Ferenc pápa megemlékezett a Ritka Betegségek Világnapjáról Ferenc pápa megemlékezett a Ritka Betegségek Világnapjáról 

Ferenc pápa imái és nagyböjti jótanácsai az Úrangyala elimádkozása után

A vasárnap déli Úrangyalát követően Ferenc pápa imádkozott az elrabolt nigériai diáklányok szabadon bocsátásért, kérte a hívek imáit a ritka betegségben szenvedőkért, különös tekintettel a gyermekekre, valamint azt tanácsolta, hogy nagyböjtben tartózkodjunk a pletykáktól, mások rágalmazásától.

Vertse Márta - Vatikán

Szabadon engedték a nigériai diáklányokat, akikért a pápa vasárnap délben imádkozott

Az Úrangyala imádság után Ferenc pápa imádkozott a Nigériában pénteken fegyveres csoportok által elrabolt 317 diáklány mielőbbi kiszabadulásáért. A lányokat iskolájukból rabolták el az ország észak-nyugati részén lévő Zamfara állam Jangebe városában. Csatlakozva a nigériai főpásztorokhoz, a pápa elítélte a hitvány tettet. „Imádkozom ezekért a lányokért, hogy mielőbb visszatérhessenek otthonaikba” – mondta Ferenc pápa, majd közelségéről biztosította a diáklányokat és családjaikat. Imádkozzunk a Szűzanyához, hogy őrködjön a lányok felett – buzdította a pápa a Szent Péter téren lévő híveket, majd velük együtt elmondott egy Üdvözlégy Mária imát. A zamfarai kormány néhány órával később megerősítette a diáklányok kiszabadításának hírét.

A beteg gyermekekkel éreztessük Isten szeretetének gyöngédségét

A pápa ezután megemlékezett a Ritka Betegségek Világnapjáról, amelyet ezen a vasárnapon tartottak.  A Szent Péter térre kitekintve köszöntötte az ezen a területen elkötelezett egyes társulatok jelenlévő tagjait. A ritka betegségek esetében különösen fontos a betegek családjai közötti szolidaritási hálózat, amelyet ezek a társulatok támogatnak – hangsúlyozta Ferenc pápa. A szolidaritási hálózat segít abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül, hogy kicseréljük a tapasztalatokat és tanácsokat. A pápa bátorításáról biztosította azokat a kezdeményezéseket, amelyek támogatják a kutatást és a gyógyítást, majd kifejezte közelségét a betegekhez, családjaikhoz, különös tekintettel a gyermekekre. Álljunk közel a beteg, szenvedő gyermekekhez, imádkozzunk értük, éreztessük velük Isten szeretetének simogatását, gyöngédségét. Ápoljuk a gyermekeket az imával is az ilyen betegségek esetében, amikor nem tudni, hogy miről van szó, vagy amikor nem túl jó a prognózis. Imádkozzunk a ritka betegségben szenvedőkért, különösen a gyermekekért – hangzott Ferenc pápa buzdítása.

A pletykáktól való tartózkodás nem okoz éhséget

A pápa végül szívből köszöntötte a római híveket és a különböző országokból érkezett zarándokokat. Mindenkinek jó előrehaladást kívánt ebben a nagyböjti időszakban, majd a következő tanácsot adta a híveknek:

„Javaslok nektek egy böjtöt: egy olyan böjtöt, amitől nem lesztek éhesek. Tartózkodjatok a pletykáktól, mások megszólásától: ez egy különleges módja a böjtnek”. Fogadjuk meg ebben a nagyböjti időszakban, hogy nem mondunk rosszat a másikról, nem pletykálunk, ezt mindnyájan megtehetjük, ez egy szép böjt - mondta a pápa, majd ismételten arra buzdított: ne feledkezzünk meg arról, hogy milyen hasznos, ha minden nap elolvasunk egy szakaszt az evangéliumból. Mindig hordjunk magunknál egy kis evangéliumos könyvet zsebünkben, táskánkban és amikor alkalmunk nyílik rá, olvassuk el bármelyik szakaszát. Ez megnyitja szívünket az Úrnak – hangzott a pápa nagyböjti tanácsa.

28 február 2021, 20:51