A vándorkereszt elindul Panamából Rómába A vándorkereszt elindul Panamából Rómába 

Krisztus Király vasárnapján adják át az ifjúsági világtalálkozó keresztjét a portugál fiataloknak

Amint azt Ferenc pápa április 5-én, az Úrangyala elimádkozásakor bejelentette, november 22-én, a liturgikus év végén vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén tartják meg az ifjúsági világtalálkozók vándorkeresztjének ünnepélyes átadását. Jelen lesznek Panama és Portugália küldöttségei – tájékoztat a Szentszék.

Gedő Ágnes – Vatikán

Krisztus, a Mindenség Királyának ünnepén délelőtt 10 órakor Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika katedra oltáránál szentmisét mutat be. A szertartás végén a panamai fiatalok átadják az ifjúsági világtalálkozók jelképeit - a keresztet, illetve a Salus Populi Romani Mária-kegyképet - portugál társaiknak. Az előző nagy találkozót 2019-ben Panamában tartották, a következő pedig 2023-ban Lisszabonban lesz.

Élő közvetítés a szentmiséről és az átadóról

A jelenlegi egészségügyi intézkedések értelmében az átadó ünnepségen csak a két ország szűk körű delegációja vesz részt. Mindenkit arra hívnak, hogy vegyen részt virtuálisan a szentmisén, melyet élőben közvetítenek a Vatikáni Rádió (Vatican News) hivatalos YouTube csatornáján. A közvetítésbe bekapcsolódnak a püspöki konferenciák és a nemzetközi mozgalmak ifjúságpasztorációs felelősei. Számukra szombatig nemzetközi online találkozót tartanak „Panamától Lisszabonig – a missziós szinodalitásra hívatva” – címmel a Világiak, Család és Élet vatikáni dikasztérium szervezésében. Eredetileg áprilisban tartották volna az ifjúsági világtalálkozók szimbólumainak átadóját, de elhalasztották a világjárvány miatt.

A kereszt és a Mária-ikon

A vándorkereszt és a Salus Populi Romani kegykép évek óta állandó kísérője a nemzetközi ifjúsági találkozóknak. A jelképeket hagyományosan a virágvasárnapi pápai szentmise után adják át a Szent Péter-téren a következő találkozót rendező ország fiataljainak. Ez a szokás 1984-re vezethető vissza, amikor Szent II. János Pál pápa a megváltás jubileumi évének lezárásakor a fiatalokra bízta a szentév keresztjét. Ezt ma a nemzetközi ifjúsági találkozók keresztjeként ismerjük, és valóban lassan negyven éve kíséri a világnapok rendezvényeit. 2003-ban II. János Pál pápa felajánlotta a fiataloknak a híres római kegykép, a Salus Populi Romani egy másolatát, ami most a kereszttel együtt vándorol a világ fiataljai kezében.

Egy évvel elhalasztották a találkozót

2019. január 27-én, a panamai találkozót lezáró szentmise végén jelentette be Ferenc pápa a következő helyszínt, vagyis Lisszabont, ahol eredetileg 2022 augusztusában rendezték volna meg az eseményt. A járvány azonban közbeszólt. Ferenc pápa egyetértett a Világiak, a Család és az Élet dikasztériumának ajánlásával, hogy halasszák el egy évvel. Így a jelenlegi egészségügyi helyzet, valamint annak következményei miatt 2023 augusztusában tartják meg a portugál fővárosban az ifjúsági világtalálkozót. A lisszaboni szervezők lelkesen készülnek a portugáliai találkozóra, remélve, hogy az esemény elhozza majd a világ minden tájáról érkező fiatalok reményét és örömét a portugál fővárosba.

Photogallery

A panamai találkozó képei
18 november 2020, 09:27