Ferenc pápa 2020. március 15-én a San Marcello templom csodatévő feszülete előtt imádkozik a járvány megszűnéséért Ferenc pápa 2020. március 15-én a San Marcello templom csodatévő feszülete előtt imádkozik a járvány megszűnéséért  

Ferenc pápa 2020-ban: Az ima ereje a világjárvány idején - Andrea Tornielli évértékelője

Andrea Tornielli, a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője vezércikkben foglalja össze az elmúlt év kiemelkedő pápai eseményeit.

Andrea Tornielli / Vertse Márta – Vatikán

A hónapokon át üres Szent Péter teret a pápa imái töltötték be

Március 8 – vasárnap: az „előbb” és az „azután” demarkációs választóvonala ezen a dátumon halad keresztül. Ez Ferenc pápa első Úrangyala imádsága, amelyet élő audio-videó közvetítésben imádkozik el az Apostoli Palota Könyvtárterméből. A covid-19 pandémia miatti bezártság már a küszöbön áll. „Egy kicsit furcsa ez a mai Úrangyala ima, a pápa kalitkába van zárva a Könyvtárteremben, de látlak titeket, közel állok hozzátok” – mondja Ferenc pápa a kapcsolás elején. Majd a végén egy előre nem tervezett, programon kívüli jelenet: a pápa mégis megjelenik az Apostoli Palota ablakában, hogy megáldja a Szent Péter teret. Ekkor még nem lehet tudni, de az a tér, a hónapok során üres és csöndes marad; a pápa imái és a világ reménysége töltik majd be. És valóban, egyedül, a szakadó esőben, Ferenc pápa ott vezeti a pandémia idején március 27-én, nagyböjt egyik péntekén este a rendkívüli imát, hogy felszólítsa az emberiséget: ne féljenek és bízzák magukat az Úrra: „Van egy reményünk – mondja a pápa – keresztjében meggyógyított és átölelt minket, hogy soha és senki ne válasszon el bennünket megváltó szeretetétől”. Az ima és az egészségügyi vészhelyzet témái visszatérnek a 2020-ban tartott általános kihallgatásokon: az imának a pápa egy egész ciklust szentel, amely május 6-án kezdődik, majd október 7-től kezdve folytatódik. A „Meggyógyítani a világot” témáról a pápa augusztus hónaptól kezdve elmélkedik, augusztus 19-én, szerdán külön felhívja a figyelmet az oltáshoz való egyenlő hozzáférés egyetemességére. A katekézis egy harmadik ciklusát januártól kezdve április végéig a Nyolc Boldogságnak szenteli. December 31-ig bezárólag összesen 46 általános kihallgatást tartott, 58 alkalommal imádkozta el az Úrangyalát és a Regina Coelit, alkalmat találva arra, hogy számos felhívást intézzen a békére. Ezek közül a legfontosabb Ferenc pápa július 19-i felhívása: „Megismétlem felhívásomat egy globális és azonnali tűzszünetre, amely lehetővé teszi a szükséges humanitárius segítségnyújtáshoz nélkülözhetetlen békét és biztonságot”. Március 9-e és május 18-a között a pápa engedélyezi a Szent Márta Házban reggel 7 órakor bemutatott szentmiséje élő audio-videó közvetítését. Az utolsó élő közvetítésre a Vatikáni Bazilikában kerül sor május 18-án reggel, Szent II. János Pál születésének századik évfordulóján.

„Fratelli tutti” – 2020-ban jelent meg a pápa harmadik enciklikája

2020 egyben Ferenc pápa harmadik enciklikájának az éve: október 4-én teszi közzé a „Fratelli tutti” enciklikát, amelyben a pápa a testvériséget és a társadalmi barátságot jelöli meg, mint egy jobb világ építésének elsődleges útját. Ezt megelőzően, február 12-én tette közzé „Querida Amazonia, Szeretett Amazónia” k. apostoli buzdítását, a 2019 októberében megrendezett pánamazóniai régióval foglalkozó különleges szinódus gyümölcsét. A szöveg kifejezi Ferenc pápának egy amazóniai arculatú egyház iránti kívánságát és megjelöli az evangelizáció és a környezet gondozásának új útjait. Nem véletlen, hiszen idén van Ferenc pápa második, „Laudato si’” enciklikája közzétételének ötödik évfordulója, amit június 18-án ünnepeltünk a „Közös otthon gondozása felé vezető úton” c. dokumentummal. Ezt a Szentszék átfogó ökológiára vonatkozó dikasztériumok-közötti munkacsoportja dolgozta ki. Célja, hogy minden keresztényt a Teremtett világgal való egészséges kapcsolatra szólítson fel. Május 24-én a pápa meghirdette a „Laudato si’” különleges évét, december 12-én pedig videóüzenetet küldött az ENSZ magas szintű virtuális „Éghajlati Ambíció Csúcstalálkozó” videokonferenciájának résztvevőihez, hogy megerősítse a Vatikán elkötelezettségét, miszerint még 2050 előtt nullára csökkenti a nettó szén-dioxid kibocsátását.  

Szent József év és az „Amoris Laetitia Család” szentéve

A 2020-ban közzétett apostoli levelek közül kiemelkedik a „Patris corde” k., amelyet december 8-án tett közzé, 150 évvel azután, hogy Boldog IX. Piusz pápa Szent Józsefet a katolikus egyház védőszentjének nyilvánította. Ebből az alkalomból az Apostoli Penitenciária különleges „Szent József évet” hirdetett meg, amely 2021. december 8-án zárul le. December 27-én, vasárnap, az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa bejelentette, hogy 2021. március 19-én megnyitja az „Amoris Laetitia Család” évét, amely 2022. június 26-án ér véget a Családok X. Világtalálkozójával, amelyet Rómában rendeznek meg.

A véget érő évben a pápa által vezetett különleges szertartások közül Andrea Tornielli, a vatikáni médiaszervek főszerkesztője a következőket emeli ki: Ferenc pápa január 26-án, a Vatikáni Bazilikában vezette a szentmisét az első Isten Szava vasárnapján, amelyet 2019-ben alapított meg. Április 10-én, este a Szent Péter tér adott otthont a Keresztútnak, amelynek szövegét a padovai „Két palota” börtön foglyai írták. A szertartás végén Ferenc pápa nem mondott beszédet, de imádságos csöndje erősebb volt minden szónál. Ugyanez a hittel teli csend kísérte el a pápát hónapokkal később, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, december 8-án hajnalban a római Spanyol térre, ahol imába merült a Szűz Mária-szobor lábánál.

Április 12-én, Feltámadás ünnepén, a Vatikáni Bazilika üres, nem töltik meg hívek: a pápa vezeti a szentmisét rendkívül kevés személy jelenlétében és a Konfesszió oltárnál mondja el Urbi et Orbi üzenetét. Azon a napon röppen fel a világsajtóban a mozambiki Cabo Delgado drámája. Ferenc pápa a Róma városának és a világnak szóló üzenetében a különböző felhívások között az egyiket az afrikai ország észak-keleti tartományához intézi, amely három éve erőszakos konfliktus színhelye. Abban a pillanatban, mintha a pápa Cabo Delgado-t a világ térképére helyezte volna – állapítja meg Tornielli főszerkesztő. Felidézi, hogy a Vatikáni Bazilika november 22-én, Krisztus Király ünnepén fogadta be az Ifjúsági Világtalálkozók jelképei, a Kereszt és a Mária-ikon átadásának szertartását. A panamai fiatalok, akik 2019-ben látták vendégül az Ifjúsági Világnapokat, átadták a jelképeket lisszaboni társaiknak, ugyanis a portugál főváros lesz 2023-ban az esemény színhelye. Ebből az alkalomból a pápa elrendelte, hogy az Ifjúsági Világtalálkozók egyházmegyei ünneplését ezentúl nem Virágvasárnap, hanem Krisztus Király vasárnapján tartják.

A reformok célja az egyre nagyobb átláthatóság jogi, pénzügyi, gazdasági téren

A reformokat illetően, a végéhez ért évben Ferenc pápa különböző dokumentumokat látott el kézjegyével. Kihirdette a Vatikán Városállam igazságszolgáltatási rendszeréről szóló CCCLI számú törvényt, amely helyébe lép az 1987 óta érvényben levő törvénynek, nagyobb függetlenséget biztosítva a bíráknak. Június elsején bocsátotta ki Motu proprio-ját „A Szentszék és Vatikán Városállam közbeszerzési szerződések eljárásainak átláthatóságáról, ellenőrzéséről és versenyéről”. Ezt követte december 5-én a vatikáni Pénzügyi Információs Hatóság (AIF) új statútuma, amelynek értelmében a szervezet új neve: Felügyeleti és Pénzügyi Információs Hatóság. Végül december 28-án „A gazdasági és pénzügyi kérdésekben fennálló egyes hatásköröket illetően” témájú Motu proprio-val az Államtitkárság pénzeszközeinek és ingatlanainak kezelését, beleértve a péterfilléreket is, az Apostoli Szék Vagyonkezelőségére bízta. Ezzel egyidejűleg megerősödik a Gazdasági Titkárság felügyeleti szerepe, amely Pápai Titkárságként fog működni a gazdasági és pénzügyi kérdésekben. Szintén jelentős, hogy október 22-én két évre megújították a Szentszék és a Kínai Népköztársaság közötti, Pekingben aláírt ideiglenes megállapodást a püspöki kinevezésekről. A meghosszabbítást november 24-én egy új főpásztor kinevezése követte Thomas Chen Tianhao személyében, aki Qingdao egyházmegyéjét fogja vezetni.

Megújított elkötelezettség a szexuális visszaélések gyökeres felszámolására

November 10-én, kedden tették közzé a „Jelentés a Szentszék intézményi ismereteiről és döntéshozatali folyamatáról Theodore Edgar McCarrick volt bíborost illetően” c. dokumentumot. Az egykori bíboros, akiről elismerték, hogy felelős kiskorúakkal való szexuális visszaélésekért és ezért 2019-ben laikus állapotba helyezték, egy átfogó dosszié tárgyát képezi, amelyet az Államtitkárság a pápa megbízásából dolgoz fel. Maga a pápa szólt erről a november 11-i általános kihallgatáson: „Tegnap tették közzé a Theodore McCarrick volt bíboros fájdalmas esetéről szóló jelentést” – mondta a pápa. „Megismétlem közelségem a visszaélések minden áldozata iránt és megújítom az egyház elkötelezettségét ennek a rossznak a gyökeres felszámolására.

Új országokkal bővült a Bíborosi Kollégium „földrajza”

2020 vége felé megváltozott a Bíborosi Kollégium összetétele: november 28-án, pápasága hetedik konzisztóriumán Ferenc pápa 13 új bíborost kreált, a világ peremvidékeiről hívva meg őket az új megbízatásra. Olyan országok, mint Brunei és Ruanda első alkalommal vesznek részt a Bíborosi Kollégium „földrajzában”.

A háború őrültség, soha nem törődhetünk bele

2020 egyben olyan év, amelyben nem került sor nemzetközi pápai utazásra. A pápa csak Olaszországon belül tett néhány utat. Február 23-án Bariba ment, hogy részt vegyen a „Földközi-tenger, a béke határvonala” nemzetközi spirituális találkozón. Itt a pápa a békéért és a testvériségért fohászkodik, mivel a háború „őrültség, amelybe soha nem nyugodhatunk bele”. Október 3-án Ferenc pápa magánlátogatást tesz Assisiben, és Szent Ferenc, assisi „Szegénykéje”, a Poverello sírján aláírja „Fratelli tutti” enciklikáját, amelyet a látogatás másnapján tesznek közzé.

Az elmúlt 12 hónapban a pápa számos videóüzenetet rögzített. Andrea Tornielli a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője ezek közül kettőt emel ki. Szeptember 25-én Ferenc pápa az ENSZ 75. Közgyűléséhez fordul beszédével. Erőteljes figyelmeztetést intéz a nemzetközi közösséghez, hogy vessen véget a fegyverkezési hajszának, védje a migránsok jogait és gondolja át a gazdasági és pénzügyi rendszereket. Keményen elítéli az abortuszt, mint „alapvető humanitárius szolgáltatást”. A második kiemelt videóüzenetet a pápa december 10-én intézte annak az online találkozónak a résztvevőihez, amelyet az Átfogó Emberi Fejlődést szolgáló vatikáni Dikasztérium szervezett a szíriai és iraki válságról. Ferenc pápa hangsúlyozta: „Biztosítanunk kell, hogy ezeken a területeken a keresztény jelenlét továbbra is az legyen, ami mindig is volt: a béke, a haladás, a fejlődés és a kiengesztelődés jele”.

Irak, a pápa jövő évi úticélja legyen az új remény előhírnöke

És pontosan Irak irányítja Ferenc pápaságát 2021 felé. December 7-én jelentették be a pápa iraki látogatását, amelyre március 5 és 8 között kerül sor. A pápa nagyon vágyik erre a látogatásra, olyannyira, hogy már 2019 júniusában kifejezte szándékát azon a kihallgatáson, amelyen a Keleti Egyházakat Segítő Mű (ROACO) összejövetelének résztvevőit fogadta. Ebbe az irányba mutat az is, hogy 2020. január 25-én fogadta a Vatikánban Barham Salihot, az Iraki Köztársaság elnökét. Erre az országra vár tehát az a feladat, hogy hidat építsen egy elmúló és egy érkező év között, az új remény előhírnökeként – fejezi be évértékelő vezércikkét Andrea Tornielli, a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője.

31 december 2020, 18:34