Arányos távolságtartással a Szent Péter téren Arányos távolságtartással a Szent Péter téren 

Ferenc pápa köszöntései és felhívásai az Úrangyala elimádkozása után

A Mária-ima és az áldás után Ferenc pápa örömmel jelentette be, hogy új boldoggal gazdagodott a spanyol helyi egyház. Fohászkodott a Közép-Amerikát sújtó hurrikán áldozataiért, Etiópia és Líbia békéjéért, valamint az itáliai Hálaadás Napján emlékeztetett a víz létfontosságára, egyetemes elrendeltetésére.

Vertse Márta - Vatikán

Új boldoggal gazdagodott a spanyol helyi egyház

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy szombaton Barcelonában, a Sagrada Família székesegyházban a boldogok sorába iktatták Joan Roig y Diggle vértanút, világi hívőt, aki mindössze tizenkilenc éves volt, amikor megölték a spanyol polgárháborúban. Jézus tanúságtevője volt a munkahelyén és a végsőkig hűséges maradt Őhozzá, egészen életének odaadásáig. Példája mindenkiben, főleg a fiatalokban élessze fel a vágyat, hogy a maga teljességében éljék meg a keresztény hivatást – mondta a pápa, majd arra kérte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy tapssal köszöntsék ezt a fiatal és bátor boldogot!

A pápa fohásza a Közép-Amerikát sújtó hurrikán áldozataiért

„Látok ott egy zászlót, ami Közép-Amerika lakosságát juttatja eszembe” – folytatta a dolgozószobája ablaka alatt összegyűlt zarándokokhoz intézett beszédét a pápa, utalva az elmúlt napokban pusztító hurrikánra, amely számos áldozatot követelt, jelentős károkat okozott és még súlyosabbá tette a pandémia miatt már egyébként is nehéz helyzetet. Az Úr fogadja be az elhunytakat, nyújtson vigaszt hozzátartozóiknak és támaszt a megpróbáltatások miatt szenvedőknek, valamint mindazoknak, akik mindent megtesznek, hogy segítsenek nekik – fohászkodott Ferenc pápa.

A pápa ezután aggodalmát fejezte ki az Etiópiából érkező hírek miatt. A fegyveres összecsapás kísértésének elutasítására buzdította az érintett feleket, majd mindenki imáját kérte, valamint egymás testvéri tiszteletére, párbeszédre és a nézeteltérések békés rendezésére szólított fel.

Imádkozzunk Líbia békéjéért

A nemzetközi események közül Ferenc pápa kiemelte a „Líbiai Politikai Párbeszéd Fórumát”, amelynek ülései vasárnap kezdődtek meg Tuniszban, és amelyeken valamennyi érdekelt fél részt vesz. „Tekintettel az esemény fontosságára” – mondta a pápa „őszintén remélem, hogy ebben a kényes pillanatban sikerül megoldást találni a líbiai  nép hosszú szenvedéseire, valamint tiszteletben tartják és végrehajtják a tartós tűzszünetről szóló közelmúltbeli megállapodást. Imádkozzunk a Fórumon részt vevő küldöttekért, Líbia békéjéért és stabilitásáért” – kérte a híveket Ferenc pápa.

A „Víz, a Föld áldása” – a Hálaadás Napja Olaszországban

A pápa végül megemlítette, hogy vasárnap ünnepelték Olaszországban a Hálaadás Napját, a „Víz, a Föld áldása” témában. A víz létfontosságú a mezőgazdaság számára, és létfontosságú az élet számára is! - mondta Ferenc pápa. Imáiról és szeretetéről biztosította a vidék világát, különös tekintettel a kistermelőkre. Munkájuk minden eddiginél fontosabb ebben a válságos időszakban – állapította meg, majd csatlakozott az olasz püspökökhöz, akik arra buzdítanak, hogy őrizzük meg a vizet mint közjót,  és tartsuk tiszteletben egyetemes elrendeltetését.

09 november 2020, 09:41