Pápai szentmise Fülöp-szigetek evangelizálásának 500. évfordulóján Pápai szentmise Fülöp-szigetek evangelizálásának 500. évfordulóján 

Pápai homília Fülöp-szigetek evangelizálásának 500. évfordulóján: A hit ajándék

500 évvel ezelőtt, 1521. március 16-án érte el hajójával Magallán portugál hajóskapitány a Fülöp-szigetek partjait és két héttel később, március 31-én, Húsvét ünnepén mutatták be az első szentmisét, melynek során néhány helybéli megkeresztelkedett. Fülöp-szigetek hálásan emlékezik az évfordulóra és az öröm kifejezésére választotta Ferenc pápa éppen a Laetare vasárnapot, hogy a Szent Péter bazilikában tartott ünnepi szentmise keretében adjanak hálát azért, hogy a hatalmas szigetvilág nemcsak befogadta, hanem félezer éven át hűségesen megőrizte az evangéliumot.

  P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Nagyböjt negyedik vasárnapján délelőtt tíz órakor kezdődött a Szent Péter bazilika Katedra oltáránál a pápai szentmise, melyen a Szentatyával együtt misézett Luis Antonio Tagle bíboros, egykori manilai érsek, a Népek Evangelizálása kongregáció prefektusa és Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke, a város nagyszámú Fülöp-szigeti közösségének képviselői jelenlétében. A szentmise kezdetén Fülöp-szigeti fiatalok azt a keresztet hordozták körmenetben az oltárhoz, melynek jelenlétében mutatták be az első szentmisét hazájukban és természetesen nem hiányozhatott a Santo Niño, a Kisded Jézus szobra sem, mely a legerősebb jelképe a Fülöp-szigeti katolikus egyház hitének. Az örvendezés vasárnapjának hangulatát az a hat filippínó lány adta, akik égszínkék és arany ruhában, méltósággal táncolva, kezükben fehér kendőt lengetve, követték a keresztet és a Kisjézust.

Az „úgy szerette” az evangélium szíve  

Ferenc pápa homíliáját a János evangélium híres soraihoz fűzte, melyet egykor Jézus intézett Nikodémushoz: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Itt található az evangélium szíve-közepe, itt van örömünk alapja. Az evangélium tartalma valójában nem egy eszme vagy tanítás, hanem Jézus, a Fiú, akit az Atya adott nekünk, hogy életünk legyen. Örömünk alapja nem egy szép elmélet arról, hogy hogyan lehetünk boldogok, hanem az, hogy megtapasztaljuk, miként kísérnek és szeretnek minket az élet útján. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte”. Álljunk meg egy pillanatra ennél a két szempontnál: „úgy szerette” és „adta érte” – kérte a pápa és homíliájában ezt a két szempontot elemezte.

„Úgy szeretett”: a Fiában, a testén keresztül            

Először is, Isten úgy szeretett. Ezek a szavak, amelyeket Jézus Nikodémushoz intézett – egy idős zsidó emberhez, aki meg akarta ismerni a Mestert – segítenek meglátni Isten valódi arcát. Ő mindig szeretettel tekintett ránk és szeretetből jött el hozzánk Fiának a testében. Benne jött el, hogy megkeressen bennünket eltévelyedéseink helyein és hogy felemeljen minket bukásainkból. Benne, Fiában sírta el könnyeinket és gyógyította meg sebeinket és benne áldotta meg mindörökre az életünket. Aki hisz benne – ahogy az evangélium mondja – az nem veszett el. Jézusban Isten kimondta az életünkről a végső szót: nem veszel el, mindig szeretett vagy. Ha az evangélium hallgatása és hitünk gyakorlása nem tágítja a szívünket, hogy felfogjuk e szeretet nagyságát, és ha talán komoly, szomorú, zárt vallásosságba zuhanunk, akkor ez annak a jele, hogy meg kell állnunk és meg kell hallgatnunk az örömhírt: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte”. Ő nem egy isten, aki felülről közömbösen néz ránk, hanem egy szerető Atya, aki belép a történelmünkbe; ő nem egy isten, aki örömét leli a bűnös halálában, hanem egy aggódó Atya, hogy senki el ne vesszen. Ő nem egy ítélkező isten, hanem Atya, aki szeretetének áldó ölelésével megment minket.

A szeretet mindig felajánlja önmagát, önmagát adja, eltékozolja önmagát

Homíliája második részében Ferenc pápa a jézusi kijelentés utóbbi részét elemezte: „Isten a saját Fiát adta oda”. Pontosan azért, mert annyira szeret minket, Isten odaadja önmagát, és felajánlja nekünk az életét. Akik szeretnek, mindig kilépnek önmagukból. A szeretet mindig felajánlja önmagát, önmagát adja, eltékozolja önmagát. A szeretet ereje éppen abban áll, hogy széttöri a burkot, lerombolja a kiméricskélt emberi biztonság falait. Aki szeret, az inkább megkockáztatja, hogy önmagát adja, ahelyett, hogy önmagába kapaszkodva elsorvadna. Ezért lép ki Isten önmagából: „mert hisz úgy szeretett”. Szeretete olyan nagy, hogy nem tehet másként, minthogy nekünk adja magát. Amikor a pusztában vándorló népet mérges kígyók támadták meg, Isten Mózessel rézkígyót készíttetett; a keresztre felemelt Jézusban azonban ő maga jött meggyógyítani minket a halálos méregtől, bűnné lett, hogy megmentsen a bűntől. Isten nem szavakkal szeret minket: odaadja a Fiát, hogy aki rátekint és hisz benne, üdvözüljön (vö Jn 3,14-15) – vallott a Szentatya a homíliájában.

Az élet adományozásának a titka

Minél inkább szeretünk, annál inkább tudunk adományozni. Ez egyúttal életünk értelmezésének a kulcsa is. Szép dolog olyan emberekkel találkozni, akik szeretik egymást és megosztják egymással az életet. Ugyanazt elmondhatjuk róluk, mint Istenről: annyira szeretik egymást, hogy életüket adják egymásért. Mert nem csak az számít, amit elő tudunk teremteni vagy meg tudunk szerezni, hanem mindenekelőtt az a szeretet számít, amelyet adni tudunk. Ez az öröm forrása! Isten úgy szerette a világot, hogy saját Fiát adta érte. Ebből ered a mai vasárnap kezdőéneke: „Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén” (vö Iz 66,10-11).

Ferenc pápa visszaemlékezett egy héttel ezelőtti iraki tapasztalatára: egy meggyötört nép örömmel emlékezett Isten irgalmára. Néha örömöt keresünk ott, ahol nincs, a csalóka illúziókban, énünk nagyravágyó álmaiban, az anyagi dolgok látszólagos biztonságában, a kép kultuszában. Ám az élet tapasztalatai arra tanítanak minket, hogy az igazi öröm az az érzés, hogy ingyenesen tudunk szeretni, ha van valakink, aki osztozik álmainkban és aki hajótöréseink után biztonságos kikötőbe vezet minket.

Köszönet a Fülöp-szigeti hívek örömteli hitéért  

Beszéde végén a pápa a Fülöp-szigeti hívekhez fordult és arra emlékeztette őket, hogy az örömhír ötszáz éve érkezett hozzájuk: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”. Ez az öröm látható rajtuk, csillog a szemükben, arcukon, dalaikban és imáikban. A pápa megköszönte ezt az örömet, amit az egész világnak és a keresztény közösségeknek nyújtanak. A római családokban mutatott tapintatos és szorgalmas jelenlétükre gondol, mely Mária és József példájával a hitről is tanúskodik és ami nem prozelitizmus. Ezt az örömhírt mindig el kell juttatni másoknak is, hogy kifejezzék Isten közelségét testvérei iránt. Ha Isten annyira szeret, hogy odaadja magát nekünk, az egyháznak is ez a küldetése: nem ítélkezni küldik, hanem befogadni, nem kényszeríteni, hanem magot vetni, nem elítélni, hanem Krisztust elhozni, aki maga az üdvösség. Ferenc pápa tudja, hogy az egyház lelkipásztori programja a missziós elkötelezettség, amely mindenkit magába foglal és mindenkihez eljut. Soha ne csüggedjen ezen az úton, ne féljen hirdetni az evangéliumot, szolgálni és szeretni. Örömmel tegyen tanúbizonyságot, hogy az egyházról is elmondják: „úgy szerette a világot!”. Szép és vonzó az az egyház, amely anélkül szereti a világot, hogy megítélné azt, és amely önmagát adja a világért. Így legyen, a Fülöp-szigeteken és a föld minden részén! – zárta a kéréssel Ferenc pápa a homíliáját a Szent Péter bazilikában.  

16 március 2021, 12:37