Keresés

Ferenc pápa az általános kihallgatáson folytatta az imáról szóló katekézissorozatát Ferenc pápa az általános kihallgatáson folytatta az imáról szóló katekézissorozatát 

A pápa szerdai katekézise: az ima megnyit bennünket a Szentháromság felé

A szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az imádság révén juthatunk el a Szentháromsághoz, Jézusnak köszönhetően. Emlékeztetett közelgő iraki látogatására és felhívást intézett Mianmar békéjéért.

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

„Jézus az, aki megnyitotta előttünk a Mennyországot, és elhelyezett bennünket az Istennel való kapcsolatban” - mondta Ferenc pápa a szerdai audiencián. „Jézus feltárta előttünk Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek identitását.” A Szentatya folytatta az imáról szóló katekézis-sorozatát: ezen a héten, majd a továbbiakban az ima és a Szentháromság kapcsolatára összpontosítva. A pápa rámutatott: Jézus Krisztusnak köszönhető, hogy „az ima megnyit minket Isten, mint a szeretet hatalmas tengere előtt”.

Szegénységünk Isten előtt

A pápa megjegyezte, hogy nem minden ima egyenlő és, hogy „időnként talán Isten nem elégszik meg imáinkkal, és ezzel nem is vagyunk tisztában”. Idézte Assisi Szent Ferenc szavait a Nap himnuszból: „Nincs ember, aki Téged méltón emleget”; valamint az Evangélium századosának szavait: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”, amelyeket minden szentmisén megismétlünk. „Nincs nyilvánvaló oka annak, hogy Istennek miért kellene annyira szeretnie az emberiséget”, vagy miért kellene meghallgatnia imáinkat – mondta a pápa. Megjegyezte, hogy a történelem során az emberek úgy tekintettek az istenekre vagy az istenségekre, mint távoli és gondatlan lényekre, akik nem törődnek az emberek ügyeivel. „Mi próbáljuk meggyőzni az istenséget és elnyerni kegyeit.”

Egy Isten, aki szereti az emberiséget

Csak Jézus által van „bátorságunk” hinni egy Istenben, aki szereti az emberiséget – hangsúlyozta a pápa. Isten szeretetét megláthatjuk az irgalmas atya és az elveszett juhok után induló pásztor példabeszédeiben. „Nem tudtuk volna sem elképzelni vagy megérteni az ilyen történeteket, ha nem találkoztunk volna Jézussal.” „Milyen Isten kész meghalni az emberekért? Milyen Isten szeret mindig és türelmesen, anélkül, hogy megkövetelné, hogy cserébe szeressék? Milyen Isten fogadja el egy olyan fiúnak a rendkívüli hálátlanságát, aki előre kéri örökségét, és mindent elherdálva távozik otthonról?” – tette fel a kérdéseket a pápa.

Jézus szent embersége

Élete és az értünk vállalt halála révén mutatja meg nekünk Jézus, hogy „milyen mértékben Isten a mi Atyánk. Ez az apaság közelség, együttérzés és gyengédség”. Nem tudjuk felfogni az Atya, a Fiú és a Szentlélek kölcsönös szeretetét a Szentháromságban, és Jézus nélkül nem tudtuk volna megérteni, „hogy ez az isteni szeretet kiterjed és partot ér emberi világunkban”. Ferenc pápa a Katekizmust idézve kifejtette: „Jézus szent embersége tehát az a mód, melyen a Szentlélek megtanít minket imádkozni Istenhez, a mi Atyánkhoz” (2664.). Végül kijelentette: „Ez hitünk kegyelme. Nem remélhettünk volna nemesebb hivatást: Jézus embersége tette elérhetővé számunkra a Szentháromság életét”.

03 március 2021, 18:18

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >