A pápa imádkozott az indonéziai földrengés áldozataiért  A pápa imádkozott az indonéziai földrengés áldozataiért  

Ferenc pápa felhívásai, ima Indonéziáért és a keresztények egységéért

A pápa a napokban küldött részvéttávirata után most személyesen is kifejezte együttérzését a földrengés és repülőgép-szerencsétlenség által sújtott indonéziai lakosságnak. Felhívta a figyelmet a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd elmélyítésének itáliai napjára, valamint a hétfőn kezdődő keresztény egységhétre.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa imája az indonézia földrengés és repülőgép-baleset áldozataiért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa közelségéről biztosította az indonéziai Szulavézi-sziget lakosságát, amelyet az elmúlt napokban erős földrengés sújtott. Imádkozik a halottakért, a sebesültekért és mindazokért, akik elveszítették otthonukat és munkahelyüket. Az Úr nyújtson számukra vigaszt és támogassa azoknak az erőfeszítéseit, akik elkötelezik magukat a mentési munkálatokban, segélynyújtásban – fohászkodott a pápa, majd arra kérte a híveket, hogy vele együtt mondjanak el egy Üdvözlégy Mária imát a Szulavézi-szigeten élő testvéreinkért és annak a repülőgép-szerencsétlenségnek az áldozataiért, amely múlt szombaton történt szintén Indonéziában.

A katolikus-zsidó párbeszéd napja Itáliában

Ferenc pápa ezután emlékeztetett rá, hogy Olaszországban január 17-én tartják a katolikusok és zsidók közötti párbeszéd elmélyítésének és fejlesztésének a napját. Örömének adott hangot ezért a kezdeményezésért, amely már több mint harminc éve folytatódik, azt kívánva, hogy hozza meg a testvériség és az együttműködés bőséges gyümölcsét.

„Legyenek mindnyájan egy” – hétfőn kezdődik az imahét a Krisztus-hívők egységéért

Ferenc pápa felhívta a hívek figyelmét, hogy ez a hétfő fontos nap, mivel kezdődik az imahét a keresztények egységéért. Az idei hét témája Jézus figyelmeztetésére emlékeztet: „Maradjatok meg szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek” (vö. Jn 15,5-9). Az egységhetet a pápa január 25-én, hétfőn a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában vesperással zárja le a Rómában jelenlévő keresztény közösségek képviselőivel. Az egység mindig felülmúlja a konfliktust – állapította meg Ferenc pápa, így buzdítva a híveket: „Ezekben a napokban imádkozzunk, hogy megvalósuljon Jézus vágya: „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21).

Végül szeretettel üdvözölte mindazokat, akik a tömegkommunikációs eszközök révén kapcsolódtak be az Úrangyala imába. Szép vasárnapot kívánt mindenkinek és szokásához híven továbbra is kérte a hívek imáit.

17 január 2021, 21:00