Keresés

Vatican News
A 2019. október 5-i konzisztórium bíborosai Ferenc pápával A 2019. október 5-i konzisztórium bíborosai Ferenc pápával   (Vatican Media)

November 28-án szombaton bíborosi konzisztórium, az előírások figyelembe vételével

A Szentszék Sajtóterme pénteken közzétette a november 28-ára meghirdetett bíborosi konzisztórium lebonyolításának konkrét menetrendjét. A Ferenc pápa által kinevezett új bíborosok közül kettő nem tud részt a vatikáni eseményen a koronavírus miatt hazájukban bevezetett megszorító intézkedések miatt. Törölték a programból a szokásos köszöntéseket és korlátozták a résztvevő hívek számát is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Ferenc pápa az október 25-i vasárnapi Úrangyala imádság végén jelentette be, hogy november 28-án szombaton, délután négy órakor a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál nyilvános, rendes konzisztóriumot tart, melynek során 13 új bíborost kreál, akik közül kilencen nyolcvan év alattiak, így tehát joguk van egy következő konklávén szavazatukkal részt venni. A kinevezett új bíborosok közül négyen pedig nyolcvan év fölöttiek, számukra a bíborosi kinevezés eddigi egyházi munkájuk legmagasabb pápai elismerését jelenti.

Két új bíboros nem tud részt venni a konzisztóriumon

A Szentszék Sajtótermének pénteki közleménye név szerint megemlíti a távolmaradó bíborosok nevét. Egyikük Cornelius Sim, a Brunei Szultanátus címzetes püspöke, apostoli adminisztrátor, míg a másik távolmaradó új kinevezett kardinális Jose F. Advincula, a Fülöp-szigeteki Capiz érseke. A közlemény szerint ők ketten nem tudnak részt venni a konzisztóriumon a világjárvány okozta egészségügyi korlátozások következtében, de ennek ellenére éppúgy bíborossá kreálják őket távollétükben is a konzisztóriumon. Ferenc pápa egyik képviselője egy később meghatározandó időpontban átadja nekik a bíborosi bírétumot és gyűrűt, a kinevezési bullával együtt.

Korlátozott részvétel, elmaradnak a szokásos fogadások  

A vírusjárvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedések miatt sajnálatos módon elmaradnak azok a fogadások, melyeket hagyományosan az új bíborosok köszöntésére tartanak rokonok, barátok és ismerősök jelenlétében. Ezeket az ünnepi köszöntéseket rendszerint az Apostoli Palota és a VI. Pál aula különféle termeiben szokták egyébként tartani. Hiányozni fog a pápa szokásos liturgikus kísérete és a hivatalos vendégek is csak nagyon korlátozott számban lehetnek jelen. Mindössze száz személy vesz részt a szertartáson, beleértve az új bíborosok kisérőit, titkárait és római címtemplomaik igazgatóit. Módosították a Bíborosi Kollégium tagjainak a részvételét, akik a világjárvány miatt nem tudnak Rómába utazni, ellenben videó-közvetítés révén részt vehetnek a konzisztóriumon. A bíborosi konzisztórium szombati ülése után november 29-én vasárnap délelőtt tíz órakor Ferenc pápa szentmisét mutat be Ádvent első vasárnapján az új bíborosok részvételével. A szentszéki sajtközlemény szerint a szertartás kezdetén a máltai Mario Grech bíboros mond köszönetet a pápának az összes most kinevezett kardinális nevében.

24 november 2020, 17:33