Évvégi hálaadás a Szent Péter bazilikában: Istennek tetsző áldás és dicséret a testvéri szeretet

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Ennek az esti imádságnak kettős arculata van: egyfelől a liturgiával belépünk az Istenanya főünnepébe, másfelől pedig dicsérő himnusszal zárjuk le a naptári évet. Amíg az első a holnapi homília témája, addig ma este köszönetet mondunk az egész évért. „Téged Isten, dicsérünk” – szól a himnusz, ami erőltetettnek tűnhet a mostani világjárvány megpecsételte évben, hiszen családok egy vagy több személyt elvesztettek, továbbá gondoljunk csak a betegekre, a munkahelyüket elvesztő személyekre – olvasta Re bíboros a pápa homíliáját.  

A pandémia-dráma a közelség, a törődés, a szolidaritás és a szeretet érzését kelti bennünk

Ilyenkor fel lehet tenni a kérdést, vajon mi ennek a drámának az értelme? Azonban kerülni kell az elsietett választ, mert még a legfélelmetesebb kérdéseinkre sem válaszol az Isten „felsőbb logikával”. Ellenben a helyes válasz a megtestesülés útját követi. Egy nagy cél érdekében embereket feláldozó Isten talán a legjobb válasz lenne, de ez semmiképpen nem az az Isten, akit Jézus Krisztus kinyilatkoztatott. Isten ugyanis atya, Örök Atya, pásztor, akinek a fia, ha emberré lett, akkor ez az Atya szívének hatalmas együttérzése miatt van. Ugyan melyik pásztor áldozna fel akár csak egy bárányt is, arra gondolva, hogy neki még épp elég sok marad? Mi nem ezt az Istent dicsérjük és hirdetjük Úrnak! Re bíboros homíliája felidézte az irgalmas szamaritánus történetét, aki nem tart szónoklatot az elesettnek, pláne nem akarja rábeszélni arra, hogy ez valójában jó neki. Ellenben lehajol hozzá könyörületből és testvérként gondját viseli. Itt találjuk meg ebben a könyörületben ennek a pandémia-drámának az értelmét, mely a közelség, a törődés, a szolidaritás és a szeretet érzését kelti bennünk.

Az Istennek tetsző áldás és dicséret a testvéri szeretet

Ez történt és ez történik itt Rómában is ezekben a hónapokban. Adjunk hálát az Istennek mindazon jó dolgokért, melyek a világjárvány zárlata idején történtek. Sokan feltűnés nélkül próbálták elviselhetővé tenni a próbatételek súlyát. Szeretetük hétköznapi helytállásával megvalósították a Te Deum szavait: „Mindennap dicsérünk téged, szent nevedet áldja néped”. Mert az Istennek tetsző áldás és dicséret a testvéri szeretet. Az egészségügyi dolgozók, orvosok, nővérek, ápolók, önkéntesek az első vonalban állnak, imádkozzunk értük és megérdemlik az elismerésünket, miként számos pap, szerzetes és szerzetesnővér. Ma este hálaadásunk kiterjed mindenkire, akik napról napra fáradoznak családjaikért és elkötelezik magukat a közjó szolgálatában. Gondoljunk csak az iskolák vezetőire és tanáraira, akiknek lényeges szerepük van a társadalmi életben, és akiknek nagyon összetett helyzettel kell szembenézniük. Hálával gondolunk azokra a közszolgálati vezetőkre, akik meg tudják becsülni a helységek valamennyi jó erőforrását, és akik elszakadtak a magánérdektől és pártjuk érdekeitől is. Mivel? Mert akik valóban mindenki javát keresik, a közjót, akkor azt éppen a leghátrányosabb helyzetűeknél kezdik.

Minden jó, ami napról napra a földön történik, végül is az Istentől származik

Mindez nem történhet kegyelem és Isten irgalma nélkül. Mi tapasztalatból tudjuk, hogy a nehéz pillanatokban védekezésre kényszerülünk, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket, megvédjük érdekeinket. Hogyan lehetséges, hogy oly sok ember, viszonzás nélkül, erőt talál ahhoz, hogy másokkal törődjön? Mi készteti őket arra, hogy lemondva saját magukról, idejükről, kényelmükről és vagyonukról, azt másoknak adják? Végül is, ha ők maguk nem is gondolkodnak ezen, Isten ereje indítja őket, ami erősebb az önzésünknél. Ezért ma este dicséretet mondunk neki, mert hisszük és tudjuk, hogy minden jó, ami napról napra a földön történik, végül is tőle ered, az Istentől származik. Ezért a jövőre nézve, amely vár ránk, ismételten kérjük: „Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk. Te vagy Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!” – zárta az évvégi hálaadás homíliáját Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja, aki felolvasta a betegsége miatt távol levő Ferenc pápa szentbeszédét.