létezik a szeretet.   

A szeretet helyet ad a másik személynek és így elnyeri saját létezését a másikban            

Cantalamessa atya számára a legnagyobb titok nem abban áll, hogy az Isten „egy és hármas”, hanem, hogy szeretet. Henry de Lubac teológus szerint a tény, hogy Isten szeretetként nyilatkoztatja ki önmagát, felforgatja mindazt, amit megelőzőleg a világ az istenségből megértett. Sajnos a mai világ is Istent inkább abszolút mivoltában érti, semmint abszolút szeretetet. Isten mindentudó, mindenható és főként igaz, ám a szeretet és az irgalom csak korrigálja ezt az igazságosságot – tartják sokan. A szónok megkérdezi, hogy a modern kor miért is tartja mindenek felett legfőbb értéknek az emberi személy méltóságát. Válaszként idézi Johannes Zizioulas ortodox teológust, aki igazolja, hogy a személy mai modern fogalma a Szentháromságról szóló tanítás közvetlen szülötte: „A szeretet ontológiai kategória, mely abban áll, hogy helyet ad a másik személynek és így megszerzi a saját létezését a másikban és a másik által, mely egy önkiüresítő, kenotikus mozzanat. Ugyanez történik a Szentháromságban, ahol az Atya önmagát adja a Fiúnak és így Fiúként élteti őt. Éppen ebben áll az ember léte a szentháromságos teológia fényében, mely saját identitását a másokkal való közösségben nyeri el, azon szeretet által mely „nem keresi a saját érdekét” (1 Kor 13,5), hanem még önmaga feláldozására is kész. Ez a szeretet mutatkozik meg Krisztus keresztjén, ahol az isteni szeretet a legteljesebben tárja fel önmagát” – szól az ortodox teológus idézete.                                               

Krisztus, jóllehet isteni, szentháromságos személy, mégis kapcsolatban áll velünk, mely megalapozza a szabadságunkat: „szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Ő, az Isten szeretett engem, a semmi és hálátlan teremtményt. Sőt, életét adta értem! – íme, ez felfoghatatlan titok! A mi személyes kapcsolatunk Krisztussal lényegileg szeretetkapcsolat: Krisztus szeret minket és mi őt. Különösen érvényes ez az egyház pásztoraira – állapította meg a Pápai Ház szónoka. Sokszor ismételjük, hogy a szikla, amire Jézus az Egyházat építi, Péter hite, de gyakran nem figyelünk eléggé Jézus kérésére: „Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem? Legeltesd bárányaimat!” (vö Jn 21, 15-16). A pásztor Krisztus szeretetéből nyeri titkos erejét. A szeretet nem kevesebb, mint a hit, eggyé teszi azt a Sziklával, amely Krisztus.

Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?

Befejezésül Cantalamessa atya a szentháromságos, önfeláldozó isteni szeretet témáját napjaink megpróbáltatásaira alkalmazta, Szent Pál szavaival: „Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?” (Róm 8, 35). Az apostol átélte a felsorolt megpróbáltatásokat és végül megállapítja, hogy azok közül egyik sem erősebb Krisztus szereteténél, ezért mer így kiáltani: „De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,37). Pál arra hív minket is, hogy tegyünk hasonlóképpen, hozzuk felszínre a félelmeinket, fizikai és erkölcsi hiányosságainkat, melyek nem mindig készek szelíden elfogadni saját magunkat, bár tudnunk kellene: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31). Saját személyes életének mozzanatai után az Apostol az égre emeli a tekintetét: „Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8, 38-39). Pál felsorolása itt sem elvont, hiszen ő a saját világát nézi, benne a fenyegető halált, a bizonytalanságot, a magasság és mélység sokszor pokoli hatalmait. Arra hív minket is, hogy tegyünk hasonlóképpen, vagyis tekintsünk hittel jelenlegi megpróbáltatásainkra, a világmindenség végtelen magasságára és arra a végtelen mélységre, valójában kicsinységre, aminak ma „vírus” a neve és ami térdre kényszerítette az egész világot.          

„Egy hét múlva Nagypéntek lesz, majd közvetlenül utána a Feltámadás vasárnapja. Feltámadása után Jézus nem úgy tért vissza korábbi életébe, mint Lázár, hanem egy jobb életbe lép át. Reméljük, hogy nálunk is így lesz. Jöjjön ki a világ – amint a Szentatya folyamatosan ismételgeti velünk – a sírból, amelyben a járvány egy évig bezárva tartott bennünket, nem ugyanúgy, mint ahogy korábban volt, hanem jobban” – zárta negyedik nagyböjti prédikációját P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.    

27 március 2021, 19:41