Keresés

Imára kulcsolt kézzel Imára kulcsolt kézzel 

A pápa ima-világhálózata kánonjogi és vatikáni státuszt kapott

A korábban imaapostolkodás néven ismert alapítványt Ferenc pápa saját kezűleg aláírt rendelettel, december 17-i hatállyal kánonjogi és vatikáni jogi személyiséggel ruházta föl. Az imahálózatot továbbra is a jezsuita rend gondozza, Frédéric Fornos atya vezetésével. Székhelye Vatikánvárosi Állam.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ferenc pápa november 17-én kelt kirográffal (saját kezűleg aláírt pápai okmány) rendelkezik az alapítvány jogi státuszáról, melynek célja a lelki mozgalom koordinálása és működtetése, illetve a pápa minden hónapra kiadott imaszándékainak terjesztése világszerte.

176 éve született jezsuita kezdeményezés

A pápa ima-világhálózata korábban imaapostolkodásként 1884-ben született Franciaországban, Jézus Szent szíve lelkiségéből kiindulva, P. François-Xavier Gautrelet S.J kezdeményezése alapján. Eredetileg a fiatal jezsuiták képzéséhez szolgált, de hamar elterjedt az egész világon mint az egyház küldetését szolgáló imaapostolkodás. 13 millióan csatlakoztak hozzá abban az időben. 1915-ben létrejött az ifjúsági tagozata, amit ma Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalomként ismerünk.

Népszerűek a pápa havonta megjelenő videó-üzenetei

Az imaapostolkodás statútumai, melyeket 1866-2018 között adtak ki, egyre inkább a Szentszék szolgálatát segítették elő azáltal, hogy követték a pápák imaszándékait. Ferenc pápa elődei nyomdokain haladva kívánta megerősíteni az alapítvány szentszéki küldetését pápai jogot adományozva neki, melyet továbbra is a jezsuitákra bízott a világegyház javára. Az ima-világhálózat sok országban működik, segítve a pápa evangelizáló misszióját, hirdetve az együttérzést. A pápa havonta megjelenő videó-üzenetei egyre népszerűbbek világszerte, melyekben egy-egy szándékra kér imákat a hívektől. 98 országban van jelen és több, mint 35 millió katolikust számlál a kezdeményezés.

03 december 2020, 13:38