Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság kegyhelyén imádkozik a Szent Fausztina nővér kápolnájában 2016 júliusában      Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság kegyhelyén imádkozik a Szent Fausztina nővér kápolnájában 2016 júliusában  

Ferenc pápa levele a płocki Irgalmas Jézus kinyilatkoztatásának 90. évfordulójára

Ferenc pápa már a vasárnapi Úrangyala ima során megemlékezett a płocki Irgalmas Jézus első kinyilatkoztatásának 90. évfordulójáról, amikor az Úr 1931. február 22-én Szent Fausztina Kowalska nővérnek látomásban megjelent. Ferenc pápa kedden levelet intézett a płocki püspökhöz és arra kérte a híveket, hogy nyíljanak meg Isten irgalma előtt és az irgalmasság tüzét adják át az egész világnak!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Szentatya lélekben csatlakozik az Isteni Irgalmasság kegyhelyén tartott megemlékezésekhez, melyeket a hívek a médiumokon keresztül követhetnek. A pápa felidézi Szent Fausztina nővér szavait, melyeket Jézustól hallott: „Fessél egy képet a látott rajznak megfelelően, a következő felirattal: Jézusom, bízom benned. Azt akarom, hogy ezt a képet először a kápolnátokban, majd az egész világon tiszteljék” (Napló 47). A pápa levelében örömmel nyugtázza, hogy azóta ezt a különleges eseményt már az egész világon ismerik és élő módon jelen van a hívek szívében.

Forduljunk a Forrás felé és Krisztustól kérjük az irgalom ajándékát

Ferenc pápa az évforduló alkalmából felidézi még az Úr Jézus szavait Szent Fausztina nővér naplójából: „Az emberiség addig nem ismeri meg a békét, amíg a kegyelmem forrásához nem tér”. A Szentatya levelében arra bátorítja a híveket, hogy forduljanak e Forrás felé és Krisztustól kérjék az irgalom ajándékát. Engedjék, hogy az irgalom megölelje őket és beléjük hatoljon. Legyen bátorságunk visszatérni Jézushoz, találkozni szeretetével és irgalmával a szentségekben. Érezzük meg közelségét és gyengédségét, és akkor mi is mind jobban képesek leszünk az irgalomra, türelemre, megbocsátásra és a szeretetre – buzdít Ferenc pápa levele.

Szent II. János Pál, az irgalmasság apostola kéri: Az irgalmasság tüzét át kell adni a világnak!

Az irgalmasság apostola, Szent II. János Pál azt akarta, hogy Isten irgalmas szeretetének üzenete eljusson a föld minden lakosához, ezért így biztatott: Az irgalmasság tüzét át kell adni a világnak. A világ Isten irgalmában találja meg békéjét, az ember pedig a boldogságát”. (Krakkó - Łagiewniki, 2002. augusztus 17.). Ez az esemény különleges kihívás a płocki egyházmegye számára, amelyet maga a kinyilatkoztatás fémjelez, az Irgalmas Szűzanyja kongregációja tagjai, Płock városa és mindenki számára. Adjátok át a világnak Jézus Szeretete tüzét! Legyetek mindnyájan a köztetek való jelenlétének jele! – kérte levelében Ferenc pápa, majd az Irgalmas Jézus jelenéseinek 90. ​​évfordulója alkalmából minden résztvevőre apostoli áldását adta.

23 február 2021, 10:41