Ferenc pápa egy asztalnál a szegényekkel (archív felvétel)   Ferenc pápa egy asztalnál a szegényekkel (archív felvétel)  

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

A vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa az evangélium napi olvasására buzdított, imát kért a hidegben elhunyt hajléktalanokért, a nehézségekkel küzdő családokért. Emlékeztetett az keresztény egységhetet lezáró ökumenikus vesperásra, valamint a Tömegtájékoztatási Világnapra hivatkozva arra szólította az újságírókat, hogy legyenek az igazság tanúság tevői.

Vertse Márta – Vatikán

„Legyen nálunk mindig egy evangélium!”

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy az évközi harmadik vasárnap Isten Szava vasárnapja. Megállapította, hogy korunk egyik legnagyobb ajándéka a Szentírás újrafelfedezése az egyház életében, minden szinten. Ma sokkal inkább, mint valaha a Biblia mindenki számára elérhető minden nyelven, audiovizuális és digitális formában is – jegyezte meg a pápa, majd felidézte Szent Jeromos egyházatya, bibliafordító alakját, utalva rá, hogy a közelmúltban emlékezett meg halála 1600. évfordulójáról. Ő mondta, hogy „aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” (Ignoratio Scripturarum ignoratio Christi est - Sz. Jeromos Comm. in Is. Előszó: Pl 24,17, Dei Verbum, 25.) És ez fordítva is igaz, mivel Jézus Krisztus, a megtestesült, meghalt és feltámadt Ige az, aki megnyitja elménket az Írások ismeretére (vö., Lk 24,25). Ez különösen a liturgiában nyilvánul meg, de akkor is, amikor egyedül vagy csoportosan imádkozunk, főleg az evangéliummal és a zsoltárokkal. Ferenc pápa köszönetét fejezte ki a plébániáknak és bátorította őket, hogy továbbra is folytassák állandó elkötelezettségüket, oktassanak Isten Szavának meghallgatására. Soha ne fogyatkozzék meg bennünk az evangéliumi magvak elhintésének az öröme! – kívánta a pápa, majd megismételte gyakran hangoztatott felhívását: váljon szokásunkká, hogy mindig magunkkal hordozunk egy kis evangéliumos könyvet a zsebünkben, a táskánkban, hogy napközben elolvashassunk belőle legalább három-négy szakaszt. „Legyen nálunk mindig egy evangélium!” -  hangzott a pápa buzdítása.

Itt emlékeztetünk rá, hogy Ferenc pápa 2019. szeptember 30-án, Szent Jeromos, a 347 és 420 között élt, Dalmácia és Pannónia határán, Csáktornya közelében született bibliafordító egyházatya emléknapján tette közzé „Aperuit illis” azaz „Megnyitotta nekik” kezdetű Motu Proprio-ját, amellyel megalapította Isten Szava vasárnapját.

Imádkozzunk az elhunyt hajléktalanokért

A pápa fájdalommal számolt be a hírről, hogy január 20-án, a Szent Péter tértől mindössze néhány méterre holtan találták Edwint, egy 46-éves nigériai hajléktalant, aki fagyhalál következtében hunyt el. Története kapcsolódik annak a számos hajléktalannak a történetéhez, akik a közelmúltban haltak meg Rómában, hasonló drámai körülmények között. Legyen számunkra figyelmeztetés, amit Nagy Szent Gergely mondott egy koldus fagyhalálával szembesülve. Elrendelte, hogy aznap nem mutatnak be szentmisét, mert olyan volt, mintha Nagypéntek lett volna. „Gondoljunk Edwinre” – kérte a pápa. „Gondoljunk arra, hogy mit érezhetett a hidegben ez a 46 éves férfi, akiről senki nem vett tudomást, akit mindenki magára hagyott, még mi is. Imádkozzunk érte”.

Ökumenikus vesperás Szent Pál megtérése ünnepén

A pápa ezután emlékeztette a híveket, hogy január 25-én, hétfőn délután a római Falakon kívüli Szent Pál bazilikában kerül sor a keresztények egységéért végzett imahét lezárására Szent Pál megtérése ünnepének vesperásával, amelyet a keresztény egyházak és egyházi közösségek képviselőivel közösen imádkoznak el. Arra szólította a híveket, hogy csatlakozzanak lélekben imáikkal a szertartáshoz.

A tömegkommunikációban dolgozók az igazságról tegyenek tanúságot

Január 24-e Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentjének emléknapja – mondta még a pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozását követően. Utalt rá, hogy szombaton, az ünnep vigíliáján tették közzé a Tömegkommunikációs Világnapra szóló üzenetét, amelynek címe: „Jöjj, nézd meg. Kommunikálni, találkozva a személyekkel ott, ahol vannak, úgy, amilyenek”. Arra buzdította az újságírókat és a tömegkommunikációban dolgozókat, hogy „menjetek és nézzétek”, vagyis menjenek el oda is, ahová senki sem akar elmenni és tegyenek tanúságot az igazságról.

A pápa közelsége a nehézségekkel küzdő családokhoz

Ferenc pápa végül köszöntött mindenkit, akik a médián keresztül követték a vasárnap déli Úrangyala imádságát. Ez alkalommal sem feledkezett meg azokról a családokról, akik ebben az időszakban többet fáradoznak megélhetésükért. „Bátorság, haladjunk előre! Imádkozzunk ezekért a családokért és lehetőségünk szerint álljunk közel hozzájuk!” – kérte a pápa, majd mindenkinek szép vasárnapot és jó ebédet kívánva búcsúzott.

25 január 2021, 18:13