Hitvallás és tisztelet csókkal illetni a Krisztus-Születés szent helyét   Hitvallás és tisztelet csókkal illetni a Krisztus-Születés szent helyét  

Betlehem zarándokok nélkül, de mégis Jézussal ünnepel Karácsonykor

Idén elmarad a szokásos nyüzsgés Betlehemben, csendes lesz a Születés éjszakája. Mégis az ősi bazilika grottájában a csillag jelölte hely lesz a világ középpontja, ahová milliók és milliók lélekben elzarándokolnak, eleget téve a közismert ír népdal felhívásának: „Ó jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek el! Megszületett az angyalok királya; Ó, jöjjetek, imádjuk, ó jöjjetek, imádjuk, Ó, jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust!”

P. Vértesaljai László SJ- Vatikán

Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pártiárka egy hete jelentette be, hogy ő is vírusfertőzött lett, de hála Istennek, tünetmentes. Ennek további reményében nyilatkozta, hogy minden nehézség ellenére megtartja a legfontosabb betlehemi ünnepet, Urunk Jézus születésének a szertartását azon a helyen, ahol az Isten Fia napvilágot látott. A rendkívüli helyzetre tekintettel Mahmúd Abbász (Abu Mázen) palesztin elnök nem vesz részt a szentmisén, viszont a jeruzsálemi francia, spanyol, belga és olasz főkonzulok jelezték a részvételüket. A december 24-i szertartás hagyományos módon Jeruzsálemből indul Pizzaballa pátriárka vezetésével, akit esetleges távolmaradása estén egy delegáltja helyettesít majd. A processzió első állomása közvetlenül a Szent Város közelében a Szent Illés ortodox monostor mellett a Beit Jala-i plébánia. Innét vonulnak Ráchel sírjához, akinek sírásáról a Máté evangélium is említést tesz, éppen a betlehemi gyermekgyilkosság kapcsán: „Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé” (Mt 2,17-18). Ennél az állomásnál ortodox és örmény egyházak képviselői mellett helyi cserkészek dudás-csapata köszönti a pásztorok zenéjével a pátriárkát és kíséretét. Pontban éjfélkor mutatja be a latin pátriárka Jézus születése szentmiséjét a Szent Katalin templomban a megfelelő egészségügyi szabályok betartásával.

Ha felismerjük és befogadjuk a Jelet, akkor mi magunk is Isten-hordozókká válunk

Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka advent negyedik vasárnapján tette közzé szokásos karácsonyi üzenetét, melyben arra buzdít, hogy a járvány okozta félelmeinket győzzük le Isten Fia közeledésének és megszületésének örömhírével. Jóllehet a pandémia megpecsételte a világ és benne a hívő ember helyzetét is, mindenütt félelmet keltve és sok tervet megsemmisítve, Isten azonban továbbra is megmutatja nekünk jelenlétének, rejtett erejének, Országának és jóságának a jeleit, melyeket a Lélek szemével kell szemlélnünk. Ezek a jelek bennünk, a szívünkben mutatkoznak meg, amikor helyet hagyunk számára. A jel pedig – a pátriárka üzenete szerint – egy kisgyermek a jászolban, aki azonban könnyen eltávozhat onnan, tovább megy, anélkül, hogy észrevennénk. Mindez akkor történhet meg, ha bezárkózunk félelmeinkbe és emiatt nem tapasztaljuk meg a jelenlétét. A legfontosabb veszély tehát a félelem, mely nem enged megnyílni, ami terméketlenné tesz. Ezzel szemben, ha válaszolunk az ő hívására, akkor mi magunk is Isten-hordozókká válunk. A pásztorok az angyal szavára útra keltek és megadott jelben felismerték az Úr Krisztust.

Legyünk mi a karácsonyi örömhír jele

Jézus azért jött el közénk, hogy megváltoztassa téves gondolatainkat, torz elvárásainkat és hogy felrázzon minket abból a meggyőződésünkből, hogy mi már mindent ismerünk és mindent ellenőrzésünk alatt tartunk. El akarja venni tőlünk csüggedtségünket, mint rossz választ a világ mostani szomorú valóságára. A Lélek szemével nézzünk a valóságra és benne a Jelre, mely éppen Országa jelenlétére utal. A Lélek szemei termékenyek és arra szólítanak, hogy higgyünk Jézus Krisztus megszületésében. Ekkor egy csodálatos változás következik be, mert mi leszünk a nagy öröm jele, mely azt mondja a világnak, hogy „Emmánuel, velünk az Isten” – zárul Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pártiárka karácsonyi üzenete.

24 december 2020, 10:19